Népszava, 1914

„Az élet és halál demokráciája”

1915 végén ismét előtérbe került a politikai jogegyenlőség kérdése. A háborús helyzetben a különféle ellenzéki erők egyre határozottabban követelték az általános választójog törvénybe iktatását.
A parlament 1915. decemberi ülésszakára készülve a szociáldemokrata párt már november végén nyílt levelet intézett a képviselőkhöz, amelyben „általános, egyenlő, titkos, községenkénti és közvetlen választójogot” követeltek „annak a népnek, amely az önök számára is megmentette és még most is naponta megmenti a magyar államot”. A Népszavában közzétett levél legfőbb érve lényegében ugyanaz volt, amit az újság már 1915 tavaszán is hangoztatott: ha a 20 éves fiatalok katonának megfelelnek, akkor a politikai jogokhoz is elég érettek, ahogy ez a Magyarországgal szövetséges államokban egyértelmű is, hiszen „az osztrák, a bolgár, a német katona otthon, a polgári életben nem jogfosztott pária”. (A szociáldemokraták teljes követelése a minden 20 év feletti férfit és nőt megillető választójog volt – a háborútól függetlenül).
A felhíváshoz számos szakmai munkásszervezet, továbbá budapesti és Budapest környéki hadigyárak munkásai is csatlakoztak. A nyílt levélre a képviselők közül elsőként a keresztényszocialista Giesswein Sándor válaszolt, aki üdvözölte és támogatásáról biztosította a mozgalmat. A képviselőház ülésén az ellenzéki pártok nevében Károlyi Mihály állt ki a választójog kiszélesítése mellett. Ő is a nemzetközi példákkal érvelt, mert szerinte az akkori, 30 éves korhatárt meghatározó törvény azt sugallja, hogy „a magyar nép, a magyar honpolgár csak 30 éves korában éri el azt a fokot, amelyet a német, az angol vagy (…) a cseh honpolgár elér már 24 vagy 21 éves korában”. Így – Károlyi szavaival – „joggal mondhatnák, hogy elmaradott kecskepásztorok, pusztai betyárok vagyunk. Hát mi nem vagyunk betyárok, mi nem vagyunk cigányország, mi egyszer és mindenkorra tiltakozunk az ellen, hogy minket úgy kezeljenek, mint afféle földönfutó nomád népet, barbár, műveletlen, betyár népséget, csikós nemzetet. Nem, mi épp olyan fokán állunk a politikai érettségnek, éppen olyan tanújelét adtuk ennek, mint bármely más civilizált állam széles e világon.” Mindezért Károlyi az általános választójog törvénybe foglalását javasolta.
A javaslatból azonban akkor nem lett törvény. Időszerűtlennek tartotta és nem támogatta azt az alkotmánypárti Andrássy Gyula, de ami ennél fontosabb, maga a miniszterelnök, a választójog kiterjesztését haláláig ellenző Tisza István sem. Utóbbi szerint „azok a százezrek és milliók, akiknek hősiessége olyan fényessé teszi most a magyar nevet, azok, én azt hiszem, nem azért küzdenek, hogy a maguk számára érjenek el valamit, hanem hazájukért. (…) És éppen ezért bármi legyen a választójoggal, nem küzdenek hiába, mert az a honfivér, amit olyan pazarul ontanak a csatatéren, az a honfivér nem vész kárba, az megveti a magyar nemzet szebb, nagyobb, fényesebb jövőjének biztos alapját.”

Felhasznált irodalom:
Az élet és halál demokráciája = Népszava, 1915. november 30.
Az élet és halál demokráciája = Népszava, 1915. december 1.
Tisztulás = Népszava, 1915. december 8.
Frázist a hősöknek, nem jogot! = Népszava, 1915. december 8.

Készítette: Ignácz Károly

 

Népszava, 1915. november 30.
Az élet és halál demokráciája

A képviselőház összeülésének alkalmából a magyarországi szociáldemokrata párt vezetősége levéllel fordult az országgyűlési képviselőkhöz, figyelmeztetve őket arra, hogy politikai és emberi szempontból egyaránt sürgős kötelességük volna, hogy Magyarország népének végre megadják azokat a politikai jogokat, amelyek nélkül ma már csak Oroszország népe szűkölködik. A levél, amelyet pártunk vezetősége minden egyes képviselőnek megküldött, így hangzik:

Igen tisztelt Képviselő Úr!

A világháború példátlan áldozatokat rótt a népre. Az állam védelmében milliók hagyták el tűzhelyüket és szeretteiket, milliók tették kockára, több százezren vesztették el életüket és egészségüket. Akik nem szálltak hadba: a háború másfajta pusztításait viselik el, és kevés, a dolgozó néposztályhoz tartozó ember él az országban, aki valamilyen formában ne hozott volna áldozatokat a háború alatt.
A hadsereg az általános védőkötelezettségnek legszélesebb értelemben vett végrehajtása után az egész férfinépességet magában foglalja. A hadsereg védi ma az államot és biztosítja az állam fönnmaradását. Miután a hadsereg ma felöleli az egész népet, azt is mondhatjuk, hogy a nép védi ma meg az államot, biztosítja fönnmaradását. Az állam ma a nép kegyelméből és erejéből meríti életét.
A nép, amely ily módon életet ad az államnak, elvárhatja és megkövetelheti, hogy az állam teljesítse vele szemben régi kötelességét, rója le ősi adósságát: adja meg a népnek a legelemibb polgári jogokat. Ma az állam minden polgárát beírja a katonai lajstromokba: ne zárja el előtte hát azokat a lajstromokat se, amelyekbe a jogokat gyakorló polgárokat írja be az állam. Ha a legsúlyosabb kötelességek teljesítésekor nem feledkezik meg egyetlen polgáráról sem az állam: jussanak eszébe akkor is, amikor jogokról van szó. Az általános védőkötelezettség korlátlan keresztülvitele alapján ma százszoros erővel van joga követelnie a népnek az általános választójognak korlát nélkül való megvalósítását.
A politikai jogokra való érettség korát a reakciós magyar választójog a 30. esztendőben szabta meg. Amikor azonban a magyar törvény nemcsak jogává, hanem kötelességévé teszi a húszéves, sőt annál fiatalabb férfiaknak is, hogy meghaljanak a hazáért, akkor ennek a megszégyenítő korlátnak össze kell omlania! A halál demokráciáját követnie kell az élet és jogok demokráciájának.
Magyarország katonái osztrák, német, bolgár katonákkal együtt viselik a háború minden fáradalmait és ön, Képviselő Úr, bizonyára meg van győződve arról, hogy a Magyarországból kikerült katona legalábbis nem rosszabb, mint azoknak az államoknak katonái, amelyekkel szövetségben áll az ország. Az osztrák, a bolgár, a német katona otthon, a polgári életben nem jogfosztott pária. Az osztrák, a bolgár, a német katona otthon választó, akinek módja van nemcsak arra, hogy meghaljon, hanem arra is, hogy hazája kormányzatára mint szavazó befolyást is gyakorolhasson. Nem hisszük, hogy a háború tapasztalatainak alapján bárki is állíthassa, hogy a Magyarországról kikerült katonák a politikai jogok gyakorlására éretlenebbek, alkalmatlanabbak vagy érdemtelenebbek, mint akármely más nemzet katonapolgárai.
Hitünk szerint ön, Képviselő Úr, már eddig is nagy mulasztást követett el és rossz szolgálatot tett Magyarország ügyének, amikor már eddig is nem követelte azt, hogy a magyar törvényhozás törölje le a politikai jogtalanság szégyenbélyegét az ország népének homlokáról, amelyre nem ez, hanem a vértanú koszorúja mellé az egyenlő jog koronája való. Most, amikor a képviselőház újból összeül, alkalma nyílik önnek eme régi mulasztás jóvátételére. És ezzel a levéllel ma, amikor a politikai agitáció szabadsága megszűnt és így más eszköz nem áll rendelkezésünkre, figyelmeztetni akarjuk önt arra, hogy a jogok után való vágy és a kivívásukra hajlandó akarat harckészsége erősebb az ország dolgozó népében, mint bármikor volt.
Kérjük Önt, hasson oda minden erejével, hogy emelje végre a képviselőház politikáját az események színvonalára és adja meg ebben az ülésszakban az általános, egyenlő, titkos, községenkénti és közvetlen választójogot annak a népnek, amely az önök számára is megmentette és még most is naponta megmenti a magyar államot.

Kitűnő tisztelettel a magyarországi szociáldemokrata párt vezetősége.

Sok megjegyzést nem szükséges ehhez fűznünk. Legföljebb azt, hogy a magyar állam politikai szűkmarkúságának és uralkodó osztályai önzésének jele, hogy a népre oly szörnyű áldozatokat rovó világháború tizenhatodik hónapjában még ilyesmit követelni kell Magyarországon! Elszomorító és fölháborító, hogy amikor jóformán minden férfinak fegyvert adnak kezébe az ország megvédésére: oly kevésnek akarnak polgári jogokat adni; amikor oly kevéssé válogatva küldik a férfiakat a lövészárkokba, annyira megválogatják azokat, akiket a szavazóhelyiségekbe akarnak majd beereszteni.
Ezenfölül még csak pár szóval akarjuk megokolni azt is, miért fordult a pártvezetőség levéllel ez ügyben a képviselőkhöz. A politikai agitáció rendes eszközei a háború tartama alatt tilosak. Népgyűlést tartani, fölvonulni, röpiratokban a nép nagy tömegeihez fordulni, újságban szabadon írni nem lehet. Úgyhogy azokon az utakon járni és azokkal az eszközökkel szólalni meg, amelyekkel a szociáldemokrata párt a békés időben eszméit terjeszteni szokta, ma lehetetlenség. De viszont a képviselőháznak a háború tizenhatodik hónapjában való összeülése oly fontos politikai alkalom, amelynek érzésünk szerint nem szabad anélkül elmúlnia, hogy a törvényhozás figyelme ne tereltessék a nép méltatlan, jogfosztott, elnyomott helyzetére. A szociáldemokrata párt vezetősége tudja, hogy ma már nagyon hatalmas és számra nézve is nagy tömegek, amelyek régebben ellenségei voltak a népjogok ügyének vagy közömbösen nézték az érte folyt küzdelmeket: tudják, hogy milyen mulasztást követtek el és tudják azt is, hogy sok minden másképp volna Magyarországon is, ha a népnek itt is beleszólása volna a törvényhozás dolgaiba. A szociáldemokrata munkások pedig csak méltatlankodva és fölháborodva gondolnak arra, hogy az állam azt megköveteli tőlük, hogy mindenüket föláldozzák érte, de ő még mostan, fokozott áldozataik alapján sem akarja megadni azt, ami pedig békében teljesített fontos társadalmi és állami szerepük alapján is már régen kijárt volna nekik! A munkásoknak és nagy, a munkásosztályon túlterjedő társadalmi csoportoknak hangulatát és követelését akarta a pártvezetőség a törvényhozók közvetlen tudomására hozni.

Várjuk válaszukat!