Népszava, 1914

A pártközi paktum vége?

A háború első három évében a parlamenti pártok között nyílt megegyezés volt abban, hogy az elhalálozások és lemondások folytán megüresedő parlamenti helyekért nem küzdenek egymással: amelyik párthoz tartozott a korábbi képviselő, azé maradt a mandátum, azaz „nem háborgatják egymás birtokállományát”. 1917 júniusában – Eszterházy Móric, az új miniszterelnök és kormányának hivatalba lépésekor – azonban megszakadt ez a hagyomány.
Történt ugyanis, hogy az erdélyi oláhfalusi választókerületben a korábbi kormánypárt képviselője lemondott, de az időközi választáson a magát biztos befutónak tekintő munkapárti jelöltnek, Kállay Miklósnak kihívója akadt. Az ellenjelölt, báró Guttmann Henrik annak ellenére lépett fel az új kormány programjával, hogy Esterházy Móric és belügyminisztere a korábbi pártközi megállapodás betartására szólította fel. Miután pedig Kállay így nem vállalta a választási küzdelmet és visszalépett, a mandátumot egyhangúan, azaz választás nélkül szerezte meg Guttmann.
Az események értékelése természetesen politikai oldalaktól függően teljesen eltérő volt. A Tisza Istvánt továbbra is támogató Budapesti Hírlap a pártközi megállapodás felrúgásán háborodott fel, és előrevetítette, hogy ezentúl a munkapárt sem fogja azt betartani, hanem minden megürülő választókerületben jelöltet fog állítani. Ezzel szemben a Népszava azt emelte ki, hogy a Tisza-pártiak megfutamodtak a harc elől, nyilván azért, mert nincs is igazi támogatottságuk a választók körében.

Felhasznált irodalom:
Az oláhfalusi mandátum = Népszava, 1917. június 22.
Az oláhfalvi választás és a pártközi paktum kérdése = Budapesti Hírlap, 1917. június 22.
Az oláhfalvi választás = Budapesti Hírlap, 1917. június 23.

Készítette: Ignácz Károly

 

Népszava, 1917. június 23.
Az oláhfalusi mandátum

A munkapárt részéről célzatosan kiszínezett oláhfalusi képviselőválasztás története a következő. Nyolc nappal a választás előtt megjelent a kerületben báró Guttmann Henrik dr., hogy a Tisza-kormány bukása után fölvegye a harcot a munkapárt jelöltjével, dr. Kállay Miklóssal. Guttmann az Esterházy-kormány programjával lépett föl. A munkapárti jelölt fivére, Kállay Tamás 1910-ben függetlenségi programmal lépett föl egy szomszédos kerületben s mindjárt megválasztása után a munkapártba lépett át. Dr. Kállay az ellenjelölt agitációjának hírére bejelentette az ügyet a munkapártnak, amely a pártközi paktumra hivatkozott Esterházy miniszterelnöknél. Esterházy táviratozott is, hogy Guttmann a munkapárti jelölttel szemben ne vegye föl a harcot, azonban a választók a „renegát” Kállay Tamás fivéréről tudni sem akartak; és a mostani kormányt támogató pártonkívüli nem hivatalos jelöltet, Guttmannt egyhangúan megválasztották, még csak tíz ajánló sem akadt a Tisza-pártinak. Hát így mehetnek ők bele most új választásokba!


Budapesti Hírlap, 1917. június 22.
Az oláhfalvi választás és a pártközi paktum kérdése

A képviselőház mai ülésén Szász Károly elnök bejelentette a többi között, hogy az oláhfalvi kerületben a mai napon Guttmann Henrik bárót választották meg képviselővé. A választásról ma sokat beszéltek a munkapártban, ahol a következőket mondották nekünk:
Ez a választás nevezetes abból a szempontból, mert az új kormány hivatalba lépése után ment végbe, és mert a háború óta érvényben volt pártközi megállapodásnak megszegésével történt. Ez a megállapodás tudvalévően kötelezte a pártokat arra, hogy kölcsönösen tiszteljék egymás kerületét s az időközi választáson ne háborgassák egymás birtokállományát. És minthogy az oláhfalvi kerületet eddig Daniel Gábor báró képviselte s így lemondása után újból munkapárti képviselőnek dukált a kerület, a pártközi megállapodás értelmében.
A paktum tudatában, mint tudósítónk jelenti, a munkapárt teljes nyugalomba helyezte magát az oláhfalvi kerületben, ahol Kállay Miklós lépett föl a párt programjával. A mai napon azonban meglepetésszerűen megjelent a választás színhelyén két függetlenségi képviselő, Válencsik Ferenc és Ábrahám Dezső s számos választó kíséretében Guttmann Henrik bárót jelölte, állítólag pártonkívüli programmal. A kerület munkapártja hivatkozott a pártközi megállapodásra, de ekkor a nevezett képviselő fölmutatott egy táviratot, amelyben Ugrón Gábor belügyminiszter üzeni nekik, hogy a paktumot nem kell tekintetbe vermi. Eme váratlan fordulat folytán a munkapárt jelöltje visszalépett s így történt, hogy Guttmann bárót egyhangúan megválasztották a kerület képviselőjévé.
Az oláhfalvi eset folytán azonban, amely fölborította a pártközi paktumot, az országos munkapárt is jelöltet állít mindazokban a kerületekben, amelyek a kormányváltozás folytán most megüresednek az országban.

Budapesti Hírlap, 1917. június 23.
Az oláhfalvi választás

A kormány félhivatalos lapja ma kiadta első cáfolatát, még pedig a Budapesti Hírlap ellen, amely megírta tegnap, hogy munkapárti körökben azt beszélik, hogy az oláhfalvi választásra Ugron belügyminiszter telegramot küldött, mely szerint az időközi választásról a pártok közt létrejött paktumot nem kell megtartani. A félhivatalos cáfolat azt mondja, ennek éppen ellenkezője igaz. Mi pedig visszamondhatjuk, hogy ennek is éppen az ellenkezője igaz. Mert mi nem azt írtuk, hogy Ugron telegramot küldött, hanem azt, hogy munkapárti körökben beszélték, hogy két Károlyi-párti képviselő Ugronnak ily értelmű telegramját mutogatta. Már most biztos, hogy így beszélték a munkapárton, nyilván mert ilyen alakban kapták az első hírt a választásról. Azt, hogy az Ugron belügyminisztérium táviratának a tartalma nem az volt, hanem az ellenkezője annak, amire a kortes-képviselők állítólag hivatkoztak: ezt szívesen elhisszük és szívesen konstatáljuk.
A munkapártból a belügyminiszter cáfolatára a következő megjegyzéseket közlik velünk;
A belügyminiszter kijelenti, hogy nem küldött olyan táviratot, aminőre Oláhfalun a két kortes-képviselő hivatkozott. Ezt elhisszük a belügyminiszter úrnak. De az eset súlya nem itt van, a honnan Ugron a táviratot elküldötte, hanem Oláhfalun, ahol a két kormánypárti képviselő felrúgta a pártközi megállapodást s meglepetésszerűen alkotmánypárti képviselőt erőszakolt keresztül ott, ahol a megállapodás szerint a többi pártnak tisztelni kellett volna a munkapárt kerületét.