Pesti Hírlap, 1914
Pesti Hírlap, 1914

De ki is az a Turcsányi Emília? – pénz, pompa, prostituált

1914 januárjában titokzatos holttestet találtak Budapesten egy utazókosárba rejtve. Az áldozatot először Keresztessy Gyula rendőrkapitány sógornője ismerte fel – a kapitány családi vacsorán mutatta körbe a holttestről készült képet, amit mindenki érdeklődve nézegetett, mikor is a sógornő felkiáltott: hiszen ez az Elza! Miféle Elza?- kérdezett vissza a rend őre, és a válaszból ki is rajzolódott egy életút. Turcsányi Elza – született Emília – a pesti éjszaka ünnepelt csillaga volt. A szép szőke lány a Millennium évében pincérnőként kezdte pályafutását, de hamar sokra vitte. Dolgozott az Olimpia mulatóban, majd a Casino de Paris-ban, aztán a Fővárosi Orfeumban, ahol már Mágnás Elzaként ismerte mindenki. A szép Elza itt ismerkedett meg bútorgyáros barátjával, Schmidt Miksával, aki lakást bérelt neki a Margit körúton. Elza ezután már csak „előkelő nézőközönségként” látogatta egykori munkahelyét.
A holttestet végül testvérbátyja, a könyvelő Turcsányi Ferenc azonosította az alkarján lévő anyajegyekről. A lakásban a helyszíni nyomozás megállapította, hogy rablógyilkosság történt, Elza ékszerei közül több gyűrű és nyakék hiányzott, valamint eltűnt az ötvenezer koronáról szóló takarékkönyv is. A gyilkosok személyazonosságára is hamar fény derült. Elza házvezetőnője, a 34 esztendős Kóbori Rózsi volt az első számú gyanúsított, aki be is ismerte tettét. A házvezetőnőnek két kedvese volt: a 26 éves Nick Gusztáv és a 28 éves Láng József, aki asztalossegédként dolgozott. A két férfi felváltva látogatta az asszonyt, és egy vasárnap este mintegy véletlenül összetalálkoztak. A találkozóból nem nézeteltérés lett – ahogy az ember várná – hanem kölcsönös rokonszenv és közös gondolkodás, ami a személyes jólétük felvirágzására irányult. Így jutottak el a háziasszony megölésének tervéig, melyet végül Kóbori és Nick kiviteleztek: egy törölközővel fojtották meg az áldozatot, majd holttestét az utazókosárba téve levitték a Duna-partra. Itt már a lebukástól való félelmük miatt nem merték vízbe dobni a testet. A gyilkosság nagy port vert fel a napi sajtóban, a per több mint egy évig húzódott, végül 1915 áprilisában már arról tudósítottak a lapok, hogy a gyilkosok halálos ítéletét királyi kegyelemből életfogytiglani fegyházra változtatták. A lapokban megjelent hírek azonban korántsem csak a konkrét eseménysorról szóltak. A Népszava a gazdag gyárosban a munkások kiszipolyozóját látta, aki szeretőjére, a „prostituáltra” költi a munkások által keservesen megtermelt vagyont. A „Mágnás Elzák” pedig – függetlenül attól, hogy törvényes és előkelő házasságban vagy törvénytelen viszonyban éltek-e – a szegény, de erkölcsös munkásasszonyok ellenpólusaiként lettek ábrázolva.

Készítette: Kaba Eszter

 

Mágnás Elza gyilkosai = Pesti Hírlap, 1915. február 2.

A budapesti büntetőtörvényszék esküdtbírósága két ízben is tárgyalta Nick Gusztáv péksegéd és Kóbori Róza házvezetőnőnek gyilkossági és rablási bűnügyét. Az első tárgyaláson az esküdtek marasztaló verdiktje alapján az esküdtbíróság Nicket mint tettest, Kóbori Rózát pedig mint felbujtót Turcsányi Emma meggyilkolásában és mint tettestársakat rablás bűntettében, életfogytiglani fegyházra ítélte. A kúria megsemmisítette az esküdtbíróság ítéletét s új tárgyalás megtartására utasította az esküdtbíróságot. A kúria megsemmisítő határozata folytán a múlt év november havában tárgyalta másodízben az esküdtbíróság a két gyilkos bűnügyét. Az esküdtek verdiktje alapján most az esküdtbíróság Kóbori Rózát mint felbujtót a gyilkosságban, kötél általi halálra, Nick Gusztávot pedig mint tettest a gyilkosságban és rablásban, életfogytiglani fegyházra ítélte. A vádlottak és az ügyész bejelentett semmiségi panasza folytán újból a királyi kúria elé került az ügy. A kúria február 16. napjára tűzte ki ennek a nagy port felvert ügynek újbóli tárgyalását dr. Vavrik Béla tanácselnök elnöklete alatt. Az ügy előadója dr. Vaikó Pál kúriai bíró. A vádhatóságot dr. Szeőke kir. koronaügyész-helyettes képviseli, a vádlottakat dr. Weisz Ödön és dr. Fekete Károly ügyvédek védik. Ez utóbbi védő most kérvényt adott be a kúriához, amelyben a kitűzött főtárgyalás elnapolását kéri, mert neki február 15-én be kell vonulnia katonai szolgálatra.