Világ

1914 végére égetővé vált az önálló magyar divattervezés kérdése

Címkék
divat

Az első világháború kitörése nemcsak a chilei salétromforrásoktól vágta el a központi hatalmakat, hanem a párizsi divattól is. Ezért vált olyannyira időszerűvé az önálló magyar divattervezés kérdése, melyről ifjabb Gonda Béla – A fiatal lány otthon (1917), a Jó modor, jó társaság (1920) és a Régi világ szellemes asszonyai (1923) című életvezetési tanácsadó, illetőleg pedagógiai célzatú könyvek későbbi szerzője – publikálta írását a Világ 1914. december 5-i számában. Gonda írásának érdekessége, hogy a francia, a német és a megteremtendő magyar divatot, vagyis „az önálló magyar ruhatervezésnek a háború folytán oly aktuálissá vált kérdését” – egy kis túlzással – a fajok harcának és a kultúrák összecsapásának első világháború alatt oly népszerűvé váló diskurzusában helyezte el.
Gonda állást foglalt, hogy hiába „világuralkodó” a párizsi divat, ha egyszer a francia nők „faji jellege” – és Gonda „faj” alatt kimondottan antropológiai kategóriát értett, szemben például az ugyanebben az időben a „faj” fogalmát „nemzet” értelmében használó Szekfűvel és történész kortársaival – teljesen eltér a magyar nőkétől. Minek következtében a „vékony”, „törékeny” francia hölgyekre szabott divattermékek egyszerűen nem passzolnak az „alacsony”, „molett”, „széles” magyar asszonyokra. És persze a német nők is különbözőek, tette hozzá, hiszen „csontosak” és „korántsem valami könnyedek”. Ekképp a „germán női termet méretét tekintetbe vevő” német divattervezést sem szabad szolgaian másolni, hiába jelent meg a korban szinte minden tekintetben méltatott példaként a „hatalmas kultúrájú” Németország.
„A női termet fajonként más és más. A francia nő termete általában vékony, törékeny, – a magyaré és a budapestié általában erősebb, a többségnél molett, alacsony és széles –, a német nőé csontos, vállas, erőteljesen magas. Nagyon természetes, hogy a testformákat elsősorban tekintetbe vevő női divat kell, hogy számoljon ezekkel a termetbeli, tehát megjelenésbeli különbségekkel. Ha azt akarjuk, hogy a megteremtendő magyar divat formában és kompozícióban ízléses és harmonikus ruhákat kreáljon, akkor a ruhaformák megalakításánál tekintetbe kell venni a mi hölgyeink termetviszonyait is. Ebből önként következik, hogy egy ízléses és szép magyar ruhakreációnak más formavonalai lesznek, mint az ugyancsak ízléses német női ruhának – sőt a legfőbb ideje már, hogy más formái legyenek, mint a sovány párizsi nőkre kreált s a mi molett hölgyeink által ízléstelenül átvett francia ruháknak” – írta Gonda.

Készítette: Csunderlik Péter

Ifjabb Gonda Béla: A női divat = Világ, 1914. december 5.

Világ, 1914. december 5.

Ifjabb Gonda Béla: A női divat

Az önálló magyar ruhatervezésnek a háború folytán oly aktuálissá vált kérdése nagyon természetesen nemcsak a konfekciós cégeket és az iparművészeket, hanem a hölgyeket is érinti, különösen azokat, akiknek anyagi körülményei az öltözködés terén való nagyobb fényűzést is megengedik.
Ha színben, formában és kompozícióban harmonikus, ízléses női ruhákat akarunk kreálni, elsősorban művészeti alapon kell gondolkoznunk. A divatnak nemcsak megteremtője, de éltető eleme a művészeti kultúra. Mennél nagyobb egy nemzet művészeti kultúrája, annál tökéletesebb a divatművészete is. A párizsi divat világuralmát nemcsak a tradíció, hanem a párizsi hölgyek kitűnő, szín-, forma- és vonalritmus érzéke teremtette meg. A párizsi divat azért lett az egész világon elfogadott, tehát nemzetközi, mert a benne meglévő művészi kvalitások a művészet nyelvén, tehát a legnemzetközibb nyelven szólaltak meg. A művészetnek örök törvényei pedig egyformán értelmeződnek az egész művelt világon.
Ma a modern divat, éppen a modern impresszionista piktúrának forma-leegyszerűsítő hatása alatt, leginkább szolgálja az igazi célt: a nő egyéniségének a ruha keretében való minél jobb érvényesítését és megint ennek a célnak a szolgálatában, a női test vonalainak leegyszerűsített hangsúlyozását. Soha még a ruha szobrászata nem alkalmazkodott annyira a test plasztikájához, mint ma.
Mennél kulturáltabb egy nemzet, annál kevésbé törekszik arra, hogy mindennapi ruhaviseletével más nemzeteknél feltűnést, közbámulatot keltsen. A kultúrember, éppen a mai művészeti kultúra hatása alatt szereti mindenben a harmóniát, szeret harmonikusan beilleszkedni azokba a keretekbe, melyeket az általános kultúra megszabott.
Ha egyáltalán szó lehetne arról, hogy a divatban valamilyen jelleg megnyilvánuljon, az soha a nemzeti dilemma, csak a faji jelleg lehet. Ez is csak azért lesz figyelembe veendő, mert művészeti szempontokból befolyásol. A női termet fajonként más és más. A francia nő termete általában vékony, törékeny, – a magyaré és a budapestié általában erősebb, a többségnél molett, alacsony és széles –, a német nőé csontos, vállas, erőteljesen magas. Nagyon természetes, hogy a testformákat elsősorban tekintetbe vevő női divat kell hogy számoljon ezekkel a termetbeli, tehát megjelenésbeli különbségekkel. Ha azt akarjuk, hogy a megteremtendő magyar divat formában és kompozícióban ízléses és harmonikus ruhákat kreáljon, akkor a ruhaformák megalakításánál tekintetbe kell venni a mi hölgyeink termetviszonyait is. Ebből önként következik, hogy egy ízléses és szép magyar ruhakreációnak más formavonalai lesznek, mint az ugyancsak ízléses német női ruhának – sőt a legfőbb ideje már, hogy más formái legyenek, mint a sovány párizsi nőkre kreált s a mi molett hölgyeink által ízléstelenül átvett francia ruháknak.
A németek úgy divatlapjaikban, mint művészeti folyóirataikban már két hónap óta fejtegetik, hogy nem szabad német nemzeti divatot csinálni, hanem csakis és kizárólag művészeti alapon internacionálist. Már azért is, írják ők – akik mint kereskedők és iparosok a messze jövőbe is előre gondolnak, mert a divat, ha jól sikerül, a legjobb exportcikk. Exportálni pedig nemzeti divatot nem lehet. De tisztában vannak a németek azzal is, hogy ruhatervező művészeik csak akkor fognak tartós sikert elérni, ha tekintetbe veszik a germán női termet méreteit és – a német nők mozdulatainak, mozgásának korántsem valami könnyed voltát.
A művész, aki amúgy is jó egyéniség-megfigyelő és kiváló formalátó, majd megtalálja a módját, hogy harmonikusan szépet, ötlettel és ízléssel teljeset alkosson – úgy a német, mint a magyar női termetre.
Más szempont pedig nem mérvadó. A magyar női divat legyen művészi kvalitású, s akkor nemzetközi is lesz.