Charles Evans Hughes kampányol a Minnesota állambeli Winonában

Amikor New York még republikánus volt…

Az 1916-os amerikai elnökválasztást legalább olyan intenzív figyelemmel kísérték Európából, mint a 2016-os párját. A háború dúlta kontinens lakói és a hadviselő felek tisztában voltak az Egyesült Államok jelentőségével, és azzal is, hogy az ország szerepvállalása döntő befolyással lehet a küzdelem kimenetelére. Ennek megfelelően a jelölteket is vélt háborúpárti, antantbarát vagy németszimpatizáns (bár ilyen nemigen akadt) beállítottságuk alapján értékelték.

Könnyű dolguk azonban még így sem volt, hiszen az egyébként semleges ország addigi magatartása, az antant javára lebonyolított szállítások, a német tengeralattjárók működésének határozott elítélése egyértelműen az antant előnyére szolgált. Csakhogy az elnök, a demokrata Woodrow Wilson Amerika szerepét a semlegességben látta, és a lakosság nagyobb része is szívesen kimaradt volna a háborúból. Wilson ellenfelei, az 1912-ben általa legyőzött korábbi elnök Theodore Roosevelt és az 1916-os republikánus jelölt, Charles Evans Hughes, akit Roosevelt is támogatott, inkább azt emlegették, hogy az országnak minden eshetőségre, így a háborúra is készen kell állnia.

Az elnökváltás tehát nem tűnhetett különösebben vonzónak a központi hatalmak számára, de valójában Wilson maradása sem kecsegtetett sok jóval, hiszen az elnök a háborúért annak minden résztvevőjét erkölcsi értelemben is felelősnek látta, a brit „navalizmust” (tengeri hatalmat és annak minden áron való megtartását) egy sorban emlegette a német militarizmussal. Ráadásul meglehetősen egyértelműen kimondta, hogy Amerika semlegességének fő oka egyúttal annak célja is: az Egyesült Államoknak lesz kötelessége igazságot tenni a világban. Erre különösen az teszi képessé, hogy nincs olyan történelme – a rivalizálás, háborúk emléke és hagyománya -, amely megkötné politikusainak a kezét, szemben az európaiakkal. Emellett Wilson is egyetértett azzal, hogy az Egyesült Államoknak fel kell készülnie az esetleges háborús részvételre.

Woodrow Wilson trösztellenes törvényekkel, új vámtarifával segíti a gazdaságot (Karikatúra, 1913)
Woodrow Wilson trösztellenes törvényekkel, új vámtarifával segíti a gazdaságot (Karikatúra, 1913)

 
Wilson kampányára mégis semlegességpárti üzenete miatt emlékeznek. Szlogenje, „He kept us out of war” (Ő az, aki távol tartott minket a háborútól) egyértelműen ezt sugallta, noha ténylegesen csak a múltra vonatkozott. Ugyanakkor a háborútól való távolmaradás ígérete fontos volt a Demokrata Párt egységének megőrzésében, például William Jennings Bryan támogatásának megszerzésében. Bryan háromszor volt sikertelen elnökjelölt a demokraták színeiben, majd 1915. június 8-ig Wilson kormányának külügyminisztere. Az amerikai nyugaton és középnyugaton rendkívül népszerű politikus meggyőződéses pacifista volt, ezért a Lusitania elsüllyesztése utáni második amerikai jegyzéket már nem volt hajlandó elküldeni Németországnak, inkább lemondott. Bryan sikerrel vetette bele magát a választási küzdelembe, azzal érvelt, hogy Hughes megválasztása azt mutatná a világnak: az amerikaiak nem értenek egyet a semlegességet megerősítő Wilsonnal. Végül Wilson megválasztásában jelentős szerepet játszott Brayn fellépése.

Ezzel együtt az 1916-os választás messze nemcsak a háborúról vagy éppen a semlegességről szólt. Bryan sem felejtette el soha hangsúlyozni, hogy Wilson kormánya milyen sok törvényt fogadtatott el (például a vámok újraszabályozását, a nyolc órás munkaidőt), ami már csak azért is fontos volt, mert a megelőző demokrata adminisztrációk ezen a téren meglehetősen sikertelenek voltak, a republikánusok 1912-ben egyenesen úgy vélték, hogy pártjuk amerikai természetes kormányzópártja, és Wilson is sikertelen lesz, nekik semmit sem kell tenniük azért, hogy négy év múlva ismét választást nyerjenek. Bryan, akárcsak az elnök, támadta a monopóliumokat (és persze a velük szövetkező, az üzleti érdekek feltétlen kiszolgálójának bemutatott republikánusokat), szívügye pedig a nők választójoga (ezt ekkor még nem minden állam vezette be) és az alkoholtilalom volt.

A kampányban végül a progresszív, a New Dealt megelőlegező demokraták és a kisebb államot hirdető republikánusok küzdöttek egymással. Igaz, azzal a megszorítással, hogy Hughes maga már New York kormányzójaként, majd a Legfelsőbb Bíróság bírájaként is az állami szabályozás híve volt. Emellett pedig a déli államok fehér választói a szegregációt védelmező demokraták, az északi államok fekete lakossága pedig a – rabszolgafelszabadító Abraham Lincoln elnök pártjaként is ismert – republikánusok szavazói voltak. Részben ennek volt köszönhető, hogy az északi New York államban Hughes győzött, aki 1907 és 1910 között az állam kormányzója is volt.

Hiram Johnson, Kalifornia kormányzója
Hiram Johnson, Kalifornia kormányzója

 
Mindenesetre ez volt a ma ismert amerikai kétpártrendszer első igazi kampánya, amit az is elősegített, hogy ekkor választották először közvetlenül és az elnökválasztással egyidőben a szenátust is. Innen nézve szinte szimbolikus jelentőségű, hogy Wilson, aki 277 elektori szavazatot gyűjtött Hughes 254 elektori szavazatával szemben, végül Kalifornia 13 elektori szavazatával lett elnök. Az államot mintegy 4000 szavazat előnnyel nyerte meg, amiben két tényező játszott fontos szerepet. Egyfelől a női választójog, amelyet Kaliforniában ekkor már bevezettek. Másfelől Hughes szerencsétlen kampánya: a republikánus elnökjelölt ugyanis az államot járva a népszerű, progresszív kormányzó, Hiram Johnson helyett az állam konzervatív republikánusaival mutatkozott sokat, ezzel elidegenítve magától nemcsak Johnsont, aki soha nem állt ki Hughes mellett, hanem a progresszívabb gondolkodású republikánus szavazókat is.

 
Felhasznált irodalom:
Robert W. Tucker: Wilson and the Great War: Reconsidering America’s Neutrality. University of Virgina Press, 2007.
Lewis L. Gould: The First Modern Clash Over Federal Power. Wilson versus Hughes in the Presidential Election of 1916. University Press of Kansas, 2016.
Philip A. Grant Jr.: William Jennings Bryan and the Presidential Election of 1916. Nebraska History, 63. (1982) 531–541.

 
Készítette: Egry Gábor