Asta Nielsen. Forrás: commons.wikimedia.org

Asta Nielsen – a hallgatag múzsa

Asta Nielsen, a dán színésznő (1881–1972) a némafilm első európai sztárjának számított. Első rövidfilmjét a szintén dán származású rendező, Urban Gad készítette, amelyet több közös munka is követett – 1911-től már Berlinben forgattak együtt. A korábbi sikerek, A züllés útján (Aufgrund), az azt követő Balett-táncosnő (Balletdanserinden) és A fekete álom (Den sorte drøm) nyíltan erotikus, többnyire félvilági környezetben játszódó filmek voltak, de a Berlinben forgatott produkciót (Forró vérZigenuerblut) a túl merész házasságtörési jelenetek miatt a cenzúra betiltotta. 1914-ben Asta komikai tehetségét is bizonyította: az Angyalkában, amelyben 31 évesen egy 12, majd 17 éves fruskát játszott, a kritika és a közönség is imádta: „A lány mulatságos, kemény és pontos” – jellemzte Herbert Ihering a színésznő stílusát. Ezt láthatta a hazai közönség 1916-ban, két évvel a bemutató után. Asta Nielsen ekkor már visszatért Dániába, 1918 után lett ismét Németország színésznője. Egészen a harmincas évek elejéig itt forgatott, több mint 70 némafilmet készítettek vele. A nácik hatalomra jutása után elhagyta Németországot, visszatért Koppenhágába, ahol textilkollázsokat készített, végleg hátat fordítva ezzel a film világának.

Felhasznált irodalom:
A film krónikája. Szerk.: Markó László. Budapest, 1995.
A legújabb Asta Nielsen-film = Pesti Hírlap, 1916. április 6.

Készítette: Kaba Eszter

 

Pesti Hírlap, 1916. április 6.
A legújabb Asta Nielsen-film

Annak a sok-sok tízezernek, akik Asta Nielsen rajongói, az idei szezonban ugyancsak nem lehet panaszuk; majd minden három hétre egy-egy új Asta Nielsen-film esik, és hozzá egyik jobb, mint a másik. És csupán abban az egyben egyezik meg valamennyi, hogy Asta Nielsen számára a film nem a női szépséggel hivalkodó mozgó fotográfia, hanem a legnemesebb, a legkomolyabban vett színművészet. Nincs számára lehetetlenség, páratlan tehetsége minden nehézséget lebír. A legújabb filmje, A nevelt lány három felvonásos színmű. A hősnő egy tizenkét éves leány, egy úriasszony fiatalkori ballépésének következménye. Az anya titkon nevelteti, majd konyhai mindenesként a házába csempészi. A szívbemarkoló jelenetek egész sora játszódik le a kiengesztelő végkifejlésig. Asta Nielsen játssza a tizenkét éves leányt, oly bravúrral, ami rekordot jelent még az ő tüneményes pályáján is. Ezt a legújabb Asta Nielsen-filmet ma, csütörtökön mutatja be a Mozgókép Otthon. Vele együtt továbbra is műsoron marad a Havasi mámor, mely míg egyrészt technikailag megragadóan szép, másrészt művészetileg ugyancsak elsőrangú, Erna Morenának adván alkalmat újabb, kitűnő kreációra. És nemkülönben műsoron marad a módfelett kacagtató amerikai burleszk, A riválisok is.