Ki viselje a felelősséget az egyre nehezebben elviselhető háború folytatásért? – leegyszerűsítve erről szóltak 1916 végén a békejavaslatokkal kapcsolatos diplomáciai akciók. Korábban már röviden bemutattuk a központi hatalmak békeajánlatát, amelyet pár nap múlva követett Wilsonnak, az akkor még semleges Egyesült Államok frissen újraválasztott elnökének közvetítési kísérlete. Az USA-nak mint kívülállónak a háború közepére megerősödött a politikai és gazdasági hatalma, ugyanakkor az elhúzódó harcok következményeképpen nőtt a fenyegetettsége a német tengeralattjáró-háború potenciális kiszélesítése, illetve a régi európai erőegyensúly felbomlása miatt.
Wilson elnök ezért 1916 folyamán többször szorgalmazta a közvetítést a hadviselő felek között, majd az év végén jegyzéket is intézett hozzájuk azzal, hogy a béketárgyalások megkezdése érdekében közöljék a feltételeiket. Ahogy azonban korábban írtuk, Németország nem véletlenül nem adta meg azokat a saját békejegyzékében, így a központi hatalmak a Wilsonnak adott válaszukban kitértek e kérés elől. (Ezzel a Monarchia is elutasította az amerikai közvetítést, de a németekkel szemben nem zárta le a békeakciókat, hanem ellenkezőleg, 1917 elejétől különbéke-tapogatózásokkal próbálkozott önállóan.) Az antant-országok diplomáciája viszont kihasználta a kedvező lehetőséget: a központi hatalmak békejavaslatát elutasította, de Wilsonnak megküldték a konkrét feltételeiket, amelyek elég egyértelműen egy győztes pozíciót tükröztek, így ellenfeleiknek nehezen lettek volna elfogadhatóak.
A jegyzékváltásokkal tehát nem igazán került közelebb a háború vége. Ez magyarázhatja azt, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt vezetősége „válasz” táviratot küldött Wilsonnak, hogy a „magyar proletárság pártjának legelső hivatalos állásfoglalását” adja a „békemozgalomhoz”. Ha pedig a központi hatalmak kormányai nem is, a magyar munkásság megadta a békecéljait: „a háború mielőbbi befejezését, […] a nemzetek egységes társadalmának megszervezését, […] a tartós béke biztosítását”, amelyeket szerintük „a demokrácia, a szocializmus és a nemzetközi szolidaritás” eszméivel és intézményeivel lehet megvalósítani.

Felhasznált irodalom:
Távirat Wilsonhoz = Népszava, 1916. december 28.
Galántai József: Az I. világháború. Budapest, 2000. 356–358.
Bihari Péter: 1914. A nagy háború száz éve. Budapest, 2014. 327.
A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. IV/B. kötet. Budapest, 1969. 225–226.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1916. december 28.
Távirat Wilsonhoz

A magyarországi szociáldemokrata párt vezetősége ma táviratot küldött az észak-amerikai Egyesült Államok elnökéhez. A távirat, amelyet már visz a szikra a Fehér Ház felé, a következő szavakba foglalja a Wilson békeközvetítésével való szolidaritásunkat:
A magyarországi szociáldemokrata párt vezetősége az egész világon egyre erősbödő békevágy hivatott tolmácsának tekinti legutóbbi föllépése óta az Egyesült Államok elnökét, s helyesli és támogatja azokat a törekvéseit, amelyek a huszadik század kultúráját megszégyenítő, az emberi szolidaritást sárba tipró mostani háborúnak mielőbbi befejezésére és a nemzetek társadalmát megszervező tartós béke biztosítására irányulnak.
Magyarország szociáldemokratái úgy vélekednek, hogy ezt a célt a leghatásosabban a demokrácia, a szocializmus és a nemzetközi szolidaritás eszméinek és intézményeinek erősítése által lehet elérni s arra kérik Wilson urat, hogy folytassa a béke mielőbbi kivívására és a kultúrnépek társadalmának megteremtésére irány idő fáradozásait.
A magyar proletárság pártjának, a szociáldemokráciának a legelső hivatalos állásfoglalását jelenti ez a távirat ahhoz az új békemozgalomhoz, amely a német birodalmi kancellár december 12-i beszédével kezdődött és Wilson december 21-i jegyzékével folytatódott. Akárhogyan is gondolkodjék valaki, azt kénytelen elismerni, hogy künn a csatatéren csakúgy, mint a gyárakban és a szántóföldeken, legelső sorban a magyar munkásság viszi a háborút. A katonatömegek és a muníciót gyártó, meg élelmet termelő tömegek egyaránt a munkástömegekből kerülnek ki. Ha valakinek joga van tehát beleszólnia a háború és béke kérdésébe, akkor legelső sorban ezeket a vérző és dolgozó tömegeket illeti meg ez a fontos felségjog.
Mind mostanáig azonban semmiféle módja és eszköze nem volt rá a magyar munkásságnak, hogy a háború s béke kérdéséről való véleményét kifejezésre juttassa.
[A cenzúra itt 26 sort törölt.]

Népgyűlés és agitáció helyett szerény életjelként küldtük el ezt a táviratot a hatalmas Egyesült Államok elnökéhez. Hiszen Amerika sohasem volt távol tőlünk. Békeidőn magyar munkások és parasztok százezrei mentek át a nagy vizén a szabad és hatalmas Amerikába, ma pedig gondolataink, vágyaink, állításaink és jókívánataink szállnak át az Óceánon keresztül a békét közvetítő Amerika felé. Wilsonhoz címeztük ezt a táviratot, de a szövege nemcsak neki szól. Meg akarjuk vele mutatni, hogy nemcsak a központi hatalmak kormányai, hanem ez országok népei is hívei a béke gondolatának. El akarjuk vele mondani, hogy ha a velünk harcban álló országok népei kételkednének a mi kormányaink jóhiszeműségében, becsületességében és szívből jövő békebarátságában, hát higgyenek nekünk, higgyenek a velük ma harcban álló országok népeinek jóhiszeműségében, becsületességében és szívből jövő békebarátságában.
De még többet is akar mondani ez a távirat. Ha csak körvonalasan is, ha csak egészen tág általánosságban is, de meg akarja jelölni a magyar munkásság békecéljait. Bajos volna persze ebből a táviratból pontokba foglalni, hogy milyen föltételek mellett volnánk hajlandók mi békét kötni, de a nagy elvek mégis kitetszenek. Kívánjuk a háború mielőbbi befejezését, kívánjuk a nemzetek egységes társadalmának megszervezését, kívánjuk a tartós béke biztosítását. És azonnal meg is jelöljük, hogy milyen eszközökkel lehet elérni azt a nagy óhajtott célt, amit most olyan egyformán hirdet Wilson és Bethmann-Hollweg, hogy a gyilkos háború után tartós és biztos béke következzék. Megjelöljük ezeket az eszközöket a demokrácia, a szocializmus és a nemzetközi szolidaritás eszméiben és intézményeiben.
Elküldtük a táviratot Wilsonhoz és boldogok volnánk, ha csak egy cseppnyit is megéreznének a velünk harcban álló országokban élő munkástestvéreink abból az őszinte, forró békevágyból, abból a fönntartás nélkül való proletárszolidaritásból, amit e távirat szavaival Wilson címére, de az ő szívükhöz és elméjükhöz adresszálva küldtünk.