„Herczeg Ferenc biztos vezéri képességgel tartja az első helyet az új magyar irodalomban is. Szellemének fénye, művészetének emelkedettsége, mesemondásának közvetlensége, előadásának fordulatossága Az arany hegedű című regényében a befejezettség ormán csillogtatja ezt a modern remekírónkat. A legszebb estéjét tölti el Az arany hegedű társaságában” – hirdették 1916 végén Herczeg Ferenc új regényét a lapokban. A kivételesen hosszú életű Herczeg – aki legalább hét különböző rendszert megtapasztalt Magyarországon, és úgy halt meg 1954-ben, hogy nem lehetett biztos abban, hogy írásait valaha kiadhatják-e újra – 1890-ben, 27 évesen futott be Fenn és lenn című regényével. Ezt a művét börtönben írta, ahova egy – leginkább az ellenfele számára – szerencsétlen kardpárbaj után került.
1916-ban Herczeget már írófejedelemként emlegették, aki elsősorban történelmi drámáival és regényeivel nyerte el ezt a címet, de nem állt távol tőle a „bestseller-írás” sem, persze a kor ízlése szerint. Saját irodalmi lapja volt, az Új Idők, és Jókaihoz hasonlóan – 1896 óta, több megszakítással – tagja volt az országgyűlésnek.
Az arany hegedű című regénye világháborús regény, amelynek egyik főhőse a háborút megélő asszony, Grácián Katalin, aki ápolónőnek áll, majd hűtlenné válik, elhagyja híres orvosprofesszor férjét, aki végül új, boldog kapcsolatban állapodik meg (míg a hűtlen nő természetesen elbukik). Ám a regényt nemcsak a részletesen és hitelesen kidolgozott alakok miatt dicsérték, hanem egyenesen a háború lelkének tolmácsolójaként, a háború szimfóniájaként méltatták.
Abban azonban, hogy a mindenki életét és gondolatait meghatározó háború miként befolyásolja az emberi lelket, a kritikusok között sem volt egyetértés. Herczeg első sajtóbeli alkalmazója, a Budapesti Hírlap szerint a háború mindenkit átalakított: „A háború mint óriási átfogó gondolat urává lesz mindeneknek. A háború a nagy ezermester, a mely átformált mindnyájunkat. A háború a nagy és egyetemes általánosság, a melynek csak egy, jellemző, speciális csele Arató István tragédiája. A háború átértékelt minden értéket, még a legnagyobbakat is, még azokat is, a melyeket örökké mozdulatlannak és megváltozhatatlannak hittünk. Mondjuk ki nyíltan: magát”. Az Est kritikusa viszont úgy látta, hogy a háború inkább lakmuszpapírként működik, a nyugalmi állapotban megbúvó, de létező tulajdonságokat nagyította fel: „A háború megrázza a világot és felkavar mindent, ami nagyszerű és gyalázatos az ember lelkében… De amit felszínre vet, az azelőtt is benn lappangott már a lelkekben! Kegyetlen dolgok ezek!”

Felhasznált irodalom:
Herczeg Ferenc új regénye = Az Est, 1916. november 19.
Sebestyén Károly: Az arany hegedű = Budapesti Hírlap, 1916. december 26.

Készítette: Takács Róbert