Népszava, 1914

Itt a konzervhal, nincs többé húshiány?

A hús egyre növekvő ára szinte napi témát adott a Népszavának: a sok kritikus, vagy éppen szatirikus hangvételű cikk mellett néha egy-egy pozitív (vagy legalábbis annak beállított) tudósítás is megjelent a húsnemű lehetséges pótlásáról. Ennek szellemében számolt be a lap 1915. július elején a konzervált tengeri hal sikeres kipróbálásáról – a főváros kórházaiban.
A tengeri halak – a hússal azonos tápértékük mellett – jóval olcsóbbak voltak, mint a húsok, így nem véletlenül fűztek nagy reményeket magyarországi elterjesztésükhöz. A minta és a módszer – sok más esethez hasonlóan – itt is a németektől származott. Az újság beszámolója szerint a hal finom, olcsó és egészséges étel, így minden amellett szólt, hogy ezzel pótolják az egyre nehezebben hozzáférhető húsneműt.
Ugyanezt hirdette a Magyar Halkonzervgyár Halkereskedelmi Rt. reklámja is a Népszava júliusi számaiban: a saját feldolgozású, Adriai-tengerből származó halaikat ajánlották tömegétkeztetésre, fogolytáborok, kórházak és népkonyhák számára. És hogy az elkészítés se okozzon gondot, a haláru mellé ingyen receptleírást is ígértek.

Felhasznált irodalom:
Konzervált tengeri hal a fővárosi kórházakban = Népszava, 1915. július 4.
Hirdetések. Nincs többé húshiány!! = Népszava, 1915. július 11.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1915. július 4.
Konzervált tengeri hal a fővárosi kórházakban

(Félhivatalos)

Pénteken a főváros összes kórházaiban egy, a romlást hónapokig megakadályozó új német eljárás szerint sózott, pácolt, friss tengeri halat adtak a körülbelül 10000 lélekre tehető kór-házi betegeknek és személyzetnek.
Az eredmény kitűnőnek mondható a beérkezett jelentések szerint, nemcsak abból a szempontból, ahogyan a betegek ezt a kórházakban eddig szokatlan ételt fogadták, hanem a főváros anyagi szempontjából is, mert a hal az egyenlő tápérték mellett is 4 koronával olcsóbb kilogrammonként, mint a legolcsóbb hús, ami csak heti két tálalást számítva a kórházakban, mintegy évi 500000 korona megtakarítást jelent.
Minthogy ezzel az első döntő lépés megtörtént a tűrhetetlen húsdrágaság megtörésére és mert nemcsak a betegek, hanem a tanácsnak a főzési próbákon jelen volt tagjai és a kórházi szakértők, valamint a meghívott szakértők is kitűnőnek találták a halat, ennek az olcsó, egészséges, Németországban máris nagy kedveltségnek örvendő és mindenféle más hússal egyenlő táperejű tömegélelmicikknek a kórházakba való állandó és rendes bevezetésére a közegészségi ügyosztály a tanácsnak a legközelebb javaslatot fog tenni.

Népszava, 1915. július 11.
Nincs többé húshiány!! (Hirdetés)

Szállítunk naponta friss, sózott tengeri halat, tisztítva, szálka nélkül, színhús. Ára kilónként 1,5 K.
Rendkívül ízletes paprikásnak, rántott vagy sült halnak elkészítve. Elkészítési módról leírás ingyen! Rendkívül ajánlatos fogolytáborok, kórházak, népkonyhák élelmezésére. Kapható fióküzleteinkben: Központi vásárcsarnok, Garay téri halcsarnok, Ferdinánd téri halcsarnok vagy a fő elárusító helyen: Welleminsky és Gottlieb „Adria” Halkonzervgyárak és Magyar Halkonzervgyár Halkereskedelmi Rt., Budapest, VI., Vágány utca 12. Telefon 52-44 és 49-71.