Pesti Hírlap, 1914
Pesti Hírlap, 1914

Akadozó élelmiszer-ellátás

A háború kitörése óta a Pesti Hírlap többször is beszámolt cikkeiben a hadsereg ellátása érdekében tett hatósági intézkedésekről. Írásaiban hol humorosabb, hol komolyabb hangvételt használva kérte olvasóit: ne egyenek marha- és sertéshúst, asztalukon helyettesítsék ezt csirke- és birkahússal, sőt, próbálják ki a húsmentes étkezést. A fogyasztási szokásokat azonban utóbb miniszteri utasításokkal sem sikerült átalakítani, már 1914 őszén fogytán voltak az alapvető élelmiszerek: a hús, a liszt, a burgonya és a tej. A fronton lévők élelmezése nagy terhet jelentett a hátország lakossága számára: hiába volt fogytán a takarmány, a kormány megtiltotta a marhák levágását (a borjakét is), hiszen a hadseregnek folyamatosan szüksége volt az élő állatra. Ennek következtében drágult a tej – és párhuzamosan romlott a minősége, virágzott az élelmiszer-spekuláció. Gabonából sem volt elég, a lap már ekkor azt tanácsolta cikkeiben, hogy keverjenek szurrogátumot (árpa-, kukorica-, burgonyalisztet) a búzalisztbe, ebből készítsenek kenyeret és más pékárut. Ez utóbbi „javaslatot” a kormány 1915. január végén nyomatékosította, elrendelték a lisztpótlók használatát. A háború első telén több hasonló tartalmú rendelet is született, 1915 tavaszára már a főváros egyes kerületeiben is liszt- és kenyérhiány alakult ki.

Készítette: Kaba Eszter

Bajok a közélelmezésben = Pesti Hírlap, 1914. november 8.

Bajok a közélelmezésben.
Takarékoskodjunk!

A hadiállapot tartama alatt a Pesti Hírlap mindenkor illetékes helyről szerzett információk alapján adott hű képet közélelmezési, egészségügyi és közlekedési viszonyainkról. Ha visszapillantást vetünk az eddig elmúlt száz napra, megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a közönséget e téren még nem érintette érzékenyen a világháború, bár a helyzet az utóbbi időben – főképpen az árakat illetőleg – kedvezőtlenül alakult.
Ami a közélelmezést illeti, sajnos, nem áll módunkban már a közel jövőre sem megnyugtató képet nyújtani, sőt a mértékadó tényezők teljesen egyértelmű nyilatkozatai alapján a közönséget a legmesszebbmenő takarékosságra kell figyelmeztetnünk. És nem csupán azokat, akiket anyagi helyzetük erre különben is kényszerít, hanem a jólétben élő, vagyonos osztálynak is kötelessége igényeit a lehetőségig csökkenteni.
Hogy pedig a takarékosságra és az igények mérséklésére irányuló figyelmeztetésünkre megvan minden ok, arra nézve e cikk keretében bőségesen nyújtunk bizonyságot. A legszükségesebb élelmicikk a gabona, hús, burgonya és tej. Ami a gabonát illeti, ma még a készlet kielégítő, ha azonban a fogyasztás terén nem tartunk mértéket, a veszély e téren beláthatatlan. Mert csak azt tudjuk, hogy mi van ma és hogy minő bajok származhatnak abból, ha a közönség intelmünket nem veszi lelkiismeretesen. A takarékosság nem azt jelenti, hogy keveset együnk, hanem azt, hogy a gabonát ne fogyasszuk tisztán. hanem úgy a kenyérsütésnél, valamint a tésztaneműek elkészítésénél a megfelelő szurrogátumokat vegyük lehetőleg igénybe. Így járnak el Németországban és Ausztriában is, sőt a fogyasztókat már a bevásárlásnál kényszerítik erre olyképen, hogy csakis szurrogátumos gabonát vásárolhatnak. Az árpa-, kukorica-, és burgonyaliszt nagyon jó tápszer és ha hatvan százalék gabonához ezek bármelyikéből negyven százalékot keverünk, még mindig elég jó minőségű kenyeret vagy tésztát ehetünk. Igaz, hogy a jómódú közönség ezt a tápanyagot még nem szokta meg, de háború van és ilyenkor az érzékenységig menő finnyásságból – ha tetszik, ha nem – engedni kell, már addig is, amíg nem muszáj. Mert a muszáj nagyobb úr a finnyásságnál és minél kevésbé használjuk a szurrogátumokat, annál előbb be fog következni e használat parancsoló kényszere. De hogy ez a vegyített gabona különben is ízletes élelmiszer, láthatjuk abból, hogy például egész Erdélyben akkor is ezt fogyasztják, mikor nincs háború és mikor készlet bőségesen van. Egyáltalán nagy hiba, hogy a mi közönségünk jó része még mindig nem akarja belátni, hogy takarékoskodnia kell, sőt kötelessége úgy élni, mintha tényleg küszöbön lenne már az élelmiszer-hiány. Tessék úgy berendezkedni, hogy akinek eddig egy métermázsa gabona két hónapra volt elég, most ossza be azt – a szurrogátumok igénybevételével – három-négy hónapra. Burgonya van bőven és nem kell tartanunk attól, hogy az új termés előtt elfogy a készlet.
E téren igen helyes hatósági intézkedés volt az, hogy nem szabad, csak meghatározott mennyiségű gabonát használni. Sürgősen szükséges elrendelni ezenfelül, hogy állattakarmánynak se vehessék igénybe ezt a rendkívül fontos tápszert. A burgonya minőségét illetőleg is le kell mondanunk a finnyásságról, mert tény, hogy a sárga és a rózsaburgonya ízletesebb a fehérnél, azonban ez is kitűnő, nagyobb mennyiség áll rendelkezésre és jelentékenyen olcsóbb.
Amíg azonban a fogyasztók helyesen teszik, ha a kenyeret nem tiszta gabonából sütik, addig a hatóságnak nem kevésbé lenne föltétlen kötelessége, hogy a pékműhelyeket szigorúan ellenőrizze, mert már ma is ott tartunk, hogy Budapesten alig van pék, aki méregdrága áron ne olyan árut adna, amelynek több mint 60 százaléka nem gabona, úgy, hogy a kenyér élvezhetetlen. Tessék rákényszeríteni a pékeket, hogy ha már fölemelik a kenyér árát, magasabb árak mellett legalább adjanak olyan minőségű és keverékű sültet, mint a fővárosi kenyérgyár. Ha a hatóság nem védi meg a közönséget a kapzsiság ellen, akkor a fogyasztó teljesen ki lesz szolgáltatva az ilyen visszaélésekkel szemben.
Éppen így meg kell védeni a vevőt a tej-elárusítás terén. Igaz, hogy némileg indokolt a tejárak minimális emelkedése, mert a vásáron rengeteg nagy a marha-felhajtás. Főképpen az északi és déli vidéken lakó gazdák adják el szarvasmarháikat, miután a takarmány fogy és drágul. Ezenfelül a kormány megtiltotta a borjúk levágatását is, a sok borjú pedig a tehéntől elvonja a tejet. Ez a helyzet azonban kifejezésre jut abban a tényben, hogy a tej ára 32 fillérről 34 fillérre szökött fel. A tejkereskedők zöme – köztük a legelőkelőbb is – nem elégszik meg ezzel a rendkívüli nyereséggel, hanem apró csalafintaságokat követ el a fogyasztó rovására. Így minduntalan azzal lepik meg a közönséget, hogy tej nincs, csak egy csillagos, két csillagos, sőt ma már a központi tejcsarnok egyik elárusító helye azt állítja, hogy neki csak kóser teje van. És mindez arra jó, hogy a tej literjét még két fillérrel drágábban adják. A tejcsarnokok rendszerint azt is mondják a bevetődő vendégnek, hogy nem adhatnak egy pohár tejet, mert csupán tejszínük van. Ugyan ki ellenőrzi azt, hogy ez a sok mindenféle elnevezésű tej nem valamennyi közönséges tej-e, ki véd meg a kizsákmányolás ellen és hol késnek az elrettentően megtorló intézkedések?
A legszükségesebb élelmiszerek ármegállapítása is késik még mindig, holott ezt pl. Berlinben, már e hó 4-ikén életbe is léptették. Minthogy pedig szabad a vásár, hát az eladók napról-napra emelik a gabonanemű árát. Egyéb ok nincs rá, mint az, hogy a vevő tehetetlen, hát ki kell zsákmányolni a végletekig.
Maga az ármegállapítás ugyanis nem elegendő, hanem föltétlenül szükség van arra is, hogy ezt kényszereladással, illetőleg polgári rekvirálással kapcsolatban léptessék életbe. Vagyis, ha a megállapított áron egyesek nem hajlandók az árun túladni, akkor a polgári hatóságnak is joga legyen a raktáron levő mennyiséget a megállapított ár ellenében elvinni.