Az Esterházy-család Magyarország legtekintélyesebb nemesi (nagy)családja volt 1915-ben, amelynek két hercegi és két grófi főága, illetve több alága is létezett. Az 1915 nyarán, a harctéren elesett Esterházy Pál a fraknói grófi ághoz tartozott. A számos közszereplőt adó Esterházy-családból az 1883-as születésű Pál nem tűnt ki, bár rendelkezett a főúri elitre jellemző európai műveltséggel (Oxfordban és Szászországban is végzett tanulmányokat), és tagja volt a magyar felsőháznak, sőt még 1915-ben, két harctéri jelenlét között is részt vett a felsőház ülésén. Feleségével, a szintén a legnevesebb arisztokrata családok egyikéből származó Andrássy Ilonával a nagykönyvekben megírt életmódra rendezkedtek be – budapesti bálok, bécsi és olaszországi kiruccanások, vadászatok során vettek részt –, de Pál fontos közéleti pozíciót nem töltött be. A hivatalos nagykorúságot elérve – azaz 24 évesen – átvehette a pápa-ugodi családi hitbizomány irányítását, bár a gazdálkodásban nem volt sikeres, olyannyira, hogy komoly adósságot halmozott fel és a pápai kastélyból is kénytelen volt kiköltözni a család.
1915. június 26-i halála után a sajtóban megjelenő nekrológok – Kéri Pál még július elején, Molnár Ferenc augusztus 10-én emlékezett meg róla – a hősi halál tudatos választását emelték ki: „Egy férfiszívnek legnagyobb felemelkedése ez a tiszta önzetlenségig, és onnan fel egészen a halálig”.
Esterházy Pál ugyanis nagynevű arisztokrataként „biztonságos” beosztást kapott, a front mögötti szolgálatra vezényelték parancsőrtisztként. Ám kétszer is maga követelte ki, hogy frontszolgálatra osszák be. „Esterházy Pál egyszer azzal állt a tábornoka elé, hogy az ezredéből annyi tiszt esett el künn a hegyen, hogy most már rajta a sor, ő is ki akar menni a lövészárok-szolgálatra” – írta Molnár Ferenc az 1915. februári első esetről. A hír hallatán Andrássy Ilona – gróf Károlyi Mihály feleségének, Andrássy Katinkának a nővére – utána sietett, ám filmre kívánkozó módon a férje azt üzente az aggódó asszonynak, hogy neki a fagyos lövészárkokban van a helye. Andrássy Ilona, aki – nem egyedüliként – jelentkezett vöröskeresztes szolgálatra is, a férje közelében szeretett volna maradni, de 1915 nyarán az akkor nyíló olasz frontra osztották be. Mire kiért a frontra, férjét már halálos találat érte a galíciai hadszíntéren.
Az eset nem csupán a romantikus legendák gyártására volt alkalmas, bár a szerzők nem utasították el a kínálkozó lehetőséget. „Mintha régi családi arcképek szelleme ülte volna meg az alakját, valami nagy komolyság volt rajt, sok bizonytalan emlékek és sejtések; egy régi nagy család lelkének kisugárzása” – stilizálta líraivá a történetet Molnár Ferenc. Azonban ez az epizód Az Est szerzője szerint világossá tette azt is, hogy nem csak békében, háborúban is szigorú társadalmi különbségek léteznek: „a háború társadalmi rétegzettsége; először vált öntudatossá a lelkes és gondolkozó emberekben, hogy a háborúnak is vannak magasabb osztályai és dolgozó proletariátusa: a lövészárkok lakói”. Esterházy Pál halála e szempontból azért emlékezetes, mert a társadalmi falakon tudatosan lépett át, vállalva, hogy ez az út a halálba vezet.

Felhasznált irodalom:
Kéri Pál: Esterházy Pál igazi hőstette = Az Est, 1915. július 6.
Molnár Ferenc: Esterházy Pál halálának hiteles története = Az Est, 1915. augusztus 10.

Készítette: Takács Róbert