Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása előtt pár héttel a közigazgatási szakemberek és a politikusok Nagy-Budapest kialakítását fontolgatták, de egyelőre elnapolták a megvalósítását. Ennek számos oka volt – például a katasztrofális élelmezési helyzet, ami miatt a főváros vezetői nem akarták a nyakukba venni még az agglomeráció gondjait is. Az Est így számolt be a latolgatásról (a közellátás problémáit óvatosan megkerülve): „A vármegyék újjáalakításával kapcsolatosan rendezik természetesen a törvényhatóságok, köztük elsősorban Budapest és környékének területi kérdéseit is.” A lap ekkor úgy tudta, „a főváros jelenlegi polgármestere azon az állásponton van, hogy a környékbeli községek területi bekapcsolása egyelőre még ne történjék meg”. Ehelyett a városvezető „a főváros érdekköréhez tartozó összes környékbeli községet” összevonta volna egy vármegyékhez hasonló szervezetbe. E szervezet székhelye Budapest lett volna, gyakorlatilag megyei alispáni jogkörökkel. Ez azt jelentette volna, hogy „minden község megtartaná önkormányzatát, azonban az összes rendészeti, közegészségügyi, közoktatásügyi, építésügyi, tűzrendészeti stb. kérdésekben a főváros, illetve polgármesterének jóváhagyása szükséges és mint a vármegyékben az alispán, itt a polgármester volna jogosítva ezen ügyekben rendeletileg intézkedni”.
E közigazgatási átszervezés célja, hogy „a fővárost környékező községek közigazgatási és kulturális élete lassanként hozzáidomulna Budapesthez, viszont elkerülnék az azonnali és egyszerű bekapcsolással járó összes hátrányokat”. A fokozatosság idővel meghozná gyümölcsét: „a vármegyeszerű szervezet keretén belül lassankint kialakulna Nagy-Budapest. a mire a főváros oly régóta törekszik.”
Nagy-Budapest ügye a háborús összeomlás után lekerült a napirendről. Nem is először: György Péter tanulmánya szerint a „Nagy-Budapest iránti igény kimutathatóan először 1901-ben Pest vármegye részéről merült fel”, amikor a vármegye a belügyminiszterhez fordult, és kérte a székesfővárost környékező községek és települések „becsatolását”. A következő lépést Bárczy István budapesti polgármester felkérésére Harrer Ferenc tette meg, aki 1908-ban koncepciót dolgozott ki Nagy-Budapest megvalósítására. Ám ezt óvatosan tette, mert a fővárosnak több „félnivalója” volt: attól rettegtek ugyanis a budapesti vezetők, hogy túl sokba kerül majd a terjeszkedés, vagyis túl sok kommunális és közlekedési beruházást kell elvégezniük.
A Horthy-kor végén is felmerült Nagy-Budapest létrehozása. Szendy Károly 1942-es tervezete Magyary Zoltán négy évvel korábbi vizsgálatán alapult, aminek nyomán már 1938-ban született egy miniszteri rendelet a Fővárosi Közmunkák Tanácsáról. Ez Budapest környékének fogalmát nagyjából a mai városéhoz hasonlóan állapította meg, Vecsést is belesorolva. Az 1942-es tervezetet politikailag az sürgette, hogy a nyilasok 1939-ben a peremvárosokban nagy választási sikert értek el, és az a veszély fenyegetett, hogy szélsőjobboldali gyűrű alakul ki a város körül. Az erőszakos szélsőjobbos Pest megyei alispán, Endre László befolyásának gyengítésére a belügyminiszter 1941-ben felszólította Szendyt: terjesszen elő javaslatot Nagy-Budapest létrehozására. Ezt meg is történt: a fővároshoz csatolták volna ekkor többek között Vecsést és Budakeszit is.
A mai főváros tényleges létrehozása 1949-ben elején kezdődött meg. A Magyar Dolgozók Pártjának ekkor már volt Nagy-Budapesti Pártbizottság Titkársága (NBPBT). E szervezet léte is bizonyítja, hogy politikai érdekek játszottak közre abban, hogy 1950. január elsején létrejött a mai főváros területe. 1950-ben az 1947-es választások tapasztalata vezette a kommunista pártot: addig nem szerzett többséget a városban, de a kibővített főváros határait úgy alakították ki, hogy ott már a kommunisták és szatelitpártjaik legyenek többségben. Ennek ellentmond, hogy már az 1945-ben létrehozott NBPBT területi illetékessége majdnem megegyezett a későbbi Nagy-Budapestével: csak Békásmegyer, Rákosliget, Rákoscsaba és Rákoskeresztúr nem tartozott hozzá, Dunaharaszti viszont igen.
Felhasznált irodalom:
Budapest — vármegye = Az Est, 1918. szeptember 5.
Varga László: Várostörténet 1945 – 1956. In: Budapesti Negyed, 1998/2-3.
György Péter: Nagy-Budapest – az elképzelések és a valóság. In: Budapesti Negyed, 1993/2.
Szegő Iván Miklós: Mementó 1950: létrejön Nagy-Budapest. HVG Online, 2010. január 1.
Sipos András: Nagy-Budapest létrehozásától Nagy-Budapest revíziójáig (1949-1956). In: Múltunk, 2009/3.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Az Est, 1918. szeptember 5.
Budapest — vármegye
A kormány a főváros új közigazgatási beosztását tervezi
A vármegyék újjáalakításával kapcsolatosan rendezik természetesen a törvényhatóságok, köztük elsősorban Budapest és környékének területi kérdéseit is. A legnagyobb fontossága természetesen a főváros mikénti rendezésének van, mert Budapest és környékének rendezése kihat az itt összpontosuló összes társadalmi, kulturális és gazdasági intézmények sorsára is.
Úgy tudjuk, hogy a főváros jelenlegi polgármestere azon az állásponton van, hogy a környékbeli községek területi bekapcsolása egyelőre még ne történjék meg, hanem a főváros érdekköréhez tartozó összes környékbeli községek a vármegyei szervezetek mintájára vonassanak össze és Budapest legyen a székhely, amely mindazokat a jogokat gyakorolná, mint a vármegyei székhelyek területén az alispán. Vagyis minden község megtartaná önkormányzatát, azonban az összes rendészeti, közegészségügyi, közoktatásügyi, építésügyi, tűzrendészeti stb. kérdésekben a főváros, illetve polgármesterének jóváhagyása szükséges és mint a vármegyékben az alispán, itt a polgármester volna jogosítva ezen ügyekben rendeletileg intézkedni.
Ezzel elérnék azt, hogy a fővárost környékező községek közigazgatási és kulturális élete lassanként hozzáidomulna Budapesthez, viszont elkerülnék az azonnali és egyszerű bekapcsolással járó összes hátrányokat. Mihelyt egyes községekben a főváros irányításának előnyei teljes erővel érvényesültek, fokozatosan és sorjában megtörténnék a különböző községeknek a fővároshoz való csatolása, úgy hogy a vármegyeszerű szervezet keretén belül lassankint kialakulna Nagy-Budapest, amire a főváros oly régóta törekszik.
A területi és közigazgatási rendezéssel kapcsolatosan sor kerül a fővárosi törvény revíziójára is, amely a kormány egyik fontos programpontja. Erre vonatkozólag a fővárosnak szintén ismeretes az álláspontja. A főváros fel akar szabadulni a mostani tűrhetetlen gyámsági rendszer alól és véget akar vetni annak a rendszernek, hogy minden apró-cseprő dologban aktákat kelljen felküldeni a minisztériumba, ahol fiatal, tapasztalatlan gyakornokok és fogalmazók hónapokig tartó huzavona után intézik el a több fórumot megjárt és alaposan megfontolt határozatokat. Ez rendkívül megnehezíti és meglassítja és meg is drágítja az adminisztrációt.
Azon kívül kívánja a főváros a személyi felelősség elvének keresztülvitelét, még pedig úgy a városnál, mint a minisztériumban, ami sok hibás és könnyelmű intézkedésnek venné elejét.
