Pesti Napló

Az ügyvédek nem akarnak cenzúrát, Vázsonyit Tiszához hasonlítja a Pesti Napló

Vázsonyi Vilmos alakja rendkívül ellentmondásos, ha visszatekintünk 1917-1918 eseményeire. Ellenzékiként, a polgári demokrata irányzat képviselőjeként került a Tisza István bukása utáni kormányokba, azzal a feladattal, hogy megreformálja a választójogot. Ám a képviselőházban továbbra is Tisza István Munkapártja volt többségben, így a korábbi ellenzékből alakult kormányok nem tudták megvalósítani választójogi programjukat. Vázsonyi tagja maradt a kormánynak azután is, hogy az ellenzék egy része (Károlyi Mihály kivételével) 1918 elejére Tisza pártjához közeledett. Vázsonyi kompromisszumot akart kötni Tiszával, hogy minél többet átmentsen a választójogi reformból, de eközben egyre jobban idomult Tisza politikájához – és nemcsak a választójog kérdésében. Cenzúrája – 1918-tól már igazságminiszterként tevékenykedett – talán még Tiszáénál is keményebb volt a januári nagy sztrájk után. Mindez a korábbi ellenzékit – ma úgy mondanánk: polgárjogi aktivistát – gyakorlatilag árulóvá tette sokak szemében.
Márciusban a budapesti ügyvédi kamara állt ki korábbi tisztségviselője, azaz Vázsonyi miniszter szigorú cenzúrája ellen. A kamara jelentését a Pesti Napló idézte 1918. március 17-én. Ebben az ügyvédek kérték „a fölösleges korlátozások megszüntetését, amelyek a szorosan vett hadviselési érdekek megóvásán túlmenőleg a cenzúra helytelen kezeléséből keletkeztek”. Szerintük a közállapotok javulása érdekében „a sajtó komoly és bátor bírálata épp oly mellőzhetetlen”, mint a hadviselés érdekei.
A Pesti Napló következő, március 19-i száma még keményebben fogalmazott: „Az igazságügy-miniszter kétségtelenül nagyon tehetséges ember: (…) nagyon tehetséges újságíró és nagyon tehetséges ügyvéd. Annakidején, mikor még »felelőtlenül«, azaz egy szabad és bátor ember lelkiismereti felelősségével védte a népjogokat, villogott és szikrázott újságírói pennája.” A lap emlékeztetett: „Ugyanígy állta meg a helyét az ügyvédi dobogón is, kemény és okos szavai igazságot tudott szolgáltatni a szegényeknek, a megtiprottaknak, a szenvedőknek.”
De mit csinált miniszterként Vázsonyi? A Pesti Napló szerint az újságíróegyletben és az ügyvédi kamarában is bírálták korábbi kollégájukat. „Egy barátot gyászoltak benne, az újságírók és az ügyvédek is, akik teljes joggal azt remélték, hogy most, mikor a választójogot annyi ábránd és beszéd után végre tetté kell váltani”, a miniszter minden tudását és hatalmát a választójog „szolgálatába helyezi majd”. Ehelyett Vázsonyi múltját „csak arra használta fel, hogy a gyökeres és az igazi választójogot elsinkófázza”. S bár „harcra kelt Tisza Istvánnal, de ebben a harcban nem Tisza István alakult át, hanem ő maga. Ma pedig egyre jobban és jobban hasonlítanak egymáshoz. (…) Néha az az érzésünk, hogy két Tisza István van, más és más névvel és politikai cégérrel.”
A Pesti Napló végül mégis tévedett, hiszen Vázsonyi körülbelül egy hónap múlva lemondott, mert Tiszát nem tudta jobb belátásra bírni. Nimbuszát azonban megtépázta minisztersége. A magyar elit ekkor is képtelen volt a néptömegeknek valódi jogokat adni. Rettegett mind a munkásmozgalomtól, mind a nemzetiségektől, s közben egyiknek sem tudott elfogadható kompromisszumot felkínálni.

Felhasznált irodalom:
Ügyvédek a cenzúra ellen. A budapesti ügyvédi kamara jelentése = Pesti Napló, 1918. március 17.
Újságírók és ügyvédek barátja = Pesti Napló, 1918. március 19.
Takács Róbert: Egy összetört románc – a kormány és a sajtó szenvedélyes viszonya 1917/18 telén Forrás: elsovh.hu

Készítette: Szegő Iván Miklós


Pesti Napló, 1918. március 17.
Ügyvédek a cenzúra ellen

A budapesti ügyvédi kamara jelentése

A budapesti ügyvédi kamara jelentései, amelyeket az ügyvédi rendtartásról szóló törvény alapján minden évben az igazságügy-miniszterhez terjeszt, kinőttek a régi sablonos keretből, nem elégszenek meg az úgynevezett jogélet jelenségeinek, az ügyvédség helyzetének ismertetésével és a szorosan vett kari érdek istápolásával, hanem a jogfejlődést követelik az ország egész közélete és így a politikai élet terén is. Teljes joggal hivatkozik tehát a jelentés arra, hogy a jogfejlődés érdekében már évek óta követeli a választójogi reformot, amit nemcsak az áldozatok nagysága indokol, amely a politikailag jogtalan néposztályok a háborúban hoztak, hanem e néprétegeknek a termelés munkájában egyre fokozódó jelentősége is sürget.
Követeli a jelentés a községi választójog reformját a virilizmus eltörlésével, államilag kinevezett tisztviselőkkel, az önkormányzat kiterjesztésével és a közigazgatási jogvédelemmel. Ugyancsak a jogfejlődés szolgálata készteti a kamarát arra, hogy ne csak ennek irányában haladó reformokat követeljen a szorosan vett igazságszolgáltatás, mint az általános politika terén, hanem fölemelje tiltakozó szavát a jelen reakciós állapotok ellen is. Talán indokolatlanul enyhe hangon, de mégis komolyan, figyelmezteti a kamara egykori választmányi tagját, a közszabadságoknak és egyéni szabadságjogoknak a kamarai közgyűléseken mindig leghevesebb és leghatásosabb szónokát, a jelenlegi igazságügy-minisztert, hogy bár a háború idején a szabadságjogoknak legfinomabb hajtásai nem maradhatnak megnyesetlenül, de a megszorítások a legszükségesebb határokon túl nem mehetnek és a katonáskodó állam nem alakulhat át merőben rendőrállammá.
Az ügyvédek kérik a fölösleges korlátozások megszüntetését, amelyek a szorosan vett hadviselési érdekek megóvásán túlmenőleg a cenzúra helytelen kezeléséből keletkeztek, mert közállapotaink javulása érdekében a sajtó komoly és bátor bírálata épp oly mellőzhetetlen, mint a hadviselés érdekei szempontjának figyelembevételével.
A jelentés részletesen foglalkozik az ügyvédség helyzetével, főként a hadból visszatérő ügyvédek létfönntartásának biztosításával. Ismerteti és bírálja a múlt év törvényalkotását és joggyakorlását. Súlyos panaszokat emel a katonai büntető igazságszolgáltatás ellen, amely a védelem jogait törvényellenesen korlátozza, túl hosszú vizsgálati fogságokkal (gyakran három év!) az egyéni szabadságot indokolatlanul sérti. (Menkes-ügy!) Követeli a magyar nyelv törvényes jogainak érvényesülését a katonai bíráskodásban, amiként Ausztriában már törvény rendeli, — úgy nálunk is a tábori és katonai rögtönítélő bíróságok ítéleteinek polgári bíróságok által való fölülvizsgálását. A kérdés fontosságát eléggé mutatja az, hogy a múlt évben Magyarország területén száznyolcvanezer katonai bűnügy volt folyamatban. Szociális közigazgatást követel a jelentős népjóléti hivatalokkal, amelyek a sürgősen megszervezendő népjóléti minisztérium végrehajtó szervei lennének.
A kamarának a múlt évben 2226 budapesti és 298 vidéki tagja volt, 19-el kevesebb, mint 1906-ban, az ügyvédhelyettesek száma 43, az ügyvédjelölteké 811 volt. Az eddigi jelentések szerint összesen 1341 ügyvéd vonult hadba, ez a szám azonban jelentékenyen több, mert sokan nem jelentették be hadba vonulásukat. Hősi halált halt 49, eltűnt 4, hadifogságba esett 50, munkaképtelen rokkanttá vált 74 ügyvéd. A kamara és az ügyvédszövetség mozgalmat indított, hogy az ügyvédek lehetőleg székhelyeiken teljesíthessenek szolgálatot. A jelentéssel a március 24-ére összehívott közgyűlés foglalkozik.