Kétéves felújítás után, 1915. november 27-én adták át újra a forgalomnak a főváros legrégebbi hídját, amelyet a kormány akkor nevezett át Széchenyi lánchídnak (korábban Lánchíd volt az elnevezése). Az átadás „komoly időkhöz illően, minden különös formaság és ünneplés nélkül” történt. Az egyre növekvő forgalom miatt megerősítésre szoruló Lánchídon az átalakítási munkálatok már 1913 szeptemberében elkezdődtek, de csak 1914 februárjában zárták le az átkelőt a kocsiforgalom, majd márciusban a gyalogosok elől is. Az átépítés jól haladt egészen 1914 nyaráig, amikor nemcsak a háború kitörése, hanem egy súlyos baleset is felborította az ütemtervet. „A július 30-a és 31-e közti éjjelen ugyanis egy csónakház, amelyet egy orkánszerű szélvihar részben elsüllyesztett, a Margit-sziget partja mellől elúszott és beleütközvén a Lánchíd szerelő állványába, a budai oldalnyitás állványzatának legnagyobb részét magával sodorta. Az elsodort állványrészen 74 darab, szerelésre előkészített új lánclemez volt, ezenkívül több más új szerkezeti rész és egy nagy villamos-szerelő daru.” – foglalta össze az akkori eseményeket a Népszava. Az új állvány felállítása és az elveszett lánctagok újragyártása hamar, még 1914 őszén megtörtént, és ha a háborús nehézségek nyilvánvalóan késleltették is a munkát, a híd felújításával végeztek 1915 végére.
Az átépítés során a régi pilléreket és hídfőket látható részükben változatlanul hagyták, így a belső kocsiút szélességét nem lehetett növelni. A láncokon kívül eső járdák szélességét viszont igen (1,8-ról 2,2 méterre), amire szükség is volt az „igen élénk gyalogforgalom” miatt. Emellett a híd szerkezetét mindenhol megerősítették: a láncszemek jóval nagyobbak lettek és az egész vasszerkezet súlya két és félszeresére nőtt.
A régi-új hidat 1915. november végétől használhatta újból a közönség. A háborús időket nemcsak az ünnepség elmaradása jelezte, hanem az is, hogy már női alkalmazottak szedték a hídpénzt. Az átadás után, december elején sor került egy másfajta „hídavatásra” is: a Népszava kis hírben számolt be az első öngyilkosról, aki már a felújított hídról ugrott a Dunába.

Felhasznált irodalom:
A Széchenyi-Lánchídról = Népszava, 1915. november 26.
A Széchenyi-Lánchíd megnyílt = Népszava, 1915. november 28.
Hídavatás = Népszava, 1915. december 9.
A halál önkéntesei = Népszava, 1915. december 31.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1915. november 28.
A Széchenyi-Lánchíd megnyílt

 Szombaton reggel 8 órakor, minden ünnepi aktus nélkül, megnyitották a Lánchidat. Az újonnan épült híd ez alkalomból ünnepi köntösben várta a megnyitás napját, ami annyit jelent, hogy mindkét hídfőn, a jegyszedő-házikók tetejére kitűzték a nemzetiszínű lobogót. A megnyitás előtti órában a híd előtt csak a kíváncsiak várakoztak és az állami hidak igazgatóságának hivatalos kiküldötte. A szürkére festett új hídon ezalatt serényen dolgoztak a köztisztasági hivatal emberei, homokot hintettek az úttestre, a gyalogjárót söpörték, hogy semmi kifogás ne legyen. A pesti hídfőnél háromnegyed 8 óra tájban kezdtek gyülekezni az emberek. Katonatisztek, Budára igyekvő hivatalnokok várták a megnyitás percét, hogy elsőknek mehessenek át az új hídon. A vámszedők helyébe a háború következtében nőket szerződtetett a hidak igazgatósága, akik most sapkával a fejükön, jó meleg bundában adják ki a bádog-vámjegyeket. Nyolc óra előtt csak a katonákat engedték a hídra lépni, egy perccel 8 óra előtt pedig megadták az engedélyt a bárcák kiadására.

Népszava, 1915. december 9.
Hídavatás

 A Lánchíd budai hídfőjénél egy ismeretlen, 25–30 év körüli férfi a Dunába ugrott és elmerült. Ez az első öngyilkos a Lánchíd újabb megnyitása óta.

Népszava, 1915. december 31.
A halál önkéntesei

 (…) E hó 7-én este a Lánchíd budai oldaláról egy ismeretlen férfi a Dunába ugrott és a habok között elmerült. A hídon hátrahagyott egy nikkelórát, egy kulcsot, két rézgyűrűt és egy kis dobozt, benne három szál rózsával. A tárgyak megtekinthetők a főkapitányságon. (…)