„Mindenki gyűlölete mindenki ellen” – 1916-tól egyre inkább ez jellemezte a központi hatalmak társadalmait. Háborús nehézségek, ellátási zavarok, hiány és drágaság, romló életkörülmények: mindez a társadalmi kohézió – a háború előtt sem feltétlen meglévő – bomlásához vezettek. A szolidaritás helyett egyre inkább az ellenségkeresés – a „nyilvánvaló” külsők mellett immár a belsőké is –, és a minden rosszért felelős bűnösök és bűnbakok „megtalálása” uralta a közhangulatot. Sok társadalmi csoport érezte úgy, hogy ő viseli a háború fő terheit, az ő szenvedése a legfájdalmasabb, miközben mások – a spekulálók, nyerészkedők, csalók, szélhámosok, árdrágítók, élelmiszertermelők és -kereskedők stb. – továbbra is jól élnek, sőt meggazdagodnak a háborúból.
E közhangulat erősítésében természetesen a sajtónak is szerepe volt, amely komoly figyelmet és teret szentelt az ilyen botrányoknak, főleg a hadiszállítással kapcsolatos visszaéléseknek. A hadiszállítás = csalás és korrupció képletet már a Jókai-regényekből megtanulhatták az olvasók, és ezt a „tudást” a háborús ügyek, „a hadseregszállítás mocsarának legfinomabb virágai” csak tovább erősítették.
1916 nyarán két nagyobb per is zajlott Magyarországon. Az egyik a posztócsalóké volt, akik a katonai ruházathoz rossz alapanyagot szállítottak, illetve vettek át. A katonai bíróság többükre kemény büntetést szabott ki, miután „az állam hadereje ellen irányuló bűncselekménynek” minősítette a tettüket, amellyel „a katonák harckészségét csökkentették, az ellenség érdekeit pedig előmozdították”.
Érdekesebb és fordulatosabb volt a másik ügy, amelyben fontos szerepet játszott egy Kossuth-párti országgyűlési képviselő – egyes újságok, mint a Népszava, ezt Ivánka-perként is tárgyalták. Ivánka Imre és társai konzorciumot alkotva marhákat szállítottak a hadseregnek, de hogy a nyereség minél nagyobb legyen, csaltak az állatok súlyával. A marhákat ugyanis az átadás előtt sóval etették, hogy utána sok vizet igyanak, azaz nehezebbek legyenek a mérlegelésnél – ezzel a módszerrel 700.000 koronás kárt okoztak a katonai kincstárnak. A sajtótudósítások szerint a perben számos olyan elem volt, ami hozzátartozik egy ilyen „úri” és politikai vádlottakat is felvonultató ügyhöz: az egyik „főbűnös” hiányzása; a hirtelen beteggé (elmebajossá!) váló másik politikus-vádlott; szigorú ítéletek a csalást ténylegesen végrehajtó alkalmazottak, de enyhébbek a nyereséget élvező vezetők ellen.
Az érintett politikus, Ivánka Imre ősi magyar nemesi családból származott, amelyik az Árpád-korig tudta visszavezetni nemességét. 1907-től volt országgyűlési képviselő, de ez sem akadályozta meg, hogy eljárás induljon ellene. A per elkerülése érdekében Ivánka gyöngeelméjűségre próbált meg hivatkozni, az igazságügyi orvosi tanács azonban csak „az alkohol mértéktelen élvezetét”, de nem elmezavart állapított meg nála. Így végül gondatlanság miatt – hiszen az állatok „beetetését” ténylegesen nem ő maga végezte – három év fogházra és 10.000 koronás pénzbüntetésre ítélték 1916 szeptemberében. A fellebbezés – és a botrány lecsengése – után a Kúria azonban 1800 koronára és egy év fogházra csökkentette a büntetést, ráadásul utóbbi az előzetes letartóztatással le is járt, így 1917 májusában Ivánka újra szabad ember lett. Sőt, a gondatlan képviselő még mandátumát is megtarthatta. 1918 után azonban politikusi pályafutása már nem folytatódott, és a sajtóhírek szerint el is szegényedett. Az 1920-as években már csak az újságok bűnügyi kis színesei közé került be azzal, hogy ismét letartóztatták: a fia jelentette fel váltóhamisítás miatt. Ebben az ügyben a törvényszék végül „fölmentette Ivánka Imrét a vád alól azzal az indokolással, hogy jóhiszeműen járt el, amikor fia nevét a váltóra írta”.

Felhasznált irodalom:
A hadseregszállító képviselő = Népszava, 1916. július 12.
Ítélet a posztócsalók bűnpörében = Népszava, 1916. augusztus 1.
Az igazság sújtó keze = Népszava, 1916. szeptember 5.
Ítélet az Ivánka-féle marhapanamák ügyében = Népszava, 1917. május 23.
Kártérítési pör Ivánka és társai ellen = Népszava, 1917. november 1.
Váltóhamisítás miatt letartóztatták Ivánka Imrét = Népszava, 1929. január 29.
Ivánka volt képviselőt fölmentették = Népszava, 1932. április 3.
Bihari Péter: 1914. A nagy háború száz éve. Budapest, 2014. 373–392.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1916. július 12.
A hadseregszállító képviselő
Az Ivánka-pör folytatása. Ivánka szimulál. – Részeges, de nem őrült. – Ivánka és társai. – Papok mint hadseregszállítók.

A hadiszállítási visszaélésekkel vádolt Ivánka Imre országgyűlési képviselő s társainak bűnpörét a pozsonyi törvényszék, mely ezt az ügyet tárgyalta, május elején elhalasztotta, hogy megvizsgáltassa Ivánka elmeállapotát. Ez megtörtént, Ivánkát is visszaszállították Pozsonyba és a pozsonyi törvényszék most folytatja az ügy tárgyalását, amellyel érdemben lapunk első cikkében foglalkozunk [A Népszava aznapi vezércikkét azonban a cenzúra törölte]. A folytatólagos tárgyalás Pozsonyban pénteken kezdődött. Dröxler elnök fél tízkor nyitotta meg a tárgyalást. Bejelentette, hogy az igazságügyi orvosi tanács szakvéleménye megérkezett és ismertette annak tartalmát.
A szakvéleményben az orvosok több lapon annak a leírására terjeszkednek ki, hogy az Ivánkán észlelhető bizonyos tünetek tettetésen alapulnak, amelyek nem felelhetnek meg Ivánka valódi állapotának. Mindamellett defektusok konstatálhatók rajta, de ezeknek pontos megállapítása épp a szimulálás miatt nem lehetséges. Ezért kellett kikérni az igazságügyi orvosi tanács véleményét.
Az igazságügyi orvosi tanács véleménye szerint a vádlotton bizonyos reflexhibák, például pupillarezgés és kézrezgés észlelhetők, főképpen az alkohol mértéktelen élvezete és egyéb excesszusok következtében ellenálló képessége csökken, de elmezavar nem állapítható meg rajta.
Dr. Scheffer királyi ügyész indítványozza, hogy dr. Ivánka Imre ügye egyesíttessék a többi vádlott ügyével, mert az elkülönítés oka megszűnt.
A törvényszék visszavonult tanácskozásra, majd kihirdette az elnök a határozatot, amelynek értelmében a bíróság egyesíteni kívánja Ivánka ügyét a többi vádlott ügyével és rögtön megkezdi ilyen értelemben a folytatólagos tárgyalást.

Népszava, 1916. augusztus 1.
Ítélet a posztócsalók bűnpörében
Kilenc vádlottat elítéltek hetvenhét és fél évi börtönre, hét vádlottat fölmentettek

Zárt ajtók mögött négy hónapon át tárgyalta a budapesti honvédhadosztály-bíróság annak a tizenhat vádlottnak a bűnpörét, akik „posztócsalók” cége alatt vonultak föl a nyilvánosság elé. A bíróság hetet fölmentett, kilencet azonban bűnösnek talált az állam hadereje ellen irányuló bűncselekményben, amelyet azzal követtek el, hogy rossz posztót szállítottak, illetőleg a megvesztegetett őrnagy rossz posztót fogadott el a katonai ruhákhoz s ezzel a katonák harckészségét csökkentették, az ellenség érdekeit pedig előmozdították. A katonai büntetőtörvénynek ebbe a meghatározásába illik bele az előzménye és okozója azoknak a szörnyű eseteknek, amik az első téli hadjárat idején történtek a Kárpátokban. A papirosbakancs, a szétfoszlott rongyruha ezer meg ezer katona halálát, csonkulását okozta. Ezért lakolnak most a bűnösök. Fenyves Jákó őrnagyot tizenöt évi börtönnel sújtja az ítélet, súlyosabbal azért nem, mert – az indokolás szerint – „a hadiérdeket a bekövetkezhető kár nem érte”. Ugyanily büntetés éri unokaöccsét, Fenyves Henriket, aki valósággal fölhajtója volt. Tizenkét évi börtönt kapott Kohn Béla, fejenkint tízévit Taubes Jenő, Pártos Artúr, Neumann László és Váradi Sándor Béla, félévit Bastir Ernő.

Népszava, 1916. szeptember 5.
Az igazság sújtó keze

lecsapott a marhasózó kompániára: mint a Népszava más helyén olvasható, a pozsonyi törvényszék négy hónapi tárgyalás után kimondotta ítéletét az Ivánka-pörben. Nem kételkedhetett benne senki, hogy a bíróság a pörben kompromittált összes gonosztevőkkel el fog bánni, mert hiszen hasonló természetű pörben már ítélkeztek bíróságaink, még pedig oly módon, hogy a hadsereg érdekeit veszélyeztető egyéneken alaposan elverték a port. […]
El voltunk tehát rá készülve, hogy akik nyereségvágyból veszélyeztették a fegyveres erő érdekeit, azokat a pozsonyi törvényszék is érdemük szerint fogja büntetni. Most már ismerjük az ítéletet: valóban, még a pör legúribb vádlottai sem vitték el szárazon, amennyiben Ivánka Imre kormánypárti képviselő úr háromévi, Rudnay Alajos prépost úr pedig egyévi fogházat kapott. És megkapták a maguk részét a kevésbé úri vádlottak közül is mindazok, akikre rábizonyult a vád. […]
A bíróság természetesen nem aszerint szabta ki a büntetést, hogy melyik vádlottnak mennyi haszna volt ebből az országra szóló nagy csalásból. Nem is tehette, mert a törvény nem így rendelkezik. Hiszen az elítéltek között a legnagyobb hasznot Ivánka képviselő úr élvezte, ő az, aki a sózással megtoldott hadseregszállításon százezreket szerzett; ő az, aki élvezte az ebből származó úri módot és nyilvánvaló, hogy a sózás elsősorban az ő érdekében történt és valószínűleg nem az ő rendelete nélkül. Mindamellett ő nem követett el egyebet, mint gondatlanságot, és ezért őt a bíróság csak egyszerű fogházra ítélte, úgyszintén Rudnay prépost urat is. Azok a komisz alakok pedig, akik a vállalat vezetőinek hasznára – ó, de bizonyára nem utasítására! – a sózást végrehajtották, börtönbe és fegyházba vándorolnak.
Általában úgy áll a dolog, hogy akik a büntetőtörvény keskeny mezsgyéin ügyesen tudnak járni és balanszírozni, akik a dolgok piszkosabb részét másokkal intéztetik el, a hasznot persze maguk fölözvén le, azok enyhébb büntetést szoktak kapni vagy egészen ép bőrrel menekülnek. Ez rendben is van, mert hát az ilyen értelmesebb, intelligensebb elemre szüksége van a társadalomnak, az ilyen elemeket nem szabad teljesen tönkretenni. Ebből a szempontból nézve a dolgot, különösen örvendetes körülménynek kell tartanunk azt, hogy Baross János képviselő úr egyáltalában bele sem keveredett a pörbe. Ő volt a konzorcium éltető szelleme, ő öntött bele új életet, ő támasztotta föl hamis cégér alatt a hadügyminisztériumból (helytelen üzelmei miatt) kirúgott vállalatot, ő húzta abból a legkiadósabb hasznot minden rizikó nélkül, mindamellett ő – magasabb intelligenciájú és csiszoltabb elméjű úriemberhez méltóan – kívül maradt a csúnya pörön. Ennek igazán örülhet minden jó hazafi, mert így Baross János úr ezután is beszélhet nekünk a képviselőházban a hazafiságról és tisztességről, ezután is alkothat nekünk törvényeket a jó erkölcsök védelmére, ezután is támogathatja a különböző kormányokat a nemzetietlen választójogot követelő ellenzéki pártokkal szemben.
Nálunk még van becsülete a magasabb intelligenciának meg a jó származásnak. És ez megnyugtató.