Címke: tisztviselők

Panaszjog

A háború alatt a stratégiai jellegű üzemekben dolgozó, szervezett munkások helyzetében számos kedvező változás állt be. Ezek egyike volt a panaszbizottságok létrehozása, amelyek a tulajdonosok és a munkások közti konfliktusokat döntötték el, 1917-ben már egyre inkább a munkásoknak kedvező módon.

Sztrájktanya – nőkkel

A Pesti Napló a háború alatt a középosztály panaszainak megbízható szócsöve volt. Ugyanakkor – habár rendszeresen beszámolt a női munkavállalás terjedéséről – a lap hasábjain alapvetően a viktoriánus társadalmi szerepfelfogást jelenítették meg. Ennek megfelelően a szerkesztők

Új világ, új bürokraták

A Pesti Napló maximális figyelemmel követte a köztisztviselők sorsának alakulását. Beszámolói, cikkei elsősorban a csoport társadalmi helyzetének, státuszának az általános drágaságból fakadó megrendülését és az egyre inkább kézzel fogható nélkülözést emelték ki.

Bürokráciacsökkentés

A háború első évei a közalkalmazottak helyzetének romlását hozták, elsősorban anyagi értelemben, de a bevonulások miatt a munkaterhek is nőttek. A Pesti Naplót olvasó állami alkalmazottak 1917 elején viszont akár bizakodva is felsóhajthattak volna. A lap arról számolt be, hogy a kormány rendeletileg megszüntette

A szegény tisztviselők újabb panaszai

A háború kétségtelenül érzékenyen érintette a tisztviselőket, hiszen az állami alkalmazottak bérén és pótlékain takarékoskodhatott a kormány a legkönnyebben. A harmadik háborús évben már az is egyértelmű lehetett mindenkinek, hogy a helyzet nem fog gyorsan megváltozni, ezért aztán egyre inkább elterjedtek