A hadsereg ellátása nagyban befolyásolta a hátország táplálkozási szokásait. A korabeli sajtó rendre arra biztatta olvasóit, hogy étkezési kultúrájukon változtatva mondjanak le bizonyos dolgokról a fronton harcolók javára. Hogy pontosan milyen élelmiszerekre vonatkozik ez a kitétel – ott már érzékelhető némi ellentmondás.

Csirkeláb, csirkefarhát a háborús fazékban? Dehogy, rántott csirke!

A gyorsan véget érő háborúba vetett hit egyik leginkább húsba vágó következménye a hamar fellépő ellátási hiány volt. Az őszi hónapokban már a téli katonai felszereléshez való gyűjtésről szóló felhívások, cikkek is megjelentek a sajtóban, a közellátás problémái pedig – ha csak burkolt formában is, például a fővárosi lisztárak szabályozásával – az első perctől kezdve érzékelhetőek voltak. Ilyen körülmények közt minden jó hír kapóra jött. Ha nem a frontról – erre augusztus végétől egyre kevésbé lehetett számítani –, akkor a piacról. A húsáruk áralakulása háborús időkben amúgy sem szokott sok örömre okot adni, a hadsereg élelmezése rendszerint áruhiánnyal és inflációval jár. Nem csak a propaganda szólt tehát a Pesti Napló Csirke-eldorádó című cikkéből, hanem a megkönnyebbülés is, amikor a baromfiárak zuhanásáról számolhattak be. Biztató jelnek látták, hogy a marhahús áremelkedését ellensúlyozza a budapesti piacokat elárasztó csirke áresése. Rántani való csirkét 60-80 fillérért, egy egész ebédre való csirkét már 1,20-1,40 koronáért lehet kapni. A tojás is fantasztikusan olcsó!
A figyelmes olvasó még magyarázatot is kapott. A parasztgazdák a háború miatt szabadulnak a baromfitól, mert ilyenkor csak a készpénznek van értéke. A takarmányárak emelkedésére számítanak, ezért inkább nem vesződnek a megjósolhatatlan jövedelmezőségű csirkével. A városatyák is bölcsen döntöttek, amikor visszafogták az áruszállítást nehezítő hatósági fellépést. És még a háború is jót tett a piacnak, hiszen a katonaság szállítása miatt a vasút nem tudott vagonokat biztosítani az exporthoz, így a csirke Budapesten maradt. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, most biztosan minden háziasszony megértette: nem is olyan rossz dolog a háború.

Csirke-eldorádó = Pesti Napló, 1914. augusztus 29.

A rendeleti birka

A belügyminiszter 1914. augusztus 16-án rendeletileg intézkedett a vágómarha-fogyasztás csökkentéséről. Az alispánoknak és polgármestereknek is eljuttatott jogszabály a hadsereg élelmezését egyértelműen a polgári érdekek fölé helyezte. A rendelet nyomatékosan felhívta a helyi hatóságok figyelmét, hogy a lakosság körében népszerűsítsék a sertés- és juhhús fogyasztását, egyben hangsúlyozta, hogy a változások a sertészsír árának alakulására is kedvezően hathatnak majd. A rendeletről a Pesti Hírlap is cikkezett. A lap azonban a táplálkozási szokások felől közelítette meg a kérdést, hiszen a birkapörkölt és a birkahús mindig is a lenézett ételek közé tartozott, békeidőben még a marhahús kiugróan magas ára sem bírta rá az embereket a birka fogyasztására. Az újság a hadiállapotra való tekintettel jóval bizakodóbb volt, és némileg gunyorosan meg is jegyezte, hogy talán a belügyminiszteri rendelet hatására végre az otthon szivarozó nagyságos urak is belátják: az ő marhafogyasztásuk semmilyen haszonnal nem jár az országra nézve.

Pesti Hírlap, 1914. augusztus 24.

Készítette: Egry Gábor és Kaba Eszter