„Háborús versei ugyanis nem egyszerűen a világháborúban szerzett benyomásait örökítik meg, hanem a magyar harci dicsőségnek a világháborúban való megnyilvánulását a régi vitézi erények egyenes folytatásának tüntetik föl. A hadra keléskor pompás szivárvány indult a földről, mely átívelve az űrt, egyenesen Csaba útjával kötötte össze a háborús jelent, mikor Tiszaközről nomád módra messze útra kerekedtek a magyar hősök százezrei, és új babérokat tűzve a régi dicsőség cserkoszorújába, a harcmezején átdicsőült lelkük új szikraként gyulladt ki a hadak útján, hogy fényt adjon a Csaba-út sok csillagának. Magyar katona nem hal meg soha, mind hazaszáll majd messze idegenből s fiaikban tovább él örök dicsőségük” – méltatta Hangay Sándort kritikusa 1926-ban, háborús verseinek hatodik kiadása alkalmából.
A versek első kiadása 1917 nyarán jelent meg, Az Est kiadójánál is meg lehetett vásárolni. Sőt, a vásárló jó célt is szolgált, hiszen a bevétel az 1. honvéd gyalogezred hadiözvegyekről és hadiárvákról gondoskodó segélyalapjához került. Az ekkor 29 éves Hangay a Nagy Háború miatt vált katonává – bár tizenévesen elkezdte a Ludovikát, a „marsallbotot” eldobta a szépirodalom kedvéért, és lapszerkesztőként dolgozott, színházat alapított. 1914-ben önként jelentkezett a hadseregbe, miközben folyamatosan írt, 1915-ben még a Borsszem Jankóban is jelent meg katonaverse (Mese a tábortűznél). Előbb a 68. jász-kun gyalogezredben harcolt, majd pilótának jelentkezett az akkor még gyerekcipőben járó légierőhöz, ahol főhadnagyi rangban szolgált. Ezzel – ahogy 1926-os ajánlója is kiemelte – új témát hozott az irodalomba, a hadirepülés tematikáját. Alábbi Repülés az alkonyatban című pátoszos versét az olasz Alpok fölötti repülés ihlette:

Az Alpok csúcsa véres fényben lángol.
Ködbe takarja alkony a hegyet.
– Gépmadaram már fáradt szárnyalással
Repül a kéklő wörti-tó felett.

Csillagsugártól izzanak a drótok
A motor álmos búgással dalol…
Szívem megsajdul: most egy drága asszony
Az Istent kéri értem valahol.

És lelkem száll hozzája, – boldog álom –
Karomban tartom, csókkal altatom.
…Csókom altatta minden áldott este,
Csókom keltette minden hajnalon…

Elnémul most a gép és sírva hullunk
A föld felé… Oly zordon a való.
A föld sötét, csak fönt a sziklák csúcsán
Ragyog fehéren, bíztatón – a hó.

Álom, szép álom, minden álmodás itt:
A repülés, az élet és a csók…
s gondolatban ajkamhoz szorítok
Egy imádkozó asszonyi kacsót.

A nemzeti tematikát érzelmesen megéneklő, majd a trianoni traumát is számos versében megsirató Hangay nem a leghíresebb I. világháborús magyar „hadiköltő” – ez a cím Gyóni Gézáé, aki ott volt Przemyśl ostrománál, ahol 120 000 társával együtt hadifogságba esett és a krasznojarszki hadifogolytáborba került, és ott is halt meg 1917 júniusában. Hangay ugyanakkor Gyónival ellentétben túlélte mind az I., mind a II. világháborút, 1953-ban halt meg – még mindig csak 65 évesen –, az irodalmi élettől távol.

Felhasznált irodalom:
Hadak útján = Az Est, 1917. június 1.
Hangay Sándor: Csaba útján csillag porzik = Irodalomtörténet, 1926/1.
cspb: Hangay Sándor író, költő, publicista. Szózat. Forrás: http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/11236-hangay-sandor-iro-kolto-publicista
Hangay Sándor: Repülés az alkonyatban. Forrás: http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/11234-hangay-sandor-igric-prologus-repules-az-alkonyatban-testamentum
Hangay Sándor: Mese a tábortűznél = Borsszem Jankó, 1917/39.
Nagy Péter: Szépirodalom folyóiratok szemléje = Magyar Kultúra, 1915/1.

Készítette: Takács Róbert