Népszava, 1914

Rossz közbiztonság Egerben – rablógyilkosság 1918-ban

Címkék
bűntény

Az első világháború utolsó évében Egerben nagyon rossz volt a közbiztonság. A Népszava beszámolója szerint „a városban és a környéken rendkívül elszaporodtak a betörések, lopások és az útonállások”. Egy orosz hadifogoly rablógyilkosság áldozata lett 1918 áprilisában, egy városi alkalmazottat pedig véresre vertek és kiraboltak – méghozzá éppen a törvényszék (azaz a bíróság) épülete előtt. A lap szerint „a közbiztonsági állapotok elfajulását” elsősorban az okozta, hogy a városban „a háború óta négy rendőr van, és hogy sokszor napokon keresztül nincsen villanyvilágítás”.
Egerben épp akkoriban hozták létre a – ma is létező – Hősök temetőjét, az első világháború áldozatainak temetőjét, ahol nagyrészt azok nyugszanak, akik sebesültként érkeztek az itt működő hadikórházba és ott hunytak el. 1924-től Hősök napját is tartottak itt. A temetőt 1926-ban újították fel, ekkor kerültek mai helyükre a síremlékek, amelyek feliratai egy helyi blog szerint sokszor pontatlanok.

Felhasznált irodalom:
Eger a háború alatt = Népszava, 1918. április 5.
Első világháborúban elesett katonák temetője Egerben

Készítette: Szegő Iván Miklós

Népszava, 1918. április 5.
Eger a háború alatt

Egerből jelentik, hogy a háború óta magában a városban és a környéken rendkívül elszaporodtak a betörések, lopások és az útonállások. A napokban egy Plotgeber Baruch nevű orosz fogoly esett rablógyilkosság áldozatául, hétfőn este pedig Sárközy Ignác 75 éves városi iktatót támadta meg a törvényszék épülete előtt két suhanc és véresre verte. Ezután elvették tőle aranyóráját, láncát és 230 koronáját. A közbiztonsági állapotok elfajulását főleg az okozza, hogy a városban a háború óta négy rendőr van, és hogy sokszor napokon keresztül nincsen villanyvilágítás.