Az Est

Amerika a háború kitörése után – magyar szemmel

Címkék
gazdaság, USA

Az akkor 31 éves budapesti Hósz Károly 1914 májusában kelt át az óceánon, és mint mindenki, aki Amerikában kereste a boldogulását, a New York-i kikötőben fekvő Ellis Islanden kötött ki. Onnan Chicagóba került, ahol nyelvtudásának köszönhetően munkavezető lett egy építőipari vállalatnál, amelynél a nagyrészt szakképzetlen alkalmazottak többsége olasz, illetve kelet-európai volt. Állítása szerint a világháború kitörése utáni napokban – noha az USA 1917-ig semleges maradt – hatalmas elbocsátási hullám söpört végig a városon, ha „háború lesz, nincs pénz” alapon.
A levélíró rendkívül zord állapotokat vázolt fel az amerikai gazdaságról. Üresen kongó teherkikötőről, két-háromszorosára megugró élelmiszerárakról, hatalmas munkanélküliséget eredményező dekonjunktúráról írt. Giuseppe De Santis Róma 11 óra (Roma, ore 11) című filmjének tragikus tömegjelenetét is felülmúló tolongásról számolt be Hósz, mikor Chicagóban a Ford által meghirdetett 5 helyre 7000 munkanélküli gyűlt össze a gyár előtt. A bevándorlók elkeseredettsége pedig a háborús ellenségre zúdult: „Ökölbe szorított kézzel, szomorú szívvel távoztunk, s magunkban bosszút lihegtünk a szerbek és muszkák ellen.” Sokan megpróbáltak – volna – inkább hazatérni, az amerikai munkanélküliség helyett a Monarchia hadseregét választva (ahogy a németek – illetve erről a magyar lap nemigen írt, de az oroszok is), ám a semleges – elsősorban holland – óceánjárókra magyar, osztrák vagy német útlevéllel a férfiaknak lehetetlen volt feljutni. Az akadályokat jól mutatja Molnár Béla, a ma is létező, 1908-ban alapított Molnar & Greiner vállalat egyik tulajdonosának kalandos hazatérése, aki Japánból az Egyesült Államokon keresztül indult vissza Európába. A norvég hajón csak azért tudott átjutni a brit tengeri ellenőrzéseken, mert norvég személyazonossági okmányt vett és a hajó alkalmazottjaként bújtatták el korábbi üzletfelei.
Az USA gazdaságát persze a háború nem terítette le. Az első hónapok komoly pangást okoztak a tengeri forgalomban, illetve az európai piacra termelő iparágakban. Az amerikai munkanélküli statisztikák is visszaigazolják azt, hogy – miközben Európában rég nem látott munkaerőhiány alakult ki – százezerszám szűntek meg állások 1914-ben és 1915-ben. Míg 1913-ban 1,68 millió főre becsülték a munkanélküliek számát, 1914-ben már 3,11 millióra, 1915-ben pedig 3,84 millióra. A következő évben azonban ez a szám már a felére esett vissza, 1918-ra pedig már a munkanélküli-statisztikák is visszatükrözték a háborús konjunktúrát, amit előbb a növekvő európai – részben hadi – szállítások, majd az USA hadba lépése gerjesztettek.
Hósz megemlíti, hogy a nemzeti szolidaritás egyes megnyilvánulásai jelentős segítséget nyújtottak a legnehezebb időszak átvészeléséhez azoknak, akik a munka és boldogulás reményében érkeztek az újvilágba, ám hirtelen munkalehetőség nélkül találták magukat. A 4. utcai magyar étteremben a tulajdonos napi egy „free lunch”-ra – kenyérre és levesre – vendégül látta a munka nélkül maradt honfitársait.

Készítette: Takács Róbert

Amerikai magyarok élete a háború kitörése után. = Az Est, 1914. november 5.
Amerikából hazajött katonának. Hírek. = Az Est, 1914. november 19.