Az 1913. évi új választási törvény alapesetben 30 éves korhatárt írt elő a választójoghoz, azaz a 30 év alatti, de „magasabb műveltséggel” (azaz középfokú végzettséggel) nem rendelkező férfiak nem szavazhattak. Ugyanakkor a háborúban természetesen az államhatalomnak már szüksége volt rájuk mint katonákra. A 20. század elején a választójogért folyó harc a Magyar Királyságban is egyre komolyabb konfliktust jelentett a politikai szereplők között. A jogosultak aránya az 1848-as népképviseleti reform óta érdemben nem változott: az összlakosság 6–7%-a szavazhatott (a felnőtt férfi lakosság negyede-ötöde). Eközben más európai országokban a reformok révén egyre nőtt a jogosultak száma, ahogy például az Osztrák Császárságban is bevezették a 24 év feletti férfiak általános választójogát 1907-ben. Többszöri sikertelen próbálkozás után a magyar országgyűlés kormánypárti többsége olyan konzervatív reformot fogadott el még a világháború előtt (1913. XIV. tc.), amely csak kis mértékben, 8–9%-ra növelte a választójogosultak arányát. Emellett a parlamenten kívüli, de potenciálisan népes szavazótáborral bíró szociáldemokrata párt számára is tett engedményeket: az ipari munkásság egy része választójogot kapott (a jog gyakorlásához szükség volt 6 elemi elvégzésére és tartós vállalati foglalkoztatásra), valamint a városok egy meghatározott részében titkossá vált (volna) a szavazás.
A világháború kitörése után azonban a törvény életkori kitétele, a korhatár 30 évre emelése vált kritika tárgyává. Ellentmondás feszült ugyanis aközött, hogy a fiatalokat is besorozták a hadseregbe, azaz akár az életük árán is az ország védelmére kötelezték őket, miközben a közéleti kérdésekben való részvételre, politikai jogok gyakorlására – ahogy a Népszava 1915 januári vezércikke fogalmazott – éretlennek nyilvánították őket. De nemcsak a szociáldemokrata lap látott ebben problémát, hanem más politikai irányzatok is, ahogy azt például Rakovszky István katolikus néppárti képviselőnek a frontkatonák választójoggal való felruházásáról szóló parlamenti javaslata mutatja 1915 tavaszán.
Az életkori cenzus kérdése természetesen nem speciálisan magyar volt, a világháború következményeként számos európai országban csökkent a választójog életkori határa. Magyarországon már a háború végén megszületett 1918. évi XVII. törvénycikk választójogot adott a 24 év feletti férfiaknak, sőt megfelelő frontszolgáltat teljesítése esetén ennél fiatalabbaknak is. Az őszirózsás forradalom első néptörvénye deklarálta az általános választójogot, a férfiaknál 21, a nőknél 24 éves korhatárral. Az 1919-es ellenforradalom első választójogi rendelete – amely alapján végül 1920-ban választást tartottak Magyarországon – férfiakra és nőkre egyaránt 24 éves korhatárt állapított meg úgy, hogy az előbbiek esetén a frontszolgálat ismét életkori kedvezménnyel járt.

Az éretlenek = Népszava, 1915. január 20.
Újabb népfölkelő-szemle. Sorozzák a 19, 20 és 24 éveseket = Népszava, 1915. január 26.
Rendelet diák-népfölkelők érdekében = Népszava, 1915. január 28.

Készítette: Ignácz Károly

 Népszava, 1915. január 20.
Az éretlenek

Január 16-án bevonultak a 24–28 éves újoncok. Színes, mozgalmas kép volt ez, amint a civilek – majdnem kivétel nélkül kérges kezű fiatal férfiak – egy-két egyenruhás katonának vezetése alatt a beöltöző helyekre vonultak. Bizonyos komoly nyugodtság ömlött el ezeken a csoportokon. Komoly férfiakat láttunk, akik tudják, hogy kötelességet teljesítenek és hogy ezt a kötelességet jól kell teljesíteniük. Nem is kételkedtünk benne, hogy a néphadseregnek ez az újabb része is kitűnően meg fogja állani helyét még a legnehezebb körülmények között is.
Január 20-án reggel pedig megjelennek az utcákon a virító vörös plakátok, amelyek a novemberben és decemberben sorozott 29–30 éveseket, még két évfolyamot február 15-ére, a további évfolyamokat pedig március 1-re hívják be fegyveres szolgálatra. Íme, a nép fegyveres szolgálatra alkalmas része felölti az egyenruhát, a legrövidebb idő alatt megtanulja a katonamesterség fontos részeit, hogy azután harcba szálljon az állam védelmére. Íme, a nép minden fia köteles az állammal szemben a legnagyobb kötelességet teljesíteni és mindenik teljesíti is, ha erre alkalmasnak ítélték. Íme, a néphadsereg! A bevonultak és a még ezután bevonulók valamennyien nagy áldozatot hoztak az államnak. Egy részük már feleséget és gyermeket, más részük ifjú menyasszonyt, öreg szülőt hagy itthon és majdnem valamennyien megszokott nyugalmas foglalkozástól, fiatalos tervektől, délibábos jövendő álmoktól búcsúznak el. Teszik pedig ezt férfias komolysággal és azzal a tudattal, hogy törvényes kötelességet teljesítenek, hogy őrájuk az állam megvédése vár. Bizonyos, hogy ugyanezzel a komoly kötelességtudással fognak a harcmezőre menni és valószínű, hogy a miniszterelnök, ha majd a képviselőházban újra elismerő szónoklatot tart a magyar katonák erényeiről, akkor a most bevonult és az ezután bevonuló újoncokat is bele fogja foglalni beszédébe.
Ezzel szemben áll az a valóság, hogy a Tisza-féle választójog a 24–30 éveseket kizárja a politikai jogokból mint éretleneket.
Tisza biztosítani akarta a hazát a demokratikus választójog „fölforgató” hatása ellen, tehát biztosítékokat keresett és ilyenül – mondja a törvényének megokolásában – „elsőként a korhatárnak 30 évre való emelése kínálkozik”. Ennek a korhatárnak megállapításánál a „döntő szempont… az volt, hogy olyan általános föltételektől tegyem függővé a választójog megszerzését, amelyektől némi valószínűséggel lehet a közéleti kötelességek megértéséhez szükséges ítélőképességre következtetni… Mindazok az értékes tulajdonságok, amelyek a közügyre való befolyást jogosulttá teszik, a 30 éven aluli egyéneknél inkább hiányoznak. Éppen ezért a 24–30 éveseket megnyugvással csak akkor lehet, választójoggal fölruházni, ha a magasabb kor által nyújtott higgadtságot és élettapasztalatokat magasabb műveltség pótolja. Ezért kívánja a javaslat a választójogot jövőre a 30 éven aluliak körében azokra korlátozni, akik legalább nyolc középiskolai osztályt végeztek”.

Így ítélt Magyarország miniszterelnöke a 24–30 évesekről ezelőtt harmadfél esztendővel. Aki ebbe a korcsoportba tartozik, nem rendelkezik azokkal az értékes tulajdonságokkal, „amelyek a közügyre való aktív befolyást jogosulttá teszik”; és minden valószínűség szerint nem rendelkezik „a közéleti kötelességek megértéséhez szükséges ítélőképességgel” sem. Szóval: éretlen és politikai jogok gyakorlására alkalmatlan tömeg.

Most pedig ezt az éretlen tömeget alkalmasnak tartják a legfontosabb közéleti kötelesség teljesítésére: arra, hogy az államot épsége és élete árán védelmezze. Ne merje senki se azt mondani, hogy ennek a kötelességnek a teljesítéséhez nem kellenek „értékes tulajdonságok” és nem „ítélőképesség”, intelligencia. A katonának háborúban bátorságon kívül higgadtságra, önuralomra, önfegyelmezésre és erős ítélőképességre van szüksége. Az őrszolgálatot végző katona éberségétől, pontosságától, okosságától sokszor ezer meg ezer ember élete, egy-egy fontos pozíciónak a birtoka függ. A földerítő szolgálat minden egyes közembertől nagy éberséget, ügyességet, okosságot követel; és úgy ebben, mint másnemű szolgálati ágakban bármely pillanatban megeshetik, hogy a közkatonának kell az elesett sarzsi helyét elfoglalni. Téves és jogtalan az a föltevés, hogy a modern harcokban a közkatonák tömege akarat és gondolkozás nélkül való anyag; bizony nem az, mert minden közkatona juthat abba a helyzetbe, hogy önállóan kell cselekednie fontos dolgokban. A tömegharcokban pedig a közkatonák viszik keresztül a vezér terveit és így őrajtuk fordul meg az állam sorsa.

Aki tehát a 24–30 éves embereket politikai jogok gyakorlására éretleneknek és megbízhatatlanoknak tartotta, az most magamagát cáfolja meg, amikor ugyanazokat az embereket sokkal nehezebb és az állam közvetlen sorsára sokkal döntőbb hatású kötelességek teljesítésére képeseknek tartja.

A 24–30 eves férfiak politikai éretlenségükkel és megbízhatatlanságukkal veszélybe döntenék a hazát, ugye bár? De ez a veszedelem talán csak rémkép. Hiszen ezeknek az éretleneknek a szavazatait ellensúlyozhatja a sokkal nagyobb számú „érett” korú szavazók tömege; azután ott van az „éretlenekkel” szemben a főrendiház, sőt a király vétójoga is. Az éretlenek tehát jóideig nem juthatnak abba a helyzetbe, hogy a hazát tönkre tegyék. Ellenben ugyanezek az éretlenek a háborúban helyrehozhatatlan hibákat követhetnek el egyénenként és tömegben is. Az ő hanyagsága miatt meglepett és fölkoncolt sereget nem lehet föltámasztani. A járőr hibájából támadt bajt nem lehet helyrehozni. Az elvesztett csatát nem lehet a főrendiházhoz megföllebbezni. És itt mégis használhatók a 24–30 évesek, de a politikai jogok gyakorlásánál nem?…

Az éretlenek nagy tömege most az állam léte és nem léte felől fog dönteni. Lesz-e olyan vakmerő ember, aki ezután is fönntartja az éretlenség hazug és erőszakos elméletét?
Tisza még ezt is mondja a törvényjavaslatának megokolásában:
„… a legmegfelelőbb védőgát a 30 éves korhatár, mert ha törvényhozásunk … annak idején egy újabb lépéssel tovább kívánna haladni, rövid egyszakaszos törvénymódosítással mehetne át arra az alacsonyabb korhatárra, amelyet az időközben bekövetkezett fejlődéshez mérten megfelelőnek tartanak.”

Nos, az időközben – harmadfél év alatt – nem következett be olyan „fejlődés”, amely a választójog demokratikus módosítását szükségessé tenné, de erre nem is volt szükség, mert hiszen a 30 éves korhatár megokolása már akkor is hazugság volt. Azonban bekövetkeztek olyan események, amelyek mindenki előtt nyilvánvalóvá tették a 30 éves korhatár tarthatatlanságát. Általánosan fölismert valótlanságok alapján pedig nem lehet jogfosztást fönntartani csak… az erőszak eszközével. De lehet-e erőszakos jogfosztást alkalmazni azokkal szemben, akik mindenüket rendelkezésére bocsátották az államnak?…
Nincs más hátra, meg kell csinálni a választójog reformját, amelynek egyik lényeges része legyen az a „rövid” szakasz is, amely a korhatárt leszállítja 24 évre.
Ti pedig, 24–30 éves éretlenek, akik már kezetekbe vettétek vagy a közeljövőben veszitek a kezetekbe a fegyvert, térjetek vissza a nagy érettségi vizsgáról minél hamarább és minél nagyobb sikerrel.

Népszava, 1915. január 26.
Újabb népfölkelő-szemle. Sorozzák a 19, 20 és 24 éveseket

HIRDETÉS

az 1896., az 1895. és az 1891. évben született népfölkelésre kötelezettek összeírása, bemutatása és behívása ügyében.
A népfölkelésről szóló 1886. évi XX. törvénycikk alapján és a m. kir. honvédelmi miniszter úrnak folyó évi 500. eln. sz. alatt kelt rendelete folytán utasítjuk mindazokat a Budapesten tartózkodó népfölkelésre népfölkelésre kötelezetteket,

1. akik az 1890. és 1895. évben születtek,
2. akik az 1891. évben születtek, azonban a sorozó vagy vegyes bizottság által az 1914. év végéig fegyverképtelennek osztályoztattak, illetőleg katonai vagy honvéd-fölülvizsgáló bizottság által a közös hadsereg (haditengerészet), a honvédség vagy a csendőrség kötelékéből az 1914. év végéig elbocsáttattak;
3. akik állítási kötelezettségüknek mindeddig még nem tettek eleget;
4. akik az 1878. évi január hó 1-e és 1890. évi december hó 31-e között, vagy az 1892., 1893. és 1894. években születtek, azonban a múlt évi szeptember hó 11-én, illetve október hó 17-én kelt hirdetéseinkkel elrendelt népfölkelési bemutató szemlén mindeddig bármely okból nem jelentek meg, hogy a székesfőváros kerületi elöljáróságai által a házfölügyelők útján folyó hó 27-én házanként és lakásonként szétosztandó népfölkelési igazolvány és utalási lap megfelelő rovatait 24 óra alatt töltsék ki és a házfölügyelőnek átvételi elismervény ellenében adják át. (…)

Népszava, 1915. január 26.
Rendelet diák-népfölkelők érdekében

A „Budapesti Tudósító” jelenti: Minthogy a közeli jövőben foganatosítandó lesz az 1891., az 1895. és az 1896. évben születetteknek népfölkelői szolgálatra való behívása, ezen alkalomból a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, amelynek értelmében azoknak a középiskolai, felső kereskedelmi iskolai és tanítóképző intézeti tanulóknak, akik a szóban forgó népfölkelési bemutató szemlén megjelenni tartoznak, az illető iskola igazgatója az egyévi önkéntesi kedvezmény biztosítása céljából kiállítja a megfelelő osztály látogatásáról szóló igazolványt. Ugyanezek a tanulók tényleges népfölkelői szolgálatra való behívásuk esetében megkaphatják az osztálybizonyítványt, illetve az iskola utolsó évfolyamában az érettségi bizonyítványt vagy a tanítói oklevelet abban az esetben, ha évközi tanulmányi előmenetelük és osztályzatuk alapján arra érdemesnek találtatnak. Az esetben azonban, ha az osztálytanulókat a tanítási időn belül a hadvezetőség a katonai szolgálatból bármely oknál fogva elbocsátja, kötelesek az iskolába visszatérni, mert felsőbb osztályba csak az esetben vétetnek föl, ha igazolják, hogy a tanév hátralevő részében is rendesen eleget tettek iskolai kötelezettségüknek.
Az egyetemek, a műegyetem, a jogakadémiák, a tanárképző intézetek, valamint a kereskedelmi és a művészeti főiskolák hallgatói részére a vallás- és közoktatásügyi miniszter módot kíván nyújtani arra, hogy a tanévet népfölkelési tényleges szolgálatra való bevonulásuk időpontjáig befejezhessék. A be nem vonuló hallgatókra az illető főiskola látogatása továbbra is kötelező. Ez irányban az intézkedések a kereskedelmi és a művészeti főiskolákra vonatkozóan már megtörténtek; a többiekre nézve a miniszter az illetékes tényezők meghallgatása után fog intézkedni.