Világ

Vágtázó paripák, csákós huszárok, Zeppelin-gömbök – A Nagy Háború gyermekrajzokon

Címkék
gyerekek

Az első világháború új kultúrtörténeti szempontú megközelítései kiemelt figyelmet fordítanak az eseményeket átélt gyerekek „nagy háború” reprezentációira. Arra, hogy miként fogták fel és értelmezték a legkisebbek – az óvodások és elemisták – a nemzetek harcát: apjuktávollétét, sebesülését, halálát, anyjuk magára maradását, a „hadiárvák” miképp végezték a maguk módján a „gyászmunkát” – elsősorban rajzaikon és játékaikon keresztül. Amint azt Stéphane Audoin-Rouzeau és Annette Becker az 1914-1918, Az újraírt háború című művükben expresszíven bemutatják, a gyermekek a háború értelmezési sémáit készen kapták a szocializációjuk legfontosabb intézményi kereteit jelentő iskolájuktól és egyházuktól. Az is előfordult, hogy kifejezetten uszító propaganda célpontjai voltak a gyermekek, döbbenetes példa erre az impresszionista zene francia mesterének, Claude Debussynek az észak-franciaországi háborús pusztításra bosszúszomjasan reagáló A gyerekek karácsonya, akiknek nincs többé otthonuk című 1915-ös karácsonyi dala, amely akár helyet kaphatna a South Parkban is. De ellenpélda is akad, amikor nem a „jövő katonáiként” tekintettek a gyermekekre, hanem olyan leendő felnőttekként, akik már fiatalon levonhatják a tanulságot, hogy „a háború rossz – értem?” (a South Park iskolapszichológusának, Mr. Mackey-nek a szavajárását idézve), és ezáltal „jobb felnőtteket” nevelhetnek az „előző nemzedékeknél”. Azt, hogy a Világ 1915. január 22-i számában említett budapesti háborús gyermekrajz-kiállítást melyik kategóriába sorolhatnánk, csak akkor dönthetnénk el teljes bizonyossággal, ha ismernénk a rajzokat.  Ám a Bárczy-féle liberális városvezetés képviseletében a rajzok összegyűjtését elrendelő Wildner Ödön személye – aki a Társadalomtudományi Társaság tagja, Jászi Oszkár és Szabó Ervin munkatársa volt a Huszadik Század folyóiratban – okot adhat a bizakodásra. A képviselt irányelv pedig elég kategorikusan pozitívnak tűnik: „A tanítóknak most kell igazán művészeknek lenni, hogy a gyermek figyelmét inkább a részvét, segítés és emberszeretet felé vezessék, meglássák, hogy a kultúrnépek hogyan nyilatkoznak meg egyszer-máskor az ellenséggel szemben is.” Természetesen ezt az „egyszer-máskor” még az ellenséggel is szolidaritást vállaló értékelvet annak az 1915-ös háborús episztémének a diszkurzív keretei közt kell méltatni, amelyekben a gyerekeknek szánt karácsonyi üdvözlőlapokon jellemzően ágyúk lőtték a fa alá az ajándékokat.

Felhasznált irodalom:
Háborús gyermekrajzok = Világ, 1915. január 22.
Stéphane Audoin-Rouzeau – Annette Becker: 1914-1918, Az újraírt háború. Budapest, 2006.

Készítette: Csunderlik Péter

 

Világ, 1915. január 22.
Háborús gyermekrajzok

 A legkisebb gyermek is naponta hallgatja a nagyok beszédét a háborúról. A fiúk vágtázó paripákat, csákós huszárokat, olyik-másik Zeppelin-gömböt, ágyút, szuronyrohamot, a legtöbben csatateret rajzolnak, míg a leányok a sebesültek gondozását, hósapkák kötését, katonák búcsúztatását vetik a papirosra sikerült vagy kevésbé sikerült piktúrával. A tanítóknak most kell igazán művészeknek lenni, hogy a gyermek figyelmét inkább a részvét, segítés és emberszeretet felé vezessék, meglássák, hogy a kultúrnépek hogyan nyilatkoznak meg egyszer-máskor az ellenséggel szemben is. A főváros tanácsa részéről dr. Wildner Ödön tanácsnok elrendelte, hogy a gyermekek háborús rajzait az iskolák gyűjtsék össze. Arra jók lesznek ezek a rajzok, hogy a gyermekek fantáziájáról képet alkossanak a nagyok, talán arra is jók a rajzok, hogy ezek mosolyra derítsék az embereket vagy a jelentkező tehetségre a figyelmet felhívjuk. Arra is jók lesznek majd a gyermekek vonalai, hogy a késő utókor lássa a huszadik század gyermekeit, mint élt lelkében a háború, a vér, a pusztítás eszköze: a fegyver, a mozsár, mint gondolt már a huszadik század elején is szeretettel a katonákra.