Ünnepélyesen átadják Lemberg/Lviv kulcsát a körutazáson lévő Ferenc Józsefnek, 1853 (Webers Volkskalender, Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek Dresden)

Ferenc József, a románok császára

100 éve, 1916. november 21-én halt meg Ferenc József. Erre emlékezve egy négyrészes cikksorozatot indítunk, amelyben különböző nézőpontokból idézzük fel a császár és király életét és uralkodását. Az első rész témája az uralkodó és soknemzetiségű birodalma, avagy a nemzeti kérdés problémái.

Ferenc József a Habsburg Birodalom válságának kellős közepén került hatalomra 1848 végén, amikor a nemzeti törekvések széteséssel fenyegették azt. A magyarok perszonáluniót akartak, az olasz tartományok egységes Itáliát, az osztrák-német liberálisok egységes Németországot, benne a cseh tartományokkal, a csehek viszont inkább egységes Ausztriát – de Németország nélkül. Voltak persze olyan nemzetiségi mozgalmak is, amelyek a birodalmi egységet támogatták – a szerbek, horvátok és románok a magyarokkal szemben. Az eredmény azonban ettől függetlenül háború volt, amelyet csak nagy nehézségek árán nyert meg a dinasztiához hű hadsereg, és ehhez arra is szükség volt, hogy az uralkodó nemzeti egyenjogúságot ígérjen alattvalóinak.

A következő másfél évtizedben ez az egyenjogúság az egységes birodalmon belüli neoabszolutista hatalomgyakorlás egyformaságát jelentette, amit azonban viszonylag széleskörű nyelvhasználati jogok, valamint olyan közigazgatási intézkedések kísértek, mint Erdély és Horvátország külön kormányzása és a Vajdaság tartomány felállítása. Ennek azonban képviseleti intézmények híján politikai tartalma csak nagyon korlátozott mértékben volt, igaz, ez nem akadályozta meg a horvát, szerb vagy éppen román elit egy részét hivatali szerepvállalásban.

Ferenc József látogatása Veronában, 1853 (Webers Volkskalender, Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek Dresden)
Ferenc József látogatása Veronában, 1853 (Webers Volkskalender, Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek Dresden)

 
Az 1867-es kiegyezéssel a birodalom szerkezete ismét megváltozott, és az uralkodó ezzel azt is elfogadta, hogy a nemzetiségi kérdés Magyarországon belüggyé válik, a nemzetiségi törvény egyéni nyelvhasználati és kulturális jogokat biztosít a nem magyar ajkú lakosságnak. A „Birodalmi Tanácsban képviselt országok és tartományok” alkotmánya ezzel szemben kimondta a „néptörzsek” egyenjogúságát, az egyes tartományokon belül változatos és széles körű, akár a hivatalos nyelvhasználatig terjedő jogokat biztosított a nemzetiségeknek. Emellett az állam kötelezte magát arra is, hogy a negyven tanulónál népesebb nemzetiségi nyelvű iskolákat is átveszi és működteti. Végül pedig Galíciának és a politikailag domináns lengyel nemességének Horvátországhoz hasonló autonómiát is adott.

A következő évtizedek ezzel együtt is a birodalom további nemzetiesedését hozták, a konfliktusok Dalmáciától Krainán (a mai Szlovénia központi része), Stájerországon és Kelet-Galícián át a cseh tartományokig mindenhol fel-fellángoltak. Megoldásukra a 20. század elejétől kezdve egy irányba mutató politikai és intézményi reformokra került sor Morvaországban, Galíciában és Bukovinában: bevezették a nemzeti kúriák rendszerét a választásokon. Vagyis mindenkinek regisztrálnia kellett a nemzetiségét és aztán az ennek megfelelő választói kúriában az ottani jelöltek közül választhatott, a tartománygyűlési képviselőket pedig elosztották az egyes nemzetiségek között. Bár a nemzeti konfliktusok ezzel sem értek véget, intenzitásuk jelentősen csökkent.

Ferenc József számára mindez elsősorban a belső rend és nyugalom kérdése volt. Különböző nemzetiségű alattvalóit elsősorban alattvalónak látta, akik jutalmat érdemeltek hűségükért és fegyelmezést, ha hűtlennek bizonyultak. Ha ez a jutalom nemzeti jelleget öltött, akkor sem mehetett túl bizonyos határokon. Később, az alkotmányos monarchia keretei között nem vitatta el a birodalom különböző nemzetiségű polgárainak jogát nemzetiségük ápolására, ám mindezt alárendelte a politikai stabilitásnak. Így aztán kifejezetten tartózkodott attól, hogy akár csak gesztusokat is tegyen a magyarországi nemzetiségeknek a magyar kormány ellenében, miközben azt is elhárította, hogy a magyaroknak tegyen nyelvi engedményeket a hadsereg vezényleti szervezetét illetően.

Ez persze nem jelentett érzéketlenséget a koreszmék iránt, de egy régi dinasztia fejeként és meglehetősen konzervatív szemléletéből következően az uralkodót elsősorban a dinasztia iránti lojalitás érdekelte. Ennek megteremtésében nem is volt sikertelen. A soknemzetiségű birodalom lakóinak jelentős része kötődött Ferenc József személyéhez legalább olyan mértékben, hogy elfogadja az uralmát, és nem kevesen valódi lelkesedéssel mutatták ki hódolatukat az erre szolgáló rituálék, uralkodói látogatások során. Igaz, ez utóbbiak általában arra is lehetőséget adtak, hogy az egyes nemzetek hűségét is demonstrálják.

Ünnepség a karánsebesi Ferenc József-szobornál, 1916 (képeslap)
Ünnepség a karánsebesi Ferenc József-szobornál, 1916 (képeslap)

 
Ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy mindenki egyként tett volna a birodalom megőrzéséért. Ferenc József alattvalói közt olyanok is akadtak, akik nem csak a birodalom mélyreható átalakítását akarták – nemzeti alapon –, hanem akár annak megszűnését is. Alattvalói 1914-ben sem egyforma lelkesedéssel indultak harcba. Személye azonban arra mindenképp alkalmas volt, hogy összekösse azokat, akiket a nemzeti politika inkább szétválasztott volna, annak ellenére is, hogy a császár és király valójában legjobb esetben is csak közömbös volt nemzeti követeléseik iránt. Mégis, a dinasztikus hűség hagyománya elég erősnek bizonyult még ahhoz is, hogy amikor a bánsági Karánsebesen berendezkedő román közigazgatás 1919-ben el akarta távolítani Ferenc József szobrát, a helyi románok tiltakozzanak ellene. Annak ellenére is, hogy a felállításakor is tiltakoztak, mert a szobron csak magyar felirat kapott helyet.

 
Felhasznált irodalom:
Pieter M. Judson: The Habsburg Empire. A New History. Cambridge, 2016.
Deák István: Volt egyszer egy tisztikar. A Habsburg-monarchia katonatisztjeinek társadalmi és politikai története, 1848-1918. Budapest, 1993.
Somogyi Éva: Ferenc József. Budapest, 1989.

Az első két, 1853-as kép forrása:
Webers Volkskalender, Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek Dresden(licensz CC BY-NC-ND 3.0 DE)

 
Készítette: Egry Gábor