1916 márciusában Az Est arra figyelmeztette a magyar közvéleményt, hogy Erzsébet királynénak még mindig nincs megfelelő emlékműve a fővárosban. Sisi ebben az évben lett volna 79 éves, de már 18 éve halott volt: a korabeli közönség jól emlékezett rá, hogy a királyné 1898 szeptemberében a Genfi-tó partján vált egy olasz merénylő áldozatává.
Az osztrák császárné és magyar királyné kultusza már életében kialakult Magyarországon. Személye a szabadságharcot leverő Ferenc József ellenpontjaként kínálkozott: a kiegyezésben játszott szerepe, összességében több évet kitevő magyarországi tartózkodása és általában a magyarok iránti „rajongása” tette a Magyarok Nagyasszonyává, ahogy gyakran nevezték és ábrázolták.
Kultusza ellenére az I. világháború kezdetén Budapesten még nem állt egész alakos szobor, de több Erzsébet-emlékmű igen. Az elsőt még 1899-ben avatták fel, bár nem a fővárosban, hanem a miskolci Népkertben: Stróbl Alajos mellszobra ma is itt látható. Noha egy budapesti emlékmű tervezésére több pályázatot is kiírtak (az elsőt két évvel a halála után), mind eredménytelenül zárult. 1913 májusában sem hirdettek győztest a pályázók között, majd az 1914. szeptember végi határidőt – a háború gyors befejezésében bízva – 1915. május 1-ig meghosszabbították. Ekkor sem született döntés, így újabb egy év türelmi időt adtak a pályázóknak.
A főváros azonban nem akart tovább várni. Inkább vállalta volna annak ódiumát, hogy új, addig még nem jelentkezett pályázók ne is indulhassanak, mivel csak a korábbi pályázókat engedték volna el a frontról a feladat megvalósítása érdekében. Ám végül mégsem született döntés a háború alatt. 1919 második felében hirdettek győztest – Zala György és Hikisch Rezső személyében –, ám az emlékművet csak 1932 szeptemberében adták át a mai Március 15. (akkor Eskü) téren, noha a szobrot eredetileg a Sándor-palota környékére tervezték.
Bár a szobrot a Rákosi-korban eltávolították, ma is látható: az ugyancsak Erzsébetről elnevezett híd budai oldalán, a Döbrentei téren.
Felhasznált irodalom:
Az Erzsébet-emlékmű pályázatát nem halasztják el = Az Est, 1916. március 1.
Készítette: Takács Róbert