Az első világháború utolsó német offenzívasorozata 1918. március 21-én kezdődött. A német hadvezér, Ludendorff ismétlődő támadásokat intézett az antant csapatai ellen, abban bízva, hogy az amerikaiak tömeges bevetése előtt békére tudja kényszeríteni az angolokat, illetve a franciákat a nyugati fronton. Ez azonban nem sikerült, csak átmeneti területhódításokra volt képes a német hadsereg. Párizshoz közeledve híres „messzehordó” ágyújukkal a francia fővárost lőni is tudták (tökéletesen értelmetlenül, viszont sok ember életét kioltva), de stratégiai győzelmet nem értek el. A francia főváros fenyegetettsége nem maradt hatástalan: Párizsban ugyan fokozott védelmi készültséget rendeltek el, de a kormány nem menekült el. Az Est így számolt be 1918. június 14-én a kialakult helyzetről: „A francia kormány elhatározta, hogy Párizsban marad. A főváros védelmére kinevezett bizottság, a szajnai prefektus és a rendőrfőnök állandóan üléseket tartanak és különböző rendszabályokat hoznak, hogy a lakosságot előkészítsék Párizs esetleges ostromára is. A katonai kormányzó Párizs erődítési műveit átépítteti és sok nehéz tüzérséget állíttat fel a főváros erődövezetében.”
Párizst végül nem ostromolta meg a német hadsereg, amely ekkor már utolsó tartalékait használta fel. Újabb és újabb támadásokkal szinte teljesen felőrölte magát Ludendorff serege. Az Est ekkor még nem sejthette, de körülbelül két hónappal a „német hadsereg fekete napja”, a központi hatalmak haderejének nyugati fronton való összeomlása, 1918. augusztus 8. előtt mérlegelte Párizs ostromának esélyeit. A valóságban Párizs bevételére nem sok esélye volt a támadó németeknek: 1918 májusában és júniusában csak Flandriában 43, Amiens körül 48 helyen rohanták meg az antant csapatai a németek állásait. Vagyis szó sincs arról, hogy márciustól akárcsak júniusig is kizárólag a németeké lett volna a kezdeményezés. Időközben az amerikai csapatok is egyre nagyobb számban érkeztek a francia frontra, és hamarosan az antant javára döntötték el az itteni összecsapásokat csakúgy, mint az egész I. világháború sorsát.

Felhasznált irodalom:
Párizs készül az ostromra = Az Est, 1918. június 14.
Pilch Jenő (szerk.): A világháború története. Franklin társulat, é.n.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Az Est, 1918. június 14.
Párizs készül az ostromra

Igen veszedelmesnek tartják a legújabb német támadást

Egyre kétségtelenebb, hogy Clemenceau és Foch elhatározta Párizs végsőkig való védelmét. A francia fővárosból Franciaország védelmének és a katonai műveleteknek nagy központja lett.
A mostani német offenzívát nagy aggodalommal kísérik figyelemmel, mert a katonai szakértők bevitték a köztudatba azt, hogy Compiègne az egyetlen igazi bástyája a fővárosnak, és azt írják, hogy minden siker, melyet a németek aratnak, helyrehozhatatlan következményekkel jár. Londoni lapok is igen veszedelmesnek tartják az új német offenzívát, azt írják, hogy Ludendorff most nem fog nagy szüneteket tartani és nem fogja lehetővé tenni, hogy az entente kipihenje magát.
A francia kormány elhatározta, hogy Párizsban marad. A főváros védelmére kinevezett bizottság, a szajnai prefektus és a rendőrfőnök állandóan üléseket tartanak és különböző rendszabályokat hoznak, hogy a lakosságot előkészítsék Párizs esetleges ostromára is. A katonai kormányzó Párizs erődítési műveit átépítteti, és sok nehéztüzérséget állíttat fel a főváros erődövezetében.