„Jeglics Antal laibachi hercegérsek a Laibachban összegyűlt szláv képviselők közül fogadta Stanekot, Glomimskit s egy délszláv politikust. Stanek a hercegérsekről azt mondotta, hogy igazi délszláv egyházfejedelem és sajnálatosnak tartja, hogy a cseheknek nincsen ilyen apostoluk” – tudósított a Pesti Hírlap 1918. augusztus 23-án a cseh, lengyel és délszláv politikusok tanácskozásáról. A tudósítás több pontatlanságot tartalmazott – és a lényeget, a szlovén nemzeti tanács megalakulását meg sem említette. A cikk pontatlanságai között említhetjük, hogy „Glomimski” valójában Stanislaus Glombinski volt, a XX. század elején osztrák birodalmi gyűlési képviselő, a lengyelek frakciójának egyik vezetője, majd egy ideig osztrák vasútügyi miniszter. (Az osztrák uralom alatt álló lengyel területek elitje sokáig együttműködött a birodalmi elittel a Monarchia fennállása alatt.)
További pontatlanság a cikkben, hogy az Anton Bonaventura Jeglič néven ismert katolikus főpap nem hercegérsek, hanem hercegpüspök volt a korabeli Laibachban, Krajna osztrák tartomány székhelyén. A település ma Ljubljana néven ismert és Szlovénia fővárosa. A hírből az viszont igaz, hogy Jeglič a délszláv mozgalom mellé állt, ha ez ekkor nem is jelentett feltétlenül teljes szakítást a Habsburg-házzal. Jeglič még 1918. november 5-én – amikor már megalakult a kérészéletű Szerb-Horvát-Szlovén Állam (SZHSZÁ) – sem gondolta úgy, hogy minden köteléket el kéne vágni a Habsburgok és a szlovének közt. A püspök tévedett ebben. Az SZHSZÁ nagyjából a későbbi Jugoszlávia nyugati területeiből jött létre, de mivel egyes tartományai szinte rögtön a Szerb Királysághoz csatlakoztak, ez az „államkezdemény”, vagyis az SZHSZÁ maga is beolvadt a Szerb Királyságba. 1918 decemberében így jött létre a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, az 1929-ben létrejött Jugoszlávia közvetlen elődje.
De térjünk vissza a Pesti Hírlap 1918. augusztusi tudósítására! Eszerint Jeglič örült annak, hogy „a lengyelek, csehek és délszlávok szoros barátságban vannak”, és azt gondolta: „kötelességét teljesíti, amidőn mint a szlovén nép fia, a népjogokért való harcban a nemzeti harcosok sorai közé állott.” Ennek kapcsán a Pesti Hírlap idézte a bécsi újságot, a Neue Freie Pressét (NFP), amely a délszláv főpap nyilatkozatát élesen bírálta. Az NFP szerint „Jeglics kijelentései igen figyelemreméltóak az osztrák ideges nemzetiségi viszonyok között”. Kifogásolta a bécsi cikkszerző, hogy a püspök egy szóval sem fejezte ki együttérzését „Ausztria általános nyomorával szemben”, s Jeglič „csak a szlávok nemzeti céljairól beszél, (…) de nem szólott a háború következményeiről és súlyos terheiről”. A püspök nem beszélt arról sem a bécsi lap szerint, hogy „a cseh és szlovén politikát nem szabad addig feszíteni, amíg az államot is felrobbantják vele”. Vagyis 1918 augusztusában a délszláv kérdésben lépnie kellett volna a Monarchia elitjének, hiszen már a Habsburg-hű főpapok is a nemzetiségi mozgalmak mellé álltak. Az 1918-as laibachi találkozón, a szláv (cseh, lengyel, szlovén és más délszláv) politikusok tárgyalásain egy olyan elképzelés is körvonalazódott, ami Közép-Európa gazdasági együttműködésen alapuló átalakulását jelentette volna, de amit a nyugati nagyhatalmak a háború utáni rendezéskor gyorsan lesöpörtek az asztalról.
Felhasznált irodalom:
A laibachi hercegérsek a délszláv törekvések mellett = Pesti Hírlap, 1918. augusztus 23.
Janez Cvirn: Der Austroslawismus und die Slowenen. In: Der Austroslawismus. Ein verfrühtes Konzept zur politischen Neugestaltung Mitteleuropas. Szerk. Andreas Moritsch. 77-85.
Manfried Rauchensteiner: The First World War and the End of the Habsburg Monarchy, 1914-1918. Wien, 2014
Készítette: Szegő Iván Miklós
Pesti Hírlap, 1918. augusztus 23.
A laibachi hercegérsek a délszláv törekvések mellett
Jeglics Antal laibachi hercegérsek a Laibachban összegyűlt szláv képviselők közül fogadta Stanekot, Glomimskit s egy délszláv politikust. Stanek a hercegérsekröl azt mondotta, hogy igazi délszláv egyházfejedelem és sajnálatosnak tartja, hogy a cseheknek nincsen ilyen apostoluk. Hasonlóképen nyilatkozott Glombinski képviselő, volt osztrák vasútügyi miniszter. Jeglics hercegérsek örömét fejezte ki azon, hogy a lengyelek, csehek és délszlávok szoros barátságban vannak és hogy képviselőjüket maga előtt láthatja. Úgy hiszi, hogy kötelességét teljesíti, amidőn mint a szlovén nép fia, a népjogokért való harcban a nemzeti harcosok sorai közé állott. A Neue Freie Presse a délszláv hercegérsek nyilatkozatához ezt a megjegyzést fűzi: Jeglics kijelentései igen figyelemreméltóak az osztrák ideges nemzetiségi viszonyok között. Hogy történhetett, hogy ez az egyházfő egy szavat sem talált arra, hogy kifejezze Ausztria általános nyomorával szemben való érzéseit. Csak a szlávok nemzeti céljairól beszél, akik közé a lengyeleket is beszámította, de nem szólott a háború következményeiről és súlyos terheiről, a nélkülözésekről, az életfeltételek megromlásáról s mindama gondokról, amelyek az egész közvéleményt foglalkoztatják. Nyilatkozatában nyoma sincs azoknak az eseteknek megemlítéséről, amelyek a cseheknél és részben a délszlávoknál előfordultak. A hercegérsek nem használta fel az alkalmat, hogy rámutasson a veszedelmekre, amelyek a nép félrevezetése révén és a nemzetiségi túlzások által Csehországban és a délszlávoknál is előfordultak. Nem tartotta szükségesnek, hogy óvja honfitársait Masaryktól és Trumbicstól, akik a cseheket és szlovéneket tévutakra akarják vezetni.
Talán nem találta az ünnepélyesen emelkedett hangulatot alkalmasnak arra, hogy megemlítse, hogy a cseh és szlovén politikát nem szabad addig feszíteni, amíg az államot is felrobbantják vele. A laibachi hercegérseki palotában történt fogadás mindenesetre bizonyítéka annak, hogy az állam nem élhet ilyen politika mellett és magát ölné meg vele.
A délszlávok, csehek és lengyelek laibachi összejöveteléről még ezeket jelentik Bécsből: A hotel Unionban lakomára gyűltek össze a szláv delegátusok. Gróf Skorbek itt ezt a kijelentést tette: — Ha a németeknek a „Balti-tengertói Bagdadig”, lehet a programjuk, akkor a szlávoknak ez lehet a programjuk: „Danzigtól Triesztig!”