1914 októberében két feltaláló is feltűnt Az Est hírei között, ami annak a jele, hogy a modern technika, a mérnökök munkája minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bírt az akkor már állóháborúvá dermedt nagy összecsapásban. A két mérnökember sorsa sok ponton egyezett: mindketten Olaszországban születtek, de feltaláló pályájuk hazájukon kívül ívelt a magasba. Leghíresebb találmányuk pedig egy-egy, a hadviselés szempontjából is nagyon figyelemre méltó drótnélküli eszköz volt.
Kettejük közül Giulio Ulivi neve ma már nem sokat mond, pedig az „olasz Edisonnak” is nevezett tudós valóban széles érdeklődésű feltaláló volt, aki az automobiloktól és repülőgépektől kezdve a mezőgazdasági gépeken és fémdetektoron át a 3D-s kivetítőig mindenfélével foglalatoskodott. 1907-ben települt át Franciaországba, ahol hamarosan egy nagyon hasznos szerkezetet jegyeztetett be: egy sebességmérőt, amely a rendőri ellenőrzésektől szenvedő korai automobil-vezetők dolgát nagyban segítette. 1913 nyarán Ulivi laboratóriumát nagy robbanást rázta meg, amely után az olasz mérnök azt állította, maga idézte elő a robbanást. Ez volt az első hír a titokzatos F-sugarakról, amelyek révén távolsági robbantás idézhető elő. Az európai országok hadvezetését természetesen rendkívüli módon felcsigázta ez a találmány – de a franciák voltak „helyzetben”. Joffre tábornok, aki 1911 óta a francia hadsereg főparancsnoka volt, személyesen felkereste a műhelyében, majd Ulivi három kísérleti robbantást is rendezett a francia főtiszteknek: kettőt – hajóaknákkal – tengeren, egyet egy régi erődben. Mindhárom produkció robbanással, tehát látszólag sikerrel végződött. Egy amerikai lap párizsi tudósítója így jellemezte a francia vezérkart: „Látták maguk előtt, ahogy az ellenséges hajók tőlük 20 mérföldre, mint a tengeren felrobbannak, ahogy az erődök varázslatos gombok megnyomása után a levegőbe repülnek, és ahogy az ellenség összes repülőgépét és robbanóanyag-utánpótlását néhány másodperc alatt elsöprik a föld színéről. Mit nekik az előttük álló háború, ha egy ilyen csodálatos titok felett rendelkeznének?” Igen ám, de Ulivi nem túl hitelesen és elég ellentmondásosan nyilatkozott az F-sugarak fizikájáról. Ezen felül a találmány műszaki leírását nem volt hajlandó kiadni, és gyanút kelthetett az is, hogy rendre a saját maga által előkészített tárgyakat semmisítette meg. Mikor a hadvezetők egy újabb kísérletet követeltek, immár általuk kijelölt célpontokkal, rejtélyes meghibásodások követték egymást és a nagy bizonyítás elmaradt.
Giulio Ulivi ezt követően szülőhazájában próbálkozott, de – tán mert ott már hallottak a Le Havre-i esetről – több fenntartással viseltettek iránta. Itt is azt várták volna el, hogy a feltálaló „független” célpontok ellen bizonyítson, de a mérnök az utolsó este megszökött a kísérleteket felügyelő admirális lányával, akinek a kezét – nyilván még a sikerben és az azzal járó jó üzletben reménykedve – neki ígérték. Az Est 1914. októberi híradása ezután néhány hónappal volt olvasható, miután egy olasz lapban megjelent, hogy Ulivi továbbra is hisz az elektronikus sugarak robbantó erejében, sőt találmányát sikerült tökéletesítenie. Ám azt a feltaláló rejtélyesen homályban hagyta, mely európai hatalom volna az, amely megszerezheti a „csodafegyvert”. Bár Ulivi valóban számos találmányt szabadalmaztatott, az F-sugarat sohasem vetették be. Bírálói szerint a robbantó hullámok gerjesztése csak egy merész szemfényvesztés volt, és az általa megsemmisített tárgyakat nátriummal kezelte, így „programozta” beléjük a robbanást.
A másik olasz találmánya azonban kétségkívül működött, sőt Guglielmo Marconi legalább annyira tehetségesnek bizonyult vállalkozóként, mint feltalálóként. Angliából kiindulva nemzetközi cégbirodalmat épített, hogy anyagilag is kiaknázza korszakos találmányát, a drótnélküli távírót, amelynek első változatát 1897-re sikerült szabadalmaztatnia. A következő évtizedben Marconi már azon dolgozott, hogy a rádióhullámok az Atlanti-óceán két partját is összekapcsolják. Az I. világháború kitörésekor a drótnélküli távírót már Európa-szerte ismerték és használták a gyakorlatban is. A Titanic katasztrófájakor a segélykérést a Marconi Nemzetközi Tengeri Kommunikációs Vállalat munkatársai adták le a süllyedő óceánjáróról és fogadták egy másik hajón.
A vezeték nélküli távíró mind a fronton, mind a hátországban fekvő parancsnokságokon rendkívül hasznosnak bizonyult. Nemcsak a főhadiszállás és az egységek közötti kommunikációt tette hatékonyabbá, de például a gáztámadás elleni védekezést is koordinálni lehetett a segítségével vagy – ahogy a németek használták – repülőgépek és tüzérségi ütegek találati pontosságát is növelni tudták, ha gyors rádiós visszajelzést tudtak adni. Sőt, nemcsak sajátjaik irányítására, de például ellenséges hajók megzavarására is bevetették. Henry Joseph Round, a chemsfordi Marconi központ mérnöke 1916 májusában a német flotta rádiós jelzéseit fogva mérte be a támadók pontos pozícióját, így a brit haditengerészetet nem érte váratlanul a német offenzíva, amit ma jütlandi csataként ismerünk.
1914-ben Marconit is olasz földön találjuk. Ebben az évben választották az olasz szenátus tagjává, majd a háború kitörése után az olasz hadsereg rádiószolgálatának irányítását látta el. Az Est arról számolt be 1914. október 24-én, hogy az akkor még semleges ország tengerészeti minisztériumában sikeres kísérletet hajtottak végre: drótnélküli kapcsolatot létesítettek a minisztérium épülete és az onnan 12 kilométerre fekvő előváros, Centocelle között.
A két feltaláló sorsa a világháború után is összeért. Ulivi az 1920-as években Benito Mussolini hívására visszatért Olaszországba, hogy újra a csodafegyveren dolgozzék, ám az 1930-as években Belgiumba költözött és ott élt 1948-as haláláig. Marconi, akinek a háború újabb üzleti lehetőséget is teremtett, hiszen a hadiipari fejlesztések az 1920-as évek elején megkezdődő polgári rádiózásban hasznosultak, 1923-ban belépett Mussolini fasiszta pártjába, sőt 1930-ban a Fasiszta Nagytanács tagja is lett, mivel az Olasz Tudományos Akadémia elnöki tiszte automatikusan ezzel járt. Marconi 1937-ben bekövetkezett halálakor a fasiszta olasz állam és a nemzetközi tudományos világ megbecsült tagja volt.
Felhasznált irodalom:
Radiotelefon = Az Est, 1914. október 11.
Ulivi a harctérre megy. Hírek = Az Est, 1914. október 24.
The man who “put an end to war”
Készítette: Takács Róbert
