A dualizmus kori magyar politikai élet alapvetően közjogi alapon, a kiegyezés elfogadása vagy elutasítása mentén polarizálódott: az (egyetlen ciklust leszámítva) kormányzó Szabadelvű Párt (majd utódja, a Nemzeti Munkapárt) állt szemben a különböző függetlenségi formációkkal, mindenekelőtt a változó nevű Függetlenségi Párttal. A magyar politikai élet átstrukturálására Istóczy Győző tette az első kísérletet a tiszaeszlári pert követően, az 1883-ban megalapított Országos Antiszemita Párttal. A magyar politikai szereplők „antiszemita vs. filoszemita” alapon történő újracsoportosítási kísérlete azonban kudarcot vallott, a párt 1885-ben feloszlott. Az antiszemitizmus zászlóját a legjelentősebb dualizmus kori újkonzervatív pártcsoportosulás, az egyházpolitikai törvények felkorbácsolta indulathullámokon szörfölni induló, 1895-ben alapított Katolikus Néppárt emelte fel, amely mögött nem is a katolikus egyház, hanem világi arisztokraták, Zichy Nándor és Esterházy Miklós Móric álltak. Míg a nyugati országokban a XIII. Leó 1891-es Rerum novarum-enciklikáján alapuló keresztényszocializmus olykor kifejezetten „haladó” jegyeket öltött magára, a Katolikus Néppárt elsősorban a modernitás kihívásaival, a kapitalizmus világának versenyével szembenálló agrárius törekvésekkel ölelkezett össze. Az antiszemita bécsi polgármester, Karl Lueger Keresztényszocialista Pártja jelentette a mintát a szekularizáció ellen fellépő arisztokratáknak, akik az alsópapság támogatásának és a meglévő plébániahálózatnak köszönhetően a magyar politikatörténet második tömegpártját igyekeztek létrehozni. (Az első az 1890-ben megalakult MSZDP volt.) A századelő antiszemita „kereszt-heccei” idején sikeresen növelte népszerűségét és mandátumait a Katolikus Néppárt, 1906 után 33 képviselője volt a „nemzeti koalíció” egyik tagjaként kormányra kerülő pártnak, de miután a „nemzeti koalíció” nem tudta beváltani „kurucos” választási ígéreteit, a népszerűség-csökkenés visszaütött a Zichy-család hitbizományává váló Katolikus Néppártra is: 1910-ben csak 14 mandátumot szerzett a párt. Ezzel a magyar keresztényszocializmus történetének első szakasza le is zárult, és következett a Prohászka Ottokár és Bangha Béla nevével fémjelezte új, radikálisabb korszak. A Budapesti Hírlap 1916. október 29-i számában a Katolikus Néppárt parlamentbe kerülésének huszadik évfordulójáról emlékeztek meg, amely országos csinnadratta nélkül zajlott a nehéz időkre tekintettel.
Felhasznált irodalom:
A néppárt jubileuma = Budapesti Hírlap, 1916. október 29.
Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, 1867-1918. Budapest, 2003.
Készítette: Csunderlik Péter
Budapesti Hírlap, 1916. október 29.
A néppárt jubileuma
Az országgyűlési néppárt ma este fönnállásának 20. évfordulója alkalmából értekezletet tartott. Zichy Aladár gróf elnök megnyitó-beszédében a párt alakulását és húszéves tevékenységét fejtegette s a többi közt ezt mondta:
— Olyan időket élünk — mondotta —, amelyben minden, ami nem a nemzetek küzdelmével van szoros kapcsolatban, elhomályosul és háttérbe szorul, és amelyben mindazt, ami az elkülönítést és a társadalom tagozását idézheti elő, el kell kerülni és elhalasztani. Ezért a néppárt se tart országos ünnepséget jubileuma alkalmával. A húsz év pártunk egyéni, személyi küzdelmeiben hosszú megpróbáltatás. Programpontjaink mint olyanok, 20 évvel ezelőtt újak voltak, de mint elvi álláspont, mint idea élt már sok időkön át. De mi a 20 éves évfordulóhoz nemcsak a keresztény világnézet örök igazságát akarjuk lelkünkben föleleveníteni, hanem gyarló szolgálataink küzdelmére akarunk büszkén visszatekinteni. A nagy ellenállás, amely velünk szemben nagy küzdelmet váltott ki, már első megjelenésünkkor, megizmosította a párt harcosait, mert érezték, hogy mint új idegenek ki kell maguknak mindent küzdeniük, még azt is, ami megvolt, de amit tőlünk kétségbe vontak. E húszévi küzdelem eredménye elsősorban a mindenek fölé helyezendő jogos önérzet, hogy szeplőtlenül maradtunk, tántoríthatatlanul az eredeti princípium mellett; a büszke öntudat, hogy mindig jó ügyet a legtisztábban szolgáltunk: hogy hazánkban a közpályán lélekemelően, nevelően, tisztítóan szerepeltünk; hogy az ideális magyarságnak hűséges katonái voltunk.
Az elnök beszéde után elhatározta az értekezlet, hogy távirati úton üdvözli Esterházy Miklós grófot, úgyszintén Zmeskál Zoltánt, aki a párt szervezésében élénk részt vett. Zichy Aladár gróf indítványozta, hogy a jubiláris értekezletből kifolyóan üdvözöljék Csernoch János bíboros-hercegprímást, aki, úgymond, ma is néppártinak vallja magát és a néppárt zászlaja alatt lett a magyar katolikus egyház kiváló díszévé. A párt holnap, vasárnap Dunaadonyban megkoszorúzza Zichy Nándor gróf, a párt alapítójának sírját. Végül elhatározták, hogy decemberben, ha a képviselők a harctérről hazatérnek, nagyszabású értekezletet tartanak, amelyre a néppártnak minden képviselőjét és kültagját meghívják, és amelyen a néppárt múltját, jelenét és jövőjét is megvitatják.
