Az 1910-es évek elejétől a magyar film rohamtempóban igyekezett felzárkózni a világ filmgyártó nagyhatalmaihoz, az Amerikai Egyesült Államokhoz, Franciaországhoz, Olaszországhoz és a ma már szintúgy parodisztikus hatást keltő, de egykor a színészei – például az egyként fogalommá váló Asta Nielsen és Valdemar Psilander – realisztikusabb eszköztárával újító Dániához. A korszakból nagyon kevés magyar film maradt meg, mert – mint azt első világháborús beszélgetéssorozatunk filmmel és zenével foglalkozó etapján Laska Pál kifejtette – részben elkallódtak, vagy az 1950-es évek körömlakk-gyártásának estek áldozatul: erre használták ugyanis a régi filmtekercseket. Az első jelentős, egész estés magyar film az 1912-ben bemutatott Ma és holnap volt a Casablanca leendő Oscar-díjas direktora, Kertész Mihály rendezésében. A magyar film hőskorát elsődlegesen az irodalmi adaptációk határozták meg, mivel az alapanyagot már ismerték és szerették a nézők, így az alkotók biztosra mehettek. A legnépszerűbbek a vélelmezett „magyar néplelket” telibe találó népszínművek filmes adaptációi (például az 1913-as, a veszélyes forgatás során színészéletet is követelő Sárga csikó) és a Jókai-feldolgozások voltak. A magyar némafilm hőskorának mintegy betetőzése is egy Jókai-adaptáció lett, az 1918-as, Korda Sándor rendezte Az arany ember. A korszak végéig összesen nyolc magyar Jókai-filmet forgattak (A szerelem bolondjai, Az elátkozott család, Fekete gyémántok, Gazdag szegények, Halálítélet, Az arany ember, A fehér rózsa, A lélekidomár), az első Magyarországon bemutatott Jókai-film azonban német volt: a Szegény gazdagok 1915-ös adaptációja. A filmbemutatóról beszámoló Magyarország az 1915. november 16-i számában tökéletesen összefoglalta, hogy a Jókai-regények miért voltak ideális alapanyagok a filmes feldolgozásra: „Finom, festői enteriőrök, a magyar biedermeier szép furcsaságai, regényes tájak szépségei, barlangok, bányák rejtelmes mélységei, izgalmas események, költői és festői hangulatok váltakoznak benne (…) Az izgalmak, az érdekességek és a szenzációk pedig mindvégig költőiek, a képek mindvégig finoman művésziek, akárhány köztük elragadóan szép.” A film egyetlen negatívumaként csak a cselekmény túlságos felpörgetését hozta fel a recenzens, de hát az azóta eltelt száz évben sem sikerült teljesíteni azt a lehetetlen küldetést, hogy egy több száz oldalas regényt teljes egészében belesűrítsenek egy legfeljebb háromórás filmbe: „Éppen csak a dráma jó végének gyorsabb elkövetkezése nem felel meg a regénynek, a boldogságnak a filmen kissé nagyon sietős volt a dolga.” És azóta csak még sietősebb lett.

Felhasznált irodalom:
A „Szegény gazdagok” bemutatása – Az első Jókai-film az Omniában = Magyarország, 1915. november 16.
Gyürey Vera – Veress József – Lencsó László: A magyar filmtörténet képeskönyve. Budapest, 2007.

Készítette: Csunderlik Péter

Magyarország, 1915. november 16.
A „Szegény gazdagok” bemutatása – Az első Jókai-film az Omniában

A „Szegény gazdagok” plakátjáról Jókai Mór fehér szoborképe néz reánk, az Omnia színházban pedig, amelynek előadását hirdeti a plakát, elevenné lesz Jókai emléke. Bizony, minden szobornál, márványnál, ércnél maradandóbb, mert örök elevenségével beszédesebb Jókai egy-egy alkotása. Milyen izgalmasan szenzációs ez a beszédesség a „Szegény gazdagok”-ban, amely filmdrámává jegecesítve, ma este az Omnia színpadára került! Az egész ország ismeri ezt a csodálatos fantasztikus regényt, Hátszegi báró és Fatia Negra titokzatos ugyanazonosságát, a fekete álarcos rablóét és az előkelő, dölyfös főúrét, s a közönség tudja azt is, hogy Jókainak ez a kétéletű regényhőse tényleg élt. Az Omnia filmdrámájában hatalmas, áradásos folyóvá dagadt a híres regényben hömpölygő cselekmény. Úgy, ahogy Jókai fantáziájában kialakultak a jelenetek: a filmen sorjában megelevenednek. A közönség izgatottan nézi a nagyszerű mesét, a kergetőző eseményeket, a poézis legjavából szóló rejtelmességet, a fantasztikus és közönséges emberek szenzációs élete folyását, s egyszerre csak úgy érzi, mintha nemcsak a drámát nézné, hanem belenézne a fantáziának abba a kohójába, amelyből Jókai alkotott.
A „Szegény gazdagoknál” érdekesebb anyag nem termett a filmtechnika számára. Finom, festői enteriőrök, a magyar biedermeier szép furcsaságai, regényes tájak szépségei, barlangok, bányák rejtelmes mélységei, izgalmas események, költői és festői hangulatok váltakoznak benne, s a filmtechnika remekül dolgozta föl ezt az értékes anyagot. Az izgalmak, az érdekességek és a szenzációk pedig mindvégig költőiek, a képek mindvégig finoman művésziek, akárhány köztük elragadóan szép. A filmdrámán és minden szenzációján végiglebeg a művészi törekvés, s a meggyőződés, hogy: Jókait csak a művészi tudás teljes harcba állításával szabad előadni.
A mesét nem mondjuk el, hiszen a „Szegény gazdagok” a mindenki kincse, csak megállapítjuk, hogy a filmdráma cselekményének száz szenzációja, ezer szépsége Jókai lelkéből sarjadt. Éppen csak a dráma jó végének gyorsabb elkövetkezése nem felel meg a regénynek, a boldogságnak a filmen kissé nagyon sietős volt a dolga. De máskülönben a film képei híven tükröződik a „Szegény gazdagok” egész romantikája, a szenvedélyes szerelmi dráma, a főúri haramia kettős életének mesterien szőtt rejtelmessége, üldözésének izgalma.
Inkább az előadásról szólunk, a színészek pompás játékáról. A berlini művészek remekül beleélték magukat az idegen világba; igaz, hogy az Omnia magyar ellenőrzésekről és utasításokról gondoskodott. A jelenetek stílszerűsége, korhűsége, a jelmezek és készletek etnográfiai szabatossága külön dicséretre szolgált rá. A népies jelmezek a Magyar Néprajzi Múzeumból valók, a szenzációképp ható biedermeier jeleneteket finom stílusművészek intézték, a regényes tájakat pedig maga a természet adta. Az előadáson uralkodó lelkiismeretes gondosság a kísérő zenében is kifejezésre jut. A zenekar Stephanides Károly zenéjét adja elő, s ez a helyzetfestő zene csupa erdélyrészi népzene. Bartók Bélának, a nagy magyar komponistának és zenetudósnak népdalgyűjteménye is szolgáltatott hozzá egy-két számot.
A nagyszerű Jókai-film mellett is külön említést érdemel „A kisorsolt férj” című három felvonásos vígjáték, melyhez fogható még nem volt az Omniában.