„Ez a nap az élet szent születése napja! Egy sóhajnyira van csak mögöttünk az a reggel, amikor még halottainkon sírva, sebeinken nyöszörögve, béklyóinkban reszketve egy Habsburgot koronáztunk és ezen a mai reggelen, mely tiszta s végtelen, mint az óceán, ezen a reggelen ebben a koronázó fővárosban kikiáltjuk a magyar köztársaságot!” – írta vezércikkében 1918. november 17-én Az Est. A bulvárlap tehát a királyság eltörlésére, a Habsburgok távozására koncentrált elsősorban.
„Kikiáltjuk, hogy nincsen isten kegyelméből való személy ki egy országon uralkodjon, kikiáltjuk, hogy nincsen, nincsen senki, ki hiú születésének szerencséjéből a nyakunkra üljön és úgy görnyessze egyenes hátunkat és úgy futtasson bennünket amerre neki jól esik. Nincsen, nincsen örökölt rang és örökölt hatalom a mely tiszteltethesse magát mint az ékesített bálvány és áldoztathasson magának engedelmességgel és hízelkedéssel es ostobultsággal és lehetetlen emésztő keserűséggel!” – folytatódott a vezércikk, ami kevés konkrétumot tartalmazott a köztársaság előző napi kikiáltásáról.
Ugyanakkor az ezzel párhuzamosan megjelent híranyag fontos részletekről is beszámolt. Már a cím is sokatmondó volt: „Magyarország — népköztársaság”. Ez a Népszaváéhoz hasonló címadás volt, és ellentétben állt a konzervatív Budapesti Hírlap szemléletével, amely csak a köztársaság szót használta a címadáskor.  Az Est alcímei is beszédesek voltak: „Az országgyűlés feloszlott — Néphatározatot hoztak az új államformáról”, illetve „Több százezer ember előtt kihirdették az új köztársaságot”.
A lap ezután kiemelte (jelentősen túlozva), hogy a világtörténelemben köztársaság még sohasem született vér nélkül, „az egész nép együttes akaratából”. Az Est hangsúlyozta, hogy a képviselőház és a főrendiház ellentmondás nélkül rendelte alá magát a nép akaratának. „A képviselőház önmaga kimondta megszűnését, a főrendiház pedig megállapította, hogy ha nincs képviselőház, többé nem ülésezhetik a főrendiház sem” – jegyezte meg a tudósító.
Az Est ezután a „Százezrek felvonulása” cím alatt beszámolt a köztársaság kikiáltásának körülményeiről is: „A nagy történelmi napon ünnepi díszt öltött az egész főváros, zászlók lengenek a házakról, nemzeti színű és vörös drapériákkal ékesítették a parlament előtti teret. Az egész városban zárva vannak az üzletek, a leeresztett redőnyökön és a kirakatokon fehér plakátok ezzel a felirattal: „Ma délelőtt az Országházi téren kikiáltják a köztársaság elnökévé Károlyi Mihályt! Legyen ott mindenki!” A lap szerint „az állami főhatalmat ezentúl a Károlyi Mihály elnöklete alatt álló kormány gyakorolja” a Nemzeti Tanáccsal egyetértésben, s a népkormány azonnal megalkotja a közszabadságokat biztosító törvényeket, elsősorban az általános, egyenlő és titkos választói jogról szóló jogszabályt: „A nép százezreinek zúgó helyeslése közben született meg ez a határozat.”

Felhasznált irodalom:
Ez a nap = Az Est, 1918. november 17.
Magyarország – népköztársaság. = Az Est, 1918. november 17.
Százezrek felvonulása = Az Est, 1918. november 17.
Magyarország — népköztársaság = Népszava, 1918. november 17.
A magyar köztársaság kikiáltása = Budapesti Hírlap, 1918. november 17.
A köztársaság születésének ünnepén = Budapesti Hírlap, 1918. november 17.

Készítette: Szegő Iván Miklós

 

Az Est, 1918. november 17.
Ez a nap

az élet szent születése napja! Egy sóhajnyira van csak mögöttünk az a reggel, amikor még halottainkon sírva, sebeinken nyöszörögve, béklyóinkban reszketve egy Habsburgot koronáztunk és ezen a mai reggelen, mely tiszta s végtelen, mint az óceán, ezen a reggelen ebben a koronázó fővárosban kikiáltjuk a magyar köztársaságot!
Kikiáltjuk az örökkévalóság kedvencének az embernek szabadságát! Kikiáltjuk a lelkünket, kikiáltjuk a szónak szabadságát, az akaratnak szabadságát, kikiáltjuk meleg fehér homlokunk szabadságát és meleg piros szívünk szabadságát! Kikiáltjuk az igazságot! Kikiáltjuk, amit elítélt ajkaink mögött csak betegen suttoghattunk és eszelős fajdalommal gondolhattunk csak némán, mint az isten némái. Kikiáltjuk, hogy nincsen isten kegyelméből való személy, ki egy országon uralkodjon, kikiáltjuk, hogy nincsen, nincsen senki, ki hiú születésének szerencséjéből a nyakunkra üljön és úgy görnyessze egyenes hátunkat és úgy futtasson bennünket amerre neki jól esik. Nincsen, nincsen örökölt rang és örökölt hatalom amely tiszteltethesse magát, mint az ékesített bálvány és áldoztathasson magának engedelmességgel és hízelkedéssel és ostobultsággal és lehetetlen emésztő keserűséggel! Csak az élet isten kegyelméből való, az embernek csodálatos érző élete.
Gyönyörűséges nap, isteni megváltás! A nedves föld örök erejét csókolja talpunkba, a meztelen vizek öröme zúg át bensőnkön, kezeink a falombokon mennek át, szemünk előtt a madarak szárnyalnak végtelenbe, homlokunk az ég dicső lapjával érintkezik. Még egyszer születtünk. Megértük az álmok távol virradatát.
A mi boldogságunk a szülés minden fájdalmaival születik. Vérezünk még sebzettségünkben. Szenvedünk, nyomorgunk még. Most keltünk fel és aléltak vagyunk. De ez a nemzet már az igazi magyar nemzet, nincs osztrák a nyakunkban, nincs német a hátunkon, soha többé nem is lesz! Ma a hivatás szent erőivel megindulunk a világon a mi egyenes, napos országutunkon.

Előre, magyar köztársaság!