Árdrágítók büntetéséről számolt be a Pesti Hírlap 1918. szeptember 25-én. Egy gyógyszertár-tulajdonost azért bírságoltak meg, mert az egyik termékét a szokásos ár kétszeresénél is többért forgalmazta. Szállodásokat és vendéglősöket is elítéltek a VII. kerületi rendőrkapitányságon. A Nyár utcai Imperial szálló tulajdonosára ezer korona büntetést róttak ki, mert egy vendégnek két teáért és két darab vajas kenyérért 10 koronát számolt fel. Az ezer koronás bírsággal Steiner Gyuláné kirívó esetnek számított, mert általában nem volt túl magas a hatóság által kirótt összeg. Ezt a tényt Az Est vezércikkben tette szóvá Elég olcsón viszik el az árdrágítók címmel. „Az a pár korona büntetés, az üzleti költségszámba megy; kitűnő befektetés, amely busásan hozza meg a hasznát. Már az elzárás sem olyan nagy baj; minden kellemetlenség, ami általánossá válik, veszít a hatásából. A háborúban sokan meghalnak és sok kofát, kereskedőt időnkint becsuknak…”
Ám a lap szerint „az igazi baj” – mármint az árdrágítók szemszögéből –, hogy „az árdrágító nevét és csúftettét a lapok közlik”. Ez ugyanis „megfordított reklám”: „Képzeljük el, hogy egy üzletről minden újságban megjelenik, hogy az rossz bolt, ott rosszul, drágán lehet vásárolni…” Ez viszont olyasmi, amitől az árdrágító igazán fél, és éppen ezért „lobbizták ki” – mai szóval élve – a kereskedők és a vendéglátósok, hogy ne lehessen a nevüket kiírni az elsőfokú ítéleteknél. Emiatt háborodott fel igazán Az Est: „árdrágító ügyekben mi csak az elsőfokú ítéletekben bízunk. A rendőrtisztviselő, az a mi bírónk. Aki fénylő ujjú kabátban, ugyanolyan kínokkal küszködve, mint mi, ugyanúgy érezve az árdrágító gazságainak förtelmességét, a mi ítéletünket hozza.” A minisztériumban a büntetés sokszor elsikkadt, s ha még a nyilvánosság sem tudott róla, „akkor lesz csak szürete a sok híres patentírozott hadseregszállító-védőnek, kijáró képviselőnek (…). Csak a rendőrbíró ítéletét el lehessen titkolni, a többit majd elintézik szépen!”
Azt, hogy a rendőrökben sem lehetett teljesen megbízni, a Népszava igazolta. A szociáldemokrata lap a Lehel utca sarkán lévő kávéház nagy mulatságáról számolt be: „Huber János rendőrellenőr mulatott több kofa társaságában. Állítólag több száz koronás számlát csináltak, amelyet az egyik asszony fizetett ki. A kávéházból egy kurtakocsmába vonult a társaság, majd innen a Botond utca 13. számú házba, az asszonyok lakására. A rendőrellenőr alaposan felöntött volt már a garatra és ott akart maradni reggelig a lakásban. Ezen azután összevesztek, a részeg rendőr fölborította a lámpát, mire az asszonyok nekiestek és derekasan eldöngették.” Végül egy katonai őrjárat tett rendet, ám a rendőrség indított eljárást. Az „elfogulatlan” procedúrával kapcsolatban a lap megjegyezte (nem minősítve az esetet): „Nem lehetetlen, hogy a részeg asszonyokat vonják majd felelősségre.”
Felhasznált irodalom:
Árdrágítók bűnhődése = Pesti Hírlap, 1918. szeptember 25.
Elég olcsón viszik el az árdrágítók = Az Est, 1918. szeptember 25.
Mulatott a rendőrellenőr úr = Népszava, 1918. szeptember 25.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Pesti Hírlap, 1918. szeptember 25.
Árdrágítók bűnhődése
Az Erzsébet körút 56. számú Hunnia gyógyszertár tulajdonosát, Szabados Ödön gyógyszerészt, a VII. kerületi kapitányság 250 korona pénzbüntetésre ítélte, mert még 1917 áprilisában a fibrolysin nevű gyógyszerért 20 koronát számított kilenc korona ár helyett. Az ítéletet most végső fokon a belügyminiszter is jóváhagyta, s így az jogerős. A VII. kerületi kapitányság több szállótulajdonos és vendéglős árdrágítási ügyeit is tárgyalta, akiknek étlapjain még a menü sem szerepelt első helyen s nem tüntették föl részletezve az ételeket. A Park szálló éttermének tulajdonosát, Lineberger Józsefet 1400 koronára büntették meg. A Park-szálló étlapján azon kívül a sajt ára is túl magas volt. A József főhercegszálloda (Baross tér 2.) tulajdonosát, Bokros Károlyt 900 korona pénzbüntetésre ítélték. Az Imperiál szálló (Nyár utca 80.) tulajdonosát: Steiner Gyulánét 1000 koronára ítélték. Az Imperial szállóban ugyanis két teáért és két darab vajas kenyérért 10 koronát fizetett egy vendég. A Dob utca 26. számú vendéglő tulajdonosát, Büchler Vilmosnét 600 korona pénzbüntetéssel sújtották, mert a főzelékért a vendéglős 5 koronát számított 3 korona 60 fillér helyett. Ugyancsak a VII. kerületi kapitányság ítélte el Fodor Adolf cipőkereskedőt (Wesselényi u. 35) ötnapi elzárásra és 600 korona pénzbüntetésre, mert egy pár gyermekcipő javításért 48 koronát számított a maximális 15 korona helyett. Fodor hasonló kihágásért már büntetve volt. Wéninger Lajosné (Rózsa utca 87.) dohánytőzsde tulajdonost, aki dohányáru kiszolgáltatását megtagadta, viszont másoknak drágábban adta el, 90 korona pénzbüntetésre ítélték el. Ezt a büntetést a főkapitány helyben hagyta. Wolff Samu budapesti gyümölcsárust, aki kajszibarackot drágított, a VI. kerületi kapitányság 150 korona pénzbüntetésre ítélte.
Az Est, 1918. szeptember 25.
Elég olcsón viszik el az árdrágítók
Az a pár korona büntetés, az üzleti költségszámba megy; kitűnő befektetés, amely busásan hozza meg a hasznát. Már az elzárás sem olyan nagy baj; minden kellemetlenség, ami általánossá válik, veszít a hatásából. A háborúban sokan meghalnak és sok kofát, kereskedőt időnkint becsuknak…
Az igazi baj, hogy az árdrágító nevét és csúftettét a lapok közlik. Ennek a jelentőségét csak egy kereskedő tudja igazán átérezni. Az árdrágító büntetésének közlése megfordított reklám. Képzeljük el, hogy egy üzletről minden újságban megjelenik, hogy az rossz bolt, ott rosszul, drágán lehet vásárolni…
Ez az, amitől az árdrágító igazán fél. És ki is járták a kormánynál, hogy az ellenük hozott elsőfokú Ítéleteket nem szabad közölni. Pedig árdrágítóügyekben mi csak az elsőfokú ítéletekben bízunk. A rendőrtisztviselő, az a mi bírónk. Aki fénylő ujjú kabátban, ugyanolyan kínokkal küszködve, mint mi, ugyanúgy érezve az árdrágító gazságainak förtelmességét, a mi ítéletünket hozza.
Felsőbb fokon, a minisztériumban, a büntetés akárhányszor elsikkad már most is. Hát még ha a nyilvánosság nem is tud róla! Akkor lesz csak szürete a sok híres patentírozott hadseregszállító-védőnek, kijáró képviselőnek, édes-bátyám-uramoknak, kedves-barátomoknak… Csak a rendőrbíró ítéletét el lehessen titkolni, a többit majd elintézik szépen!
Hált az a célja a kormánynak, hogy ötven koronákat szedjen be az árdrágítóktól? Fogyasztási adónak tekinti-e az árdrágító birságát, amit az majd áthárít a vevőre, vagy büntetésnek? Ha büntetést akar, akkor bűnhődjék az árdrágító úgy, ahogy legjobban fáj, a nyilvánosság előtt.
Ne fogjon össze a kormány megbélyegzésre érett uzsorásokkal, hanem a közönséget védje. Vagy ez is tünete annak a kormányszellemnek, amely frázisokat fúj, ígéreteket kiabál, titokban, igazában pedig gyengén enged minden kizsákmányolásnak, minden visszaélésnek!
Népszava, 1918. szeptember 25.
Mulatott a rendőrellenőr úr
A Lehel utca és Aréna út sarkán levő kávéház nagy mulatság színhelye volt hétfőn este: Huber János rendőrellenőr mulatott több kofa társaságában. Állítólag több száz koronás számlát csináltak, amelyet az egyik asszony fizetett ki. A kávéházból egy kurtakocsmába vonult a társaság, majd innen a Botond utca 13. számú házba, az asszonyok lakására. A rendőrellenőr alaposan felöntött volt már a garatra és ott akart maradni reggelig a lakásban. Ezen azután összevesztek, a részeg rendőr fölborította a lámpát, mire az asszonyok nekiestek és derekasan eldöngették. Katonai őrjárat jött és teremtett békességet a verekedők között. A rendőrség megindította az eljárást. Nem lehetetlen, hogy a részeg asszonyokat vonják majd felelősségre.