A Galilei Kör egykori Anker közi klubhelyiségének bejárata ma

Az állam bajban volt – 100 éve zárták be a Galilei Kört

100 éve, 1918 januárjában zárták be a magyar történelem talán legjelentősebb diákegyesülete, az 1908-ban alapított ateista-materialisa Galilei Kör Anker közi klubhelyiségét. Az ok egyes galileisták illegális antimilitarista tevékenysége volt, amelyre válaszul erővel odacsapott „a bajban lévő” magyar állam. De az 1918 őszén feltámadt Galilei Kör végül túlélte a „Régi Magyarországot”.

1918. január 5-én a budapesti katonaszállások környékén háborúellenes röpiratok százait találták, kisebb részt felragasztva, nagyobb részt szétszórva. A röpirat megszólítása és tételmondata az volt, hogy „Katonatestvérek!” (…) Az orosz katonák már rájöttek, hogy a föld, melyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van”. A felhívás lényegében Lenin koncepcióját adaptálta, amely szerint a világháborút polgárháborúba kell fordítani. Mint kiderült, a röpiratokat a Galilei Kör egyes bolseviknak nevezhető tagjai készítették, sokszorosították és ragasztgatták ki. Ahogy már megírtuk, egy szerelmespár, a 20 éves Ducznyska Ilona mérnök és a szintén 20 éves Sugár Tivadar orvostanhallgató álltak az akció középpontjában, amelyben ugyan részt vett a körelnök, Sisa Miklós is, de a neves filozófus, Kolnai Aurél – aki diákként az egyesületet vezető választmány tagja volt – utóbb azt állította, hogy még a vezetőség többsége sem tudott róla.

Az 1918. január 5-i akció után egy héttel, január 12-én a rendőrség megjelent a Galilei Kör Anker közi helyiségében, a kört feloszlatták, irattárát, könyveit, készpénzkészletét lefoglalták, az ajtókat pedig lepecsételték Ugron Gábor belügyminiszter utasítására, aki később a Nemzetgyűlésben elmondott 1920-as beszédében „az egyetemi ifjúság megmételyezőjének” tartotta a Galilei Kört. A korban a szociáldemokrata pártvezetőt, Weltner Jakabot gyanúsították az „önjáró” galileisták feljelentésével, mivel a sokszor „partizánként” tevékenykedő galileisták és a fegyelmezett szociáldemokraták kapcsolata nem volt konfliktusmentes, Weltner azonban a Népszavában közzétett nyilatkozatban tiltakozott:

„Útszéli betyárnál is közönségesebb alakok azt az alávaló rágalmat terjesztik rólam, hogy a Galilei Kör egyes tagjai ellen indított rendőrségi eljárásra én nyújtottam segédkezet. Az egyik ilyen rágalmazó csirkefogót már fülön fogtam és felelősségre vonom. A többit ezúton szólítom föl, hogy ne a hátam mögött aljaskodjanak, hanem forduljanak a párt ellenőrző bizottságához és ott ismételjék rágalmaikat, hogy eljárhassak ellenük.”

A röplapozással gyanúsított galileistákat, közel harmincat, több hullámban tartóztatták le január végéig. A Honvéd kerületi parancsnokság ügyésze külön értesítette a rektort az egyetem hallgatóinak letartóztatásáról.

Az Anker közi klubhelyiség bezárásakor úgy tűnt, vége a Galilei Kör történetének: az egyik alapító, Kende Zsigmond ekkor írt levelében „dicsőséges halálként” írta le a „legszebb emlékei” között számon tartott diákegyesület feloszlatását, azonban nem bánkódott:

„A Galilei Kör dolga (…) nem szomorít. Sőt, inkább örülök neki. Dicsőségesen halt meg s ez biztosítéka annak, hogy fel fog támadni, vagy talán valami jobb jön a helyébe. Egy diákegylet végre is nem örökéletű, sőt rendszerint nem is hosszú életű. Többnyire végelgyengülésben szoktak kimúlni, évekig tartó lélektelen és tartalmatlan haldoklás után… A Galilei Kör is könnyen erre a sorsra juthatott volna, miután az alapítók nemzedéke kiöregedett belőle. Lehet, hogy éppen ez az üldöztetés meg fogja acélozni a galileisták mai nemzedékét s képessé teszi őket rá, hogy új tartalmat és lendületet adjanak a feltámasztott Galilei Körnek, amikor mai üldözőik – Wekerlétől Weltnerig – eltűnnek a politikai süllyesztőben.”

Nem kellett sok időnek eltelnie a „feltámadásig”: a letartóztatott galileisták helyett 1918 januárjától a Galilei Kör „hajléktalanná vált” fiatalabb tagjai, az addig az egyesület történetében marginális szerepet játszó Korvin Ottó és Sallai Imre folytatták az illegális propagandaakciókat: Korvin vette át az antimilitarista csoport szervezését a Nyugati pályaudvar egyik csomagmegőrzőjében elhelyezett repülőnyomdával együtt. És az elítélt galileisták sem sokáig voltak börtönben: az illegális antimilitarista csoport két-, illetve hároméves börtönbüntetésre ítélt vezetőit, Duczynska Ilonát és Sugár Tivadart 1918. október 30-án a forradalmi sokaság kiszabadította a fogházból. Duczynskát „a katonák vállaikra emelve vitték ki az utcára, ahol az egybegyűlt tömeg lelkes üdvrivalgással fogadta”. Sugár az „itt van negyvennyolc” felkiáltással üdvözölte szabadítóit.

Sugár Tivadar 1918-ban

 
Ekkor már a Galilei Kör helyiségét is újra megnyitották, az ajtókról a pecséteket már a Nemzeti Tanács megalakulásának hírére, 1918. október 24-én tépték le a Gizella (ma Vörösmarty) téri tüntetésről odaérkező galileisták. Egy galileista, Wessely László mesélte el, miként történt ez és miként találkozott a klubhelyiség újranyitásakor Illyés Gyulával:

„Valamelyikünk, azt hiszem a Feldmann Ferenc nevű orvostanhallgató ekkor így kiáltott: Gyerünk a Galilei körhöz, vegyük vissza birtokunkba! (…) Vörös zászlóval az élen a Gizella térről megindult egy 150-200 főnyi menet az Állam bajban van… című dalt énekelve. Ott meneteltem közöttük az első sorokban, mellettem egy prémgalléros, barna bekecset viselő, csizmás, serkenő bajuszú magas, vékonydongájú fiú lépdelt, s az Anker közhöz érve velem együtt elsőként futott fel, a Galilei Kör, azt hiszem második emeleti helyiségéhez. Holtversenyben, elsőnek értünk oda, letéptük a pecsétet, de bemenni nem tudtunk mindaddig, amíg valaki kulcsával ki nem nyitotta az ajtót. A fiatalember Illyés Gyula volt”.

A „feltámadt” Galilei Kör ezt a kiáltványt adta ki:

„Közel háromnegyed évig reánk kényszerített hallgatás és kínzó némaság után, ma ismét szólunk hozzátok egyetemi barátaink. Szavunk és hangunk a régi, magunk is tűrhetetlenül a régiek vagyunk, az üldöztetések csak fokozták bátorságos kedvünket és megacélozták az új világrendért küzdő dacos erőnket. Hallgatásunk okát jól ismeritek. Amikor Keleten béklyót kovácsoltak az új életre ébredt orosz népnek a szenvedő emberiség felé nyújtott békejobbjára, ugyanakkor az ország belsejében üldözni kezdték és börtönre vetették mindazokat, akik a népek megegyezésén alapuló békét hirdető Ígéreteik beváltását követelték. A Galilei Kört legelsőnek érte az üldöző kéz, de becsületes őszinteséggel valljuk be: rászolgáltunk! A legutóbbi események megérlelték gyümölcsét mindazon törekvéseknek, amelyek a szabad népek szabad megegyezésén alapuló békét tűzték ki céljukul. Amiért is tíz hónappal ezelőtt üldöztetésben volt részünk, az ma kormányférfiak által hirdetett egyetlen megoldási lehetőség. Ily körülmények között semmi törvényes akadályát nem látjuk annak, hogy félbeszakadt munkánkat ne folytathassuk. Dolgozni akarunk ismét az eljövendő emberséges, a népek kooperációján alapuló világrendért s abban az új, erős és független Magyarországért, de nem frázisokkal, hanem segíteni akarjuk azok munkáját, akik az új világrendet az objektív létfeltételek, a társadalmi berendezkedés s különösen a termelési rend megváltoztatásával látják egyedül elérhetőnek. Úgy érezzük, hogy szükség van munkánkra, tehát ismét dolgozni fogunk s ezen törekvésünkben csakis saját lelkiismeretünk szavára hallgatunk. Munkánkat tehát megkezdjük és elvárjuk, hogy a becsületesen érző és gondolkodó ifjúság meg fogja érteni, hogy e történelmi napokban így kellett cselekedni és hívő szavunkra eljön táborunkba, hogy erős hittel tegyen tanúságot a dolgozó embermilliók egyet akarása: az új világrend megteremtése és felépítése mellett.”

A diákegyesület klubhelyiségének önhatalmú megnyitása az „egyesülés szabadsága” kinyilvánításának szimbolikus aktusa lett. Október 25-én a galileisták már gyűlést tartottak a Nemzeti Múzeum előtt, Sisa Miklós elnök mondott beszédet, amelyben büszkén ismertette a Galilei Kör úgynevezett „bűneinek sorozatát”, „amelyért az üldöztetés érte”, de amiket már „ezren és ezren” vallanak magukénak. A Galilei Kör csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz, és a galileisták részt vettek az október 28-i „lánchídi csatában” is. Az őszirózsás forradalmat követően, 1918. november elején pedig a Régi Galileisták Szabad Szervezete is megalakult, hogy egységbe tömörítse a Galilei Kör korábbi, már nem egyetemista tagjait a „forradalom vívmányainak biztosítására”. Az 1908-as megalapítása óta rengeteget támadott Galilei Kör lényegében az „Új Magyarország” hivatalos diákegyesülete lett.

 
Felhasznált irodalom:
Csunderlik Péter: Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták. A Galilei Kör (1908-1919) története. Budapest, 2017.
Tömöry Márta: Új vizeken járok (A Galilei Kör története). Budapest, 1960.

 
Készítette: Csunderlik Péter