A Goldberger család története a politikával 1848 óta fonódott össze: az óbudai textilgyárosok a forradalom és szabadságharc mellé álltak, ezután hosszú időre „feketelistára” kerültek, majd 1857-ben Ferenc József gesztusként ellátogatott a céghez, hogy jelezze, megbocsátott nekik. A Horthy-korban felsőházi tag lett Goldberger Leó, a család akkori feje, akit 1944-ben a németek koncentrációs táborba hurcoltak, és aki pár nappal a tábor felszabadítása után halt meg 1945 májusában. A Goldberger-gyárat a második világháború után államosították.
Ami az Osztrák–Magyar Monarchia korát illeti, a Goldbergerek üzlete 1867 után prosperált, majd az I. világháborúban a hadsereg beszállítói lettek, ami nem növelte népszerűségüket. A sajtó a hadimilliomosok ellen hadjáratot folytatott 1915–1916 óta, ami 1918-ra csak tovább fokozódott. Az eleve negatív légkörbe robbant bele a Népszava 1918. február 14-ei híre, miszerint a Goldbergerek Párisi Nagy Áruházában nem engedik az eladónőknek, hogy ne a tulajdonosok által preferált szakszervezethez csatlakozzanak, miközben iszonyatosan alacsony fizetésért és megalázó munkafeltételekkel dolgoztatják őket. Ezzel a lap szerint gyakorlatilag prostitúcióra kényszerítik a fiatal nőket, mert máskülönben nem tudnák fenntartani magukat. Ez óriási kontrasztban állt azzal, hogy a Budapest első modern áruházának tartott Párisi Nagy Áruház a fényes és pompás Andrássy úton működött 1911 óta. (Azért lett modern a létesítmény, mert a Goldbergerek előző áruháza 1903-ban leégett, többen meghaltak, köztük az egyik tulajdonos felesége is, ezért Pesten újraszabályozták az áruházépítést.)
A modern áruházban tehát éhbérért dolgoztak a nők, ám a Népszava február 14-én azt is megírta, hogy a Goldberger cég egyik tulajdonosa, Goldberger Imre maga figyelte meg a szocialista alkalmazottak szövetségéhez csatlakozni kívánó eladónőket az Erzsébet körút 41. számú ház előtt. Az elárusítónőket állítólag államrendőrségi detektívekkel is kísértette, majd elbocsátotta őket.
A Népszava február 15-én „Goldberger S. G.” főcímmel nyitott (utalva Goldberger Sámuel Gottliebre), a lépést így indokolva: „Azonban jó, hogy vannak ilyen brutális esetek is, amit a Goldberger S. G. cég produkált, mert a gyöngébb látásúak csak így látják meg a valóságot; csak így tudják meg, hogy a proletárság a tőkének valóságos rabszolgája; csak így tudják meg, hogy a kapitalista kizsákmányolás ellen nincs más orvosság, mint az osztályharc alapján álló szervezkedés. Ezért írjuk a Goldberger S. G. cég nevét a mai nap krónikájának elejére: hadd álljon itt ez a név sok százezer bérrabszolga okulására és a kapitalistarendszer dicsőségére.”
A Népszava másik cikke szerint a száz alkalmazottat elbocsátó áruház eljárása miatt „a szervezkedési szabadság védelmére a szocialista kereskedelmi alkalmazottak nyilvános nagygyűlést tartanak, hogy ott ismertessék a Párisi Nagy Áruházban történt dolgokat és tiltakozzanak az államrendőrség ily módon való fölhasználása ellen”. A Goldberger cég másnap helyreigazítást kért a Népszava ellen, amelyben vitatta a dolgozók külön juttatásairól, illetve a hiányzók szankcionálásáról szóló cikkrészleteket, ugyanakkor nem cáfolta az alapbérekre vonatkozó információkat.
Hogy mennyire volt általános a bolti eladónők prostitúciója? Dr. Bíró Béla rendőrorvos 1933-ban idézte fel Schaffer Jenő budapesti rendőrkapitány-helyettes 1916-os adatait. Eszerint a „titkos kéjelgés gyanúja miatt előállított 3348 nő között cseléd volt 38,8%, gyári munkásnő 8,9%, pincérnő 8,3%, varrónő 8,1%, foglalkozásnélküli 5,7%, háztartásbeli 4%, kéjnő, aki kivonta magát az ellenőrzés alól 3,5%, felírónő ugyancsak 8,5%, elárusítónő 3,3%”. Tehát ezen adatsor szerint a testüket áruba bocsátani kényszerülő nők közül csak minden harmincadik volt bolti eladó – a hatóság által nyilván nem tartott prostituáltak között.
Felhasznált irodalom:
A Párisi Nagy Áruházban tilos a szervezkedés = Népszava, 1918. február 14.
Egy milliomos arcképe = Népszava, 1918. február 15.
Goldberger S. G. = Népszava, 1918. február 15.
Goldbergerék nyilatkozata = Népszava, 1918. február 16.
Bihari Péter: Kérdések és válaszok az I. világháborúról. Budapest, 2013.
Turbucz Dávid: Horthy Miklós. Budapest, 2011.
Dr. Bíró Béla: A prostitúció. 1933.
Szabó Balázs: A Párisi Nagy Áruház története – a Divatcsarnok átépítése 2007-2009. = epiteszforum.hu, 2011. május 4.
Készítette: Szegő Iván Miklós
Népszava, 1918. február 15.
Egy milliomos arcképe
A Párisi Nagy Áruház a prostitúció fészke – Megmozdultak az alkalmazottak – A rendőrség Goldberger úrék mellett – A hajcsárok és spiclik jutalmazása – Tömeges elcsapások a szervezkedés miatt
Goldberger S. G. úrék tudvalevően milliomosok, sőt minden valószínűség szerint sokszoros milliomosok, akik a tulajdonukban lévő Párisi Nagy Áruházban 400, az úgynevezett szezonokban pedig 500 alkalmazottal szolgáljak ki a nagyérdemű közönséget a legkülönfélébb és legdrágább csecsebecsékkel. Ezeknek az alkalmazottaknak 99 százaléka nő. Nagy előszeretettel fogadnak föl csak lányokat, minden előképzettség nélkül, egyedüli föltétel, hogy bírják a munkát, barom módra, üzletnyitástól üzletzárásig, és mukkanás nélkül elfogadják a főnök urak egyoldalú föltételeit, amelyek közül álljon itt néhány díszparagrafus:
Fölmondás nincs. Goldberger úrék akkor rúghatják az utcára az alkalmazottakat, amikor nekik tetszik. Fizetések: elárusítónők havi 50 korona, úgynevezett pikkolók (csomagot hordozzák becsomagolás végett) 80 korona fizetést kapnak egy hónapra. Ezzel szemben van egy szemfényvesztő pont: az idősebb alkalmazottak – tehát a havi 100 koronás fizetésűek – 1/2 százalékos províziót kapnak az eladott áruk után. Ha azonban ez a provízió – különösen a szezonokban – a tulajdonos urak profitját érzékenyen érintő nagyságúvá nő, akkor egyszerűen nem adják ki a províziót, legföljebb annak egy jelentéktelen részét.
Büntető rendelkezések: Aki egy fél napot hiányzik, annak levonnak 4 koronát. (Akkor, amikor az 50 koronás fizetésnél csak 1 korona és 66 fillér esik egy napra!) Ha a pikkolóleány egy napot mulaszt, akkor a havi fizetése fejében a 80 korona helyett csak 50 koronát kap. Tehát egy napi távollétét ugyancsak drágán: 30 koronával fizeti meg. Katonásan rapportokat tartanak. Minden emeleten van egy fölügyelőnő és ennek helyettese, akiknek ha kifogása van valaki ellen, rapportra viszik, és ha igen nagy a bűn: például feleselni mer vagy panaszkodik, hogy sok a dolog, kevés a fizetés, azonnal elcsapják. A rapportra hurcolt leányok után bizonyos százalék jutalmat kapnak a fölügyelőnők. Csak kedden és pénteken van fölvétel, minden más napon csak elbocsátás.
A Párisi Nagy Áruház alkalmazottai nem bírván megélni az 50–80 és 100 koronás fizetésekből, idejük pedig nem lévén mellékfoglalkozás révén jutni több jövedelemhez – a prostitúció karjaiba vetik magukat. A Párisi Nagy Áruház a prostitúciónak egyik fészkévé vált. Goldberger úrék megtiltották rabszolgáik szervezkedését. A szegény leányok nem bírták már. Beszélni kezdtek – körülbelül két héttel ezelőtt – arról, hogy be fognak lépni a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségébe.
Amint neszét vette a mozgalomnak Goldberger Imre úr, a cég egyik főnök-tulajdonosa, egyszerűen bezáratta az összes ajtókat, hogy egy rabszolgája se élhessen legelemibb jogával: a személyes szabadságával, és megtiltotta, hogy csak egy alkalmazott is belépjen „egy főnököket gyalázó” egyesületbe. Egyébként is ott van a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete, dörögte tovább a főnök úr, ő már régebben még kényszerítette is az alkalmazottait, hogy oda belépjenek.
Az alkalmazottak e hó 9-én este összejöttek a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének Erzsébet körúti helyiségében, hogy ott szervezkedő értekezletet tartsanak.
Erre azután egészen megvadult Goldberger úr és utasította a fölügyelőnőit és két főhajcsárát: Kendt és Stern üzletvezető urakat, hogy álljanak a Szövetség kapuja elé és jegyezzék föl minden alkalmazottjának a nevét. Sőt, maga sem átallott a kapu elé állni. A főnök úr minden följegyzett névért 1–2 koronát ígért és adott. 12-én újból értekezletre gyűltek egybe az alkalmazottak.
[Itt a cenzúra miatt hiányzik egy rész a cikkből.]
A Párisi Áruház alkalmazottainak körében érthetően nagy fölháborodást és elkeseredést keltett a Goldberger úrék garázdálkodása, és e hó 19-én, kedden este nyilvános gyűlésen fognak ellene tiltakozni. Goldberger úr nem hiába adta ki az 1–2 korona júdás- és spiclipénzeket: 9-e óta több mint 100 alkalmazottat bocsátott el, akiket a spiclijei feketelistára vettek. Nem ám fölmondással vagy miegyéb ringy-rongy cafrang tiszteletben tartásával, hanem azonnal kidobálta őket az utcára. Dögöljenek meg éhen vagy menjenek prostituáltaknak, ha nem tetszik nekik az aranyállapot a Párisi Nagy Áruházban.
Különben Goldbergerék máris megindították a toborzást sztrájkbontók után. A napilapokban „írni-olvasni tudó leányokat kerestetnek azonnal fölvételre”. Mi nem akarunk senkit sem befolyásolni szabad elhatározásában, de kénytelenek vagyunk a fönti sorokat azoknak a figyelmébe ajánlani, akiket esetleg a sorsa Goldbergerék felé vezet.
Népszava, 1918. február 16.
Goldbergerék nyilatkozata
„Egy milliomos arcképe” című közleményünkre vonatkozóan a következő sorok közlését kérték tőlünk: 1. A munkaszerződés fölmondásának föltételei kölcsönösek, mindkét részről azonosak. 2. Nem igaz, hogy az eladott áru után járó százalékos provízióban csak az idősebb alkalmazottak részesülnek és hogy a cég annak egy részét, ha érzékenyen érintő nagyságúvá nő, levonja. Ellenben igaz, hogy a százalékos provízió minden elárusítónőnek kijár és hogy a cég abból soha egy fillért sem tart vissza, ha bármely nagyságúvá nőne is. 3. Nem felel meg a valóságnak, hogy félnapi elmaradás esetén 4 koronát vonnak le, illetve a „piccoló”-lányok fizetését egy napi mulasztás címén 50 koronára redukálják. Igazolt elmaradás esetén semmit sem vonnak le az alkalmazott fizetéséből; igazolatlan mulasztás esetén is csak a fizetésnek a mulasztott időre eső hányadát. 4. Nem igaz, hogy a felügyelőnők az általuk tett följelentésekért bármely jutalomban részesülnek. 5. Nem igaz, hogy bárki is az összes ajtókat bezáratta és ezáltal a személyzetet 5 óra után visszatartotta volna.
Goldberger S. G., a Nagy Áruház tulajdonosa
[A Népszava közlése a hír végén:] Állításunkat teljes egészében fönntartjuk.
