A Budapesti Újságírók Egyesülete egyhangú határozatban ítélte el a cenzúra gyakorlati működését 1915. február 23-i választmányi ülésén. A fő kifogás az volt, hogy a cenzúra nemcsak a katonai kérdésekre terjedt ki – amit nyilvánosan minden lap a Népszaváig bezárólag jogosnak ismert el –, hanem „elkalandozott” belpolitikai, társadalmi, sőt, irodalmi területekre is.  Az egyesület vezető tisztségeit ellenzéki újságírók töltötték be: Szatmári Mór alelnök korábban függetlenségi párti képviselő volt, míg Purjesz Lajos főtitkár 1913-tól a Világ című lap felelős szerkesztőjeként dolgozott. Közleményükben kitértek a sajtónak a háborús propagandában játszott jelentős szerepére, és ezzel is érveltek a cenzúra visszaszorításának szükségessége mellett.
A Népszava másnapi számában nemcsak hogy lehozta a tiltakozás szövegét, hanem a vezércikkében egyértelműen támogatta magát a kezdeményezést is. Egyben általános, minden hadviselő felet érintő nemzetközi problémaként állította be kérdést. Ugyanis az újság 1915 eleji tudósításai szerint Angliában, Franciaországban, Németországban és Ausztriában is napirendre került a kijelölt hatáskörét jócskán átlépő cenzúra problémája. A nemzetközi hatás egyértelmű a budapesti újságírók tiltakozása esetében is, mert az tíz nappal követte a bécsi újságírók egyesületének hasonló határozatát. A Népszava tudósításaiban viszont ebből a szempontból kivételként jelent meg Oroszország, ahonnan csak a szigorú és még a postai küldeményekre is kiterjedő cenzúráról szóló hírek érkeztek.

A cenzúra ellen. A Budapesti Újságírók Egyesülete választmányának egyhangú határozata = Népszava, 1915. február 24.
A cenzúra = Népszava, 1915. február 24.
A cenzúra Oroszországban = Népszava, 1915. február 28.

Készítette: Ignácz Károly

 

Népszava, 1915. február 24.
A cenzúra ellen
A Budapesti Újságírók Egyesülete választmányának egyhangú határozata

A Budapesti Újságírók Egyesületének választmánya kedden délután a gyöngélkedő Márkus Miksa elnök távollétében Szatmári Mór alelnök elnöklésével ülést tartott, amelyen foglalkozott a cenzúra kérdésével. A budapesti újságíróknak a cenzúrával szemben való állásfoglalásáról lapunk első cikkében írunk. Itt közöljük, hogy a választmány egyhangú határozattal elfogadta Purjesz Lajos főtitkárnak következő indítványát:
A háború kitörése alkalmával a sajtó közleményei ellenőrzés alá kerültek a hadiműveletek érdekeinek megvédése szempontjából. Azóta már a legilletékesebb helyen is többször megállapították azt, hogy a magyar sajtó az első pillanattól kezdve föladata magaslatára emelkedett és készséggel támogatta a kormány és a hadvezetőség minden intézkedését. A magyar sajtó propagálta a társadalmi és jótékonysági mozgalmakat, szervezte és irányította a társadalmi tevékenységet és ezzel olyan szolgálatokat tett az egyetemes érdekeknek, amelyeket csakis a sajtó tudhatott elvégezni. Mégis kezdettől fogva beláttuk azt, hogy a mostani nehéz viszonyok között nem elegendő a sajtó jóakarata és jó igyekezete, hanem szükséges az is, hogy beavatott és hadiműveletekhez értő emberek legyenek a sajtó segítségére, megvizsgálván azt, hogy egyik vagy másik közlemény nem lehet-e valamilyen módon a hadviselés érdekeinek ártalmára?
Megállapítjuk azonban, hogy a cenzúra a gyakorlatban messze túllépte hatáskörét és mai alkalmazásában olyan szekatúráknak teszi ki a sajtót, amelyek még az említett szempontokból is fölöslegesek. Az a cenzúra, amelynek kizárólagos hivatása csak az lehetne, hogy a katonai érdekű és katonai természetű közleményeket bírálja fölül, elkalandozik olyan terekre is, amelyek semmiféle összefüggésben sincsenek a hadi művelet érdekeivel és ma már nemcsak mint katonai, hanem mint politikai, sőt mint irodalmi cenzúra működik és nehézkes rendszerével technikai szempontból is szinte lehetetlenné teszi az újságcsinálás munkáját.
A Budapesti Újságírók Egyesülete a leghatározottabban tiltakozik a cenzúrának ilyen túltengése ellen és különösen tiltakozik az ellen, hogy a cenzúra kizáróan belpolitikai vagy szépirodalmi vonatkozású közleményekkel szemben érvényesítse a maga külön politikai szempontjait vagy külön szépirodalmi ízlését, és a legnyomatékosabban követeli, hogy a sajtóval szemben életbe léptetett kivételes intézkedések olyan korlátok közé szoríttassanak, amelyeken belül a cenzúra még mindig megvédelmezheti a hadviselés érdekeit, anélkül hogy a sajtószabadságnak a hadviselés érdekeivel semmiképpen sem ellentétes elveit veszélyeztetné.

 

Népszava, 1915. február 24.
A cenzúra

[…]
Amit ezelőtt egy hónappal az osztrák cenzúráról írtunk, azt ma alkalmazhatjuk a magyar cenzúrára vonatkozóan is. A cenzúra csak eszköz – elismerjük, szükséges eszköz – a hadviselés érdekeinek megóvására. Ha ennek a rendeltetésének a határait áthágja, akkor károssá válik.
A cenzúrában pedig mindig és mindenütt megvolt és megvan a hajlandóság arra, hogy a számára kijelölt határokat túllépje. Nagyon természetes ez, mert hiszen a cenzúrát emberek gyakorolják, akik bizonyos világnézeteknek és bizonyos érdekköröknek a hívei és akik könnyen kísértésbe jutnak, hogy a kezükbe adott hatalmat ne tárgyilagosan, hanem a maguk világnézete és osztályérdeke szempontjából kezeljék.

[…]

A modern hadviselés azonban szükségessé teszi a cenzúrát mindenre nézve, ami az ő érdekeit veszélyeztethetné. Ezt mi tudjuk, ebbe belenyugszunk. Ámde bebizonyult, hogy ez a hadi cenzúra minden hadviselő országban túllépi azokat a határokat, amelyeken belül működése szükséges és hasznos. Ausztriában két hónap óta egyre hangosabbá lesz az e miatt való panasz és egyre erőteljesebbé az ellene való agitáció. Franciaországban a képviselőház foglalkozott ezzel a kérdéssel és a kormány tett is intézkedéseket arra nézve, hogy a cenzúra visszatérjen azok közé a korlátok közé, amelyeket számára a közérdek kijelöl. Angolországban a cenzúra majdnem kizáróan a hadviselés érdekeivel szorosan összefüggő ügyekre vonatkozik, egyebekben a tudósítás és a kritika teljesen szabad. A háborús események elhallgatása vagy tendenciózus közlése: ebben merül ki az angol hadicenzúra működése; és az angol sajtó ezt is sokallja, a parlamentben ez ellen is fölszólaltak, követelve a megbízható tárgyilagos hadi tudósítások lehetővé tételét. A kormány – a közvélemény nyomása alatt – intézkedett is már: rendszeresen kiadatja a hadvezetőség tudósításait és kellő működési teret biztosít a lapok haditudósítóinak. Németországban is meglehetős nagy az elégedetlenség a cenzúra túlkapásai miatt. A porosz képviselőház költségvetési bizottsága egyhangú határozatban kifejezte azt az óhaját, hogy a cenzúra ne menjen túl a honvédelem érdekeinek és a belső békének védelmén és hogy minden irányban egyenlő mértékkel mérjen.
Nálunk is merültek föl jogos panaszok a cenzúra működésével szemben. A magyar napisajtó ebben a válságos időben ritka önfegyelmezéssel dolgozik, a hadviselés érdekeit a legnagyobb igyekezettel – a legtöbb esetben nagy lelkiismeretességgel is – szolgálja és ebben a munkájában mégis sok akadályba ütközik. De ennél nagyobb baj az, hogy a magyar cenzúra megnehezíti és sok esetben lehetetlenné teszi még a hadviselés érdekeit nem érintő, a nép érdekében pedig elkerülhetetlenül szükséges tudósításokat és kritikákat is. Azt hisszük, minden tárgyilagos ítéletű ember egyetért velünk abban, hogy ez az eljárás káros. A népet védeni kell mindenféle magán- és hatósági visszaélések ellen; arra kell törekedni, hogy az országban lehetőleg normális állapotok legyenek; és ebben a tekintetben a sajtónak nagy és fontos munkát kell végeznie. Aki ebben megakadályozza a sajtót, az útjában áll annak, hogy az országban normális állapotok legyenek…
Mi tehát örömmel fogadjuk az Újságíró Egyesület akcióját és kívánjuk, hogy az gyors sikerre vezessen.