Varsó, Visztula-híd, 1915. augusztus

Legyen-e Lengyelország újra? – A lengyelekkel kapcsolatos elképzelések az I. világháború első felében

Címkék
Galícia, lengyel

Lengyelország sajátos helyzetben találta magát az I. világháború kitörésekor – az addig a 18. század végi, három lépésben megejtett nagy osztozkodásban összetartó német, osztrák és orosz állam közös szerzeménye a három felosztó hadszíntérévé vált. A keleti front legnagyobbrészt lengyel földön húzódott (miután 1914 szeptemberében az első mazuri tavi csata után visszaverték az orosz betörést), az oroszok betörtek Galíciába, az első vereségek után egyesített német-osztrák-magyar haderő pedig az orosz, az ún. „kongresszusi Lengyelország” területén jutott előbbre.

Ebben a helyzetben a szembenálló felek igyekeztek a lengyel politikai elitet és közvéleményt is megnyerni, így mindkét oldalon elindult a verseny a lengyel jogok kiterjesztése irányában, amit bonyolított, hogy egyvalamit nem ígérhettek: teljes állami függetlenséget.

A cár által uralt lengyel területek az 1863–65-ös felkelés leverését követően elvesztették korábbi autonómiájukat – alkirályság helyett szimpla tartománnyá fokozták le, és Visztula menti határterületként emlegették. A világháború azonban felértékelte a frontterületet, illetve szükség volt a lengyel lakosság lojalitására, így újra előkerült az autonómia ígérete. Miklós nagyherceg 1914. augusztus közepén hangzatos manifesztumot adott ki, ami az autonómia mellett a lengyel területek cári uralom alatti egyesítését is előrevetítette. Megalakulhatott orosz védnökséggel a Lengyel Nemzeti Bizottság, amelynek élére Roman Dmowski került, aki már több mint két évtizede a lengyel nemzeti ügy elkötelezettje volt, de egyben a politikai megoldás híve is. 1915-től már Oroszország szövetségeseinél, Franciaországban és Nagy-Britanniában igyekezett terveihez támogatást keresni.

Roman Dmowski
Roman Dmowski

 
A német elképzelések középpontjában a keleti területek biztonsága állt – így Bethmann-Hollweg kancellár nem is ígért olyan látványos engedményt, mint az orosz nagyherceg. Mivel a villámháborús terv szerint a háború kezdetén a nyugati hadszíntér volt számukra a fontosabb, Berlin hajlott arra, hogy a Monarchia játsszon döntő szerepet a lengyel ügyekben. Igaz, csak az orosz betörés visszaveréséig: ekkor vonták közös irányítás alá a német és osztrák–magyar hadsereget keleten, és innentől gondolkodott Berlin abban, hogy egy korlátozott autonómiával rendelkező lengyel államot hozzon létre. Ám az elfoglalt balti és lengyel (mai belorusz) területeket a németek katonai irányítás alá helyezték, és Ober Ostként emlegették.

Orosz visszavonulás a lengyel területeken
Orosz visszavonulás a lengyel területeken

 
Mindez nemcsak az orosz, hanem a bécsi terveket is keresztezte, miközben a lengyel kérdésben a magyar és az osztrák elit is ellenérdekelt volt, hiszen a magyar politikusok már a Monarchia 1867-es kialakulása óta ellene voltak bármiféle változásnak (legyen az trialista átalakítás vagy területi nyereség), ami a Monarchia szláv jellegét erősíti. A Galíciából – területi nyereségekkel – egy Monarchián belüli lengyel királyság létrehozásának gondolatát azonban a monarchiabeli lengyel politikai elit támogatta.

Ezt a változatot képviselte Az Est hasábjain 1915 februárjában megszólaló Javorszky László Lipót (lengyelül: Władysław Leopold Jaworski) is, aki 1914 és 1916 között a szintén a háború első hónapjában létrehozott önkormányzati szerv, a Lengyel Nemzeti Tanács (Naczelny Komitet Narodowy) elnöke volt. Jaworski Az Estben egyrészt a lengyelek lojalitását hangoztatta, illetve azt, hogy az orosz fennhatóság alatt élő lengyelek is inkább Bécs védnöksége alatt képzelik el a jövőjüket. Igyekezett egyben megnyugtatni a monarchiabeli erőviszonyok átrendeződésétől tartó magyar közönséget: „És amidőn a saját állami létüket a Habsburg-dinasztia jogara alá helyezik, és azt az Osztrák-Magyar Monarchia kebelén belül igyekeznek érvényesíteni, nagyon jól tudják, hogy a győzelmesen véget érő háború a magyar állam megerősödését fogja eredményezni.”

Jaworski – akárcsak a német elképzelések – kiemelte egy jövőbeli, természetesen nem teljesen független Lengyelország történelmi hagyományokra támaszkodó védőgát-szerepét is. Mindezt a magyar történelmi gondolkodáshoz nagyon hasonlóan évszázados történelmi hagyományként fogta fel. Akárcsak a lengyel ügy egy másik monarchiabeli prominens képviselője, Bilinszky lovag, azaz Leon de Biliński, aki két ízben is az osztrák, majd 1912 és 1915 között a közös pénzügyminiszteri posztot töltötte be. A Biliński által elképzelt trialista átalakítást azonban Tisza István már a háború kezdetén megvétózta. Így aztán Az Estben 1915 májusában közölt írásában már csupán a lengyelek hűségéről és áldozatvállalásairól, a lengyel újjáépítésről, a Monarchián belüli otthon megtalálásáról szólt – annak konkrét formáját szándékosan homályban hagyta.

Leon de Biliński
Leon de Biliński

 
Egy további, augusztusi nyilatkozat, amelyet a Lengyel Nemzeti Tanácshoz kötődő Bieberstein-Trembinski gróf tett Az Est hasábjain – egy héttel azután, hogy a központi hatalmak elfoglalták Varsót, az orosz-lengyel területek központját –, azt volt hivatva megerősíteni, hogy a volt orosz területen élő lengyelek is az osztrák megoldás hívei. A kongresszusi és a galíciai lengyel területeknek a Monarchia kereteiben történő egyesítése azonban nem volt realitás. Lengyelország sorsa – 1918-ig – a német elképzeléseknek megfelelően alakult, így 1916 végén arról született döntés, hogy egy Lengyel Királyságot kell létrehozni, amely természetesen a német érdekszférába tagolódott volna be. A szervezés megkezdődött, a megvalósításra azonban nem volt elegendő idő és erő. Végül Józef Piłsudski, a későbbi lengyel államfő, majd diktátor jóslata igazolódott be: a lengyel területeket uraló három nagyhatalom összeomlásával egy új területi rendezés részeként jött újra létre a lengyel állam.

 
Felhasznált irodalom:
Javorszky László Lipót: Mit várnak a lengyelek a háborútól = Az Est, 1915. február 16.
A lengyelek jövője = Az Est, 1915. május 5.
E.L.: Egy varsói lengyel politikus a lengyel autonómiáról = Az Est, 1915. augusztus 8.

 
Készítette: Takács Róbert