A háború idején a rászorulók megsegítésére minden nagyobb városban hadikonyhákat üzemeltettek. 1915-ben Budapesten már hozzávetőleg 15 ezer adag olcsó ételt osztottak ki ilyen módon. A Népszava 1915. augusztusi olvasói leveléből azonban az is kiderül, hogy a népkonyhák elhelyezése konfliktusokkal is járt. A legnagyobb fővárosi nyilvános ételosztás magánkezdeményezés volt: Weiss Manfréd nevéhez fűződik. A csepeli fegyvergyáráról nevezetes Weiss már a világháború előtt sikeres vállalkozó volt, de a háborús konjunktúra természetesen jelentősen megnövelte a gyár méretét és ezzel együtt a tulajdonosa vagyonát is. Gazdasági tevékenysége mellett Weiss a társadalmi szerepvállalást is fontosnak tartotta: hadikölcsönt jegyzett, segítette a Vöröskeresztet, kórházakat és szanatóriumokat alapított és hadikonyhát is üzemeltetett.
Nem is a vállalkozó jótékonykodását, hanem a külső Váci úti népkonyhájának elhelyezését tette szóvá „egy angyalföldi apa” a Népszavában. Az ételosztás helyszínéül ugyanis a főváros felajánlásából egy iskolai tornaterem szolgált. A panaszos szülő legfőbb problémája az volt (a nyári vakáció idején), hogy így a diákoknak nem lehet biztosítani a heti két tornaórájukat, hiszen a folyósokon vagy a sima pados tantermekben komoly testedzést nem lehet végezni. Emellett egészségügyi és tisztasági okokból is javasolta, hogy külön erre a célra szolgáló épületbe helyezzék át a népkonyhát.

Felhasznált irodalom:
A jótékonykodás kiegészítése (Levél a szerkesztőséghez) = Népszava, 1915. augusztus 22.
Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán. Budapest, 2008.
Bihari Péter: 1914. A Nagy Háború száz éve – személyes történetek. Pozsony–Budapest, 2014.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1915. augusztus 22.
A jótékonykodás kiegészítése (Levél a szerkesztőséghez)

Tisztelt szerkesztőség! Most, amikor a lapok sokat foglalkoztak Weiss Manfréd újabb nagyszerű és nagylelkű adományával, eszembe ötlött, hogy ennek a végtelenül gazdag és szociális bajok iránt érzékkel bíró úrnak mi szüksége van arra, hogy a népkonyhája, amelyből naponta 1200 ebédet osztanak ki, egy fővárosi elemi iskola tornatermében legyen? A nagy jótékonyságból telnék még egy konyha és raktárhelyiség fölépítésére is, ami, eltekintve attól, hogy praktikusabb és modernebb lehetne, mint egy e célra átalakított terem, megadná a lehetőségét annak, hogy legalább 1500 elemi és polgári iskolai tanuló hetenként két tornaórában részesüljön.
A fönt nevezett népkonyha ugyanis a Váci út 89. szám alatt levő iskola épületében van, amely iskola a múlt tanévben és a jelenlegiben is a következő iskolák tanulóinak adott helyet: egy leánypolgári, egy fiú-, egy leányelemi, két iparostanonc, két háztartási ismétlő iskola, egy kereskedelmi női szaktanfolyamnak. Ezek az iskolák nagyon érzik a tornaterem hiányát, mert kivéve a kora őszi és a késő tavaszi hónapokat, amikor az udvaron tornázhatnak, a szűk folyosón vagy a padokkal telerakott osztályokban kénytelenek a tornaórákat eltölteni (mert így komoly tornaóráról úgy sem lehet szó). Kérdezem, ha ez tavaly így is volt, nem elégelte-e meg a főváros, hogy 1500 növendék a testképzés áldásos és egészségre nélkülözhetetlen tényétől meg volt fosztva és szép áldozatkészsége mellett is nem látta-e be, hogy Weiss Manfréd úr nagyon hamar és könnyen találhat akár helyiséget, akár üres telket egy fölépítendő barakk-konyha és raktár számára? Nem is említem mellékesen azt, hogy az iskolák egészségügyére e fertőző, betegséges világban károsan hat annyi szegény és nem éppen tisztaságkedvelő egyén bejárása. Azonkívül tavasszal a pincében fölhalmozott burgonya rothadása az egész környék levegőjét két hétig elrontotta, az iskolában alig bírtak tanítani, sőt egyik alkalommal egy tanítónő annyira rosszul lett a szagtól, hogy el is ájult. Még más apró indokokat is hozhatnék föl, de azt hiszem, a főváros illetékes köreinek egy bizonyos saját jól fölfogott pedagógiai érdekeken túl nem kellene annyira nagylelkűnek lennie. Ha a hadvezetőség az iskolákat kórházi célokra a valódi szükségen fölül veszi igénybe, ez ellen a főváros nem sokat tehet. De az ilyen átengedés teljesen az illető körök elhatározásától függ.

Egy angyalföldi apa