Bár Lengyelország 1918 elején még tulajdonképpen nem létezett, újjászületéséről nap mint nap érkeztek a hírek januárban. Az új lengyel állam létrehozását az antant (Wilson amerikai elnök és Lloyd George brit miniszterelnök), a központi hatalmak (a német koronatanács és Czernin osztrák-magyar külügyminiszter) és persze maguk a lengyelek is más-más okból és más-más formában szerették volna megvalósítani. Az újjászületésről konszenzus uralkodott a világháborús frontokon túlnyúlóan is, bár a központi hatalmak inkább a saját „égiszük” alatt hozták volna létre az „önálló” Lengyelországot, és így már 1916 végén proklamálták a Lengyel Királyságot (inkább csak elvben, a terület pontosabb meghatározása nélkül). 1917 végén már felmerült az is, hogy a Habsburg uralkodó perszonálunióban legyen lengyel király is.
(Ennek annyi megalapozottsága volt, hogy ekkoriban gyakorlatilag az összes, lengyelek által lakott terület a központi hatalmak megszállása alatt állt.)
A magyar sajtóhírek tehát sokszor már ki sem emelték a címekben a lengyel önállósodási törekvéseket, hanem a részletekben merültek el. Így például 1918. január 24-én a Népszava két lengyel vonatkozású hírt is közölt. Az egyik szerint tengeri kijárót követeltek a lengyelek. Ezt aztán a világháború után meg is kapták, ez lett a híres-hírhedt danzigi (ma: Gdańsk) korridor, amely Kelet-Poroszországot vágja el Németországtól – folyamatos feszültséget keltve a térségben.
A másik hír szerint Varsó kezdett a központja lenni annak a kereskedelemnek, amely az orosz front két oldala között alakult ki.
E hír szerint a Riga és a Fekete-tenger közötti térségben élénkülő forgalom is kívánatos lenne. A cikk itt „finoman” megkerüli azt a problémát, hogy ez nagyrészt a központi hatalmak által éppen megszállt területeket jelenti, miközben például Ukrajnában és a moldvai-besszarábiai területeken harcok dúltak, vagy súlyos fegyveres konfliktusok fenyegettek a szintén önállósulni akaró ukrán Rada és az orosz bolsevikok, illetve a románok és az oroszok között. Ráadásul egyelőre még nem fejeződtek be a német–orosz különbéke-tárgyalások sem Breszt-Litovszkban.
Felhasznált irodalom:
Kurland, Litvánia és Livland sorsa = Az Est, 1918. január 1.
Wilson békeföltételei = Népszava, 1918. január 10.
A lengyelek tengeri kijárót követelnek = Népszava, 1918. január 24.
Kereskedelmi forgalom az orosz fronton = Népszava, 1918. január 24.
Czernin békeprogramja = Budapesti Hírlap, 1918. január 25.
Szegő Iván Miklós: Mementó 1917: az osztrák-magyar uralkodó a lengyel koronáról álmodott? HVG Online, 2010. november. 12.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Népszava, 1918. január 24.
A lengyelek tengeri kijárót követelnek
Az a határozati javaslat, amelyet a nemzeti demokrata párt és a lengyel néppárt terjesztett elő, a lengyel kérdésnek olyan megoldását kívánta, hogy egységes Lengyelországot alapítsanak kijáróval a tengerhez. Ez a királyság az összes lengyeleket egyesítené magában, tehát azokat is, akik Ausztria-Magyarországhoz és Németországhoz tartoznak.
Népszava, 1918. január 24.
Kereskedelmi forgalom az orosz fronton
Félhivatalosan közlik: Az orosz fronton a fegyverszünet megkötése óta meglehetősen élénk a kereskedelem. Természetesen csak katonák adnak és vesznek. Az oroszok szívesen vásárolnak órát, kést, borotválókészüléket, tárcákat, főzőedényeket, üvegeket, meleg téli ruhát és kesztyűt. Varsóban, amely a volhíniai front kereskedelmi gócpontja, már emelkedett is ezeknek a cikkeknek az ára. Kovel környékén magánkereskedelem is folyik. A közlekedés megkönnyítésére irányuló hatósági intézkedések folyamatban vannak és remélhető, hogy Riga és a Fekete-tenger között egyre erősbödni fog a csereforgalom, amelynek fejlesztése egyaránt érdeke mindkét félnek.