Egy magyarországi szindikalista munkás merénylettervéről számolt be Az Est 1917 novemberében, tehát azokban a hetekben, mikor a második oroszországi forradalom híreiből próbálta összerakni a szentpétervári helyzetet a világ. A tudósítás szerint a rendőrség nyomozása arra jutott, hogy az állítólagos merénylő valójában „rendes, kifogástalan munkásember”. Vagyis Mosolygó Antal, akihez a nyomozók egy társa által eltulajdonított firnájsz – vagyis jelen esetben vasúti kocsik fényesítésére szolgáló máz – útját követve jutottak el, semmiképpen sem készült robbantásos merényletet elkövetni egy kulcsfontosságú hadianyaggyár ellen, amire a házkutatás során lefoglalt akkumulátor egyébként sem lett volna alkalmas.
Két év múlva a polgári lap már nyilván nem írt volna le ilyet a mátyásföldi repülőgépgyár munkásáról és leendő főbizalmijáról, akit, miután az oroszországi forradalom mellett agitált a munkások között (azt már 1917 őszén kijelentette a nyomozás során, hogy azt tartja kívánatosnak, hogy a munkások kezébe kerüljön a hatalom), 1918 során ismételten letartóztattak. Mosolygó Antal az őszirózsás forradalom idején szabadult, a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja lett. A Tanácsköztársaság idején annak a mátyásföldi repülőgépgyárnak lett a politikai biztosa, egyben a helyi végrehajtó hatalom feje, ahol korábban dolgozott, és amelytől nem messze a leendő miniszterelnök, Friedrich István bázisa, egy vas- és felvonógépgyár működött.
Mosolygó 1917-ben még nem kommunistaként, hanem szindikalistaként határozta meg magát. Ez a kifejezés mindenekelőtt azt jelenti, hogy a munkásmozgalmi küzdelemben a szakszervezeti követeléseknek adott elsőbbséget. Ugyanakkor a Szabó Ervinnel jó viszonyt ápoló Mosolygó esetében ennél többről, anarchoszindikalizmusról is beszélhetünk – amit talán Az Est munkásmozgalmi „nüanszokban” kevésbé jártas tudósítója nem is értett. Az anarchoszindikalisták a munkások hatalomátvételét – amire Mosolygó is utalt, illetve bírálta a szociáldemokrata párt politikai kompromisszumait a cselekvés helyett – a munkásönigazgatás valamely formájában képzelték el.
A hatalom „természetesen” 1919 augusztusa után sem hagyta szabadlábon. Tízéves fegyházbüntetését töltötte – a mátyásföldi direktórium elnökeként ítélték el –, mígnem az 1921-ben kötött szovjet–magyar fogolycsere-megállapodásnak köszönhetően kiszabadult és a Szovjetunióba került, ahol is lakkozóként dolgozott 1927-ben bekövetkezett haláláig.
Felhasznált irodalom:
T. V.: A szindikalista munkás „merénylet-terve” = Az Est, 1917. november 24.
Készítette: Takács Róbert