Jackó Dánielné forradalmat akart csinálni – tudósított Az Est 1917 júniusában –, bár a négygyermekes napszámosnő, akinek férje hadirokkant volt, a forradalom helyett valószínűleg jobban örült volna két kilogramm burgonyának, amelyért órák óta sorban állt. Jackóné a háborús körülmények között ítélkező bíróság után egyből a szenzációhajhászás áldozatává is vált. A szemtanúk – köztük egy rendőr, aki a perben döntő vallomást tett, azt állították, hogy a nő azután fakadt ki, hogy nagyobbik fiát, aki lehet, hogy tényleg tolakodott, kiebrudalták a sorból. Ekkor szaladt ki a száján a következő: „Bolondok vagyunk, hogy úgy tűrünk. Neki kell menni, le kell verni őket, mint Oroszországban, mert csak az urakat pártolják. Akkor lesz mit enni a szegény embernek!”
Az izgatást az 1878-ban elfogadott Büntető Törvénykönyv, az úgynevezett Csemegi-kódex úgy határozta meg, hogy azt nyilvánosan, emberek gyülekezete előtt szóval vagy ábrázolással, valamint terjesztett nyomtatvány útján lehet elkövetni: attól függetlenül, hogy a felhívás célt ért-e. Így akkor is, ha a példánkban szereplő, krumplira várakozó asszonyok az Andrássy út mellékutcájából nem indultak csatárláncban a parlament felé. Ugyanakkor a gyülekezet, illetve nyilvánosság fontos feltétel volt: a magasmajtényi kántor szlovák cselédjét ugyanebben az évben felmentették másodfokon, amikor hiába állt sorba cigarettáért, nem kapott, és dühében a magyarok ellen fakadt ki. Nyolchónapnyi fogházat úszott meg.
A háború idején – mikor az 1912-ben elfogadott kivételes törvény életbe lépett – nem nagyon volt tehát pardon. Egy rossz pillanatban felröppenő szitokszerenád hónapokban volt mérhető. Sőt, az izgatásban vétkesek még a IV. Károly koronázása utáni amnesztiából is kimaradtak. A sajtóban is megjelent esetek közt előfordult nemzetiségek elleni izgatás (természetesen elsősorban az ország lakosságának mintegy 45 százalékát kitevő nemzetiségek „magyarellenes” sirámai), de az oroszországi forradalom után heves pánikreakciókat mutató magyar politikai elit és ügyészség érzékenyen reagált a megélhetést, közélelmezést érintő kifakadásokra is. Ha azok valahogy tartalmazták a „bezzeg az urak” gondolatot, az osztályellenes izgatásnak minősült.
Jackóné még egész jól „megúszta” egy hónappal. Egy pákai parasztasszony háromhavi fogházbüntetést kapott, amiért nemcsak egyszerűen letagadta, hogy volna eladó csirkéje, hanem azt is kifejtette, hogy felőle aztán az urak éhen is dögölhetnek: „Én magam megeszem a csirkét, ha az urak éhen döglenek is, akkor sem adom azokat el a megállapított áron. Állapítsák meg a ruha és a csizma árát és azután a paraszt áruját. Majd meglátjuk, ki bírja ki tovább, a paraszt a jólétet, vagy az urak a koplalást.” Sinka György, a Szatmár megyei Érkörtvélyes görögkatolikus lelkésze pedig azért ülhetett le hét hónapot, mert dühében azt mondta a községházán, inkább ne is vessenek, arassanak, úgy legalább a háború előbb véget ér.
1917-ben tehát, amikor a legtöbbeknek már elege volt a háború terhes következményeiből, ajánlatos volt odafigyelnie mindenkinek, mi szalad ki a száján – akkor is, ha ezzel esze ágában sem volt forradalmat csinálni.

Felhasznált irodalom:
Jackó Dánielné forradalmat akart csinálni a burgonya-elárusító előtt = Az Est, 1917. június 14.
Börtönre ítélt pap = Budapesti Hírlap, 1917. április 19.
Az amnesztia = Budapesti Hírlap, 1917. január 2.
Magyargyalázó menekült = Budapesti Hírlap, 1917. január 6.
Négy ember nem gyülekezet = Az Est, 1917. július 19.
Osztályellenes izgatás a csirke árával = Az Est, 1917. október 4.

Készítette: Takács Róbert