1917 júniusára, az Esterházy Móric vezette kormány kinevezésének idejére az utcai rendezvények és tüntetések megszokottá váltak Budapesten, hiába tiltották azokat a még érvényben lévő háborús rendeletek. A június 27-i tömegtüntetés azonban mégis különleges volt: noha már az új kormány felelt a rendért, azt aznap este nem sikerült fenntartani. A tüntetés után (mellett) rombolásra, fosztogatásra is sor került. A következmény a fővárosi rendőrfőkapitány bukása lett.
Miért is került sor tüntetésre Tisza István „várva várt” bukása, a „választójog kormányának” felállása után? A konfliktus az adott politikai helyzetből fakadt: az újonnan hatalomra került polgári erők és az őket támogató szociáldemokraták különböző mértékű, de mindenképpen jelentős reformokat akartak, miközben a parlamenti többség még mindig Tisza és pártja kezében volt, azaz komoly akadályát képezték a változásoknak. A Népszava indoklása szerint így a „képviselőház tárgyalásai valósággal fölbőszítették a tömegek minden indulatát”, egész pontosan a „hét esztendő bűnét” viselő „munkapárti maffia” képviselői „alávaló és cinikus sértésekkel”, „kocsmai alantisággal” beszéltek a választójog kiterjesztését követelő politikusokról és tömegekről. Ezért szerveztek a munkások vezetői a májusi tiltakozó tüntetés után újabbat Tisza pártjának klubháza elé egy szerda estére. Az új kormány belügyminisztere szerda délután értesült a tüntetés tervéről, de hiába próbálta rávenni a szociáldemokrata pártvezetőket, hogy fújják le az aznapi megmozdulást – erre valószínűleg akkor már nem is lett volna lehetőség –, csak azt sikerült elérnie, hogy a külvárosokból több menetben a központba áramló tömeg (először) a városháza udvarához vonuljon, és ott tartsanak népgyűlést, beszédekkel. (A fölvonulás mikéntjéről, útvonalairól érzékletes leírást adtak a másnapi sajtóbeszámolók, meglepő módon leginkább pont az ellenpárti, azaz a Tisza Istvánt támogató Budapesti Hírlap.)
A fölvonulás ugyan még békésen zajlott, de a bekiabálásokból, rigmusokból már érezhető volt a munkástömegek dühe és elégedetlensége. „Pusztuljanak a népcsalók!”; „Vesszen a mungóbanda!” (a mungó a munkapárti képviselők gúnyneve volt); „Bihari betyárok! Csirkefogók, sótolvajok! Tisza-kutyák!”; „Titkon gyűjtünk a Népszava javára / Kötelet a, kötelet a Tisza Pista, nyakára”; „Pis-ta, gyere ki! Pis-ta, gyere-ki!” (ezt a munkapárti klubház előtt elvonulók skandálták) – a sajtótudósítások szerint ilyen beszólások hangoztak el a tüntetésen, míg politikai követelésként az, hogy: „Föl kell osztatni a képviselőházat! Követeljük az új választásokat!”.
A városház udvarán rögtönzött népgyűlés után a tömeg a munkapárt klubháza elé vonult tiltakozni, ahol akkor este sok képviselő, valamint korábbi kormánytagok tartózkodtak, köztük maga Tisza István is. A Budapesti Hírlap bennfentes állítása szerint a munkapártiak eleinte nem is zavartatták magukat, egyesek „teljes nyugalomban nézték a tüntetést”, míg a „kártyaszobában… zavartalanul folyt a játék”. A kinti tömegben azonban elszabadultak az indulatok: a tüntetők egy része kövekkel és más tárgyakkal kezdte dobálni a klub ablakait, majd más ablakokat és kirakatokat is bezúztak. Az eseményekre a különböző lapok más és más magyarázatot adtak. A Népszava szerint a „tömegen elhatalmasodott a munkapárt ellen való gyűlölet”, és ez vezetett a klub ellen vívott „izgalmas küzdelemhez”, az „ostromhoz”. Az Est provokációról írt, mert az ablakokból „nevetgélve” nézelődő munkapárti fejek bőszítették fel a munkásokat, míg a Budapesti Hírlap arra utalt, hogy az eleinte „vidám”, szabadon engedett gyermekekhez hasonlító munkástömeget tudatosan izgatták fel a szocialista vezetők.
Abban azonban egységesek voltak a beszámolók, hogy a rendőrség nem állt a helyzet magaslatán. A klubháztól ugyanis – a dobálás befejezése után – nyugodtan és fegyelmezetten távozott a tömeg nagy része, de kisebb csoportok – Az Est szerint „fiatal, éretlen suhancok” – randalírozni kezdtek az utcán, kirakatokat törtek be és fosztogatottak. Ettől a szociáldemokraták elhatárolódtak, sőt, az abban résztvevőket Boda Dezső, a fővárosi rendőrfőkapitány által szervezett provokátoroknak tartották. A polgári, de Tisza-ellenes politikusok és lapok nem mentek el idáig, de úgy gondolták, hogy az 1906 óta hivatalban lévő Boda tudatosan hagyta, hogy balhé legyen, mert az ő utasítására nem lépett fel a rendőrség a randalírozókkal szemben. Így az új belügyminiszter azonnal intézkedett: az esti tüntetést követő reggelen magához rendelte a főkapitányt, és a meghallgatás után – a hivatalos indoklás szerint – Boda lemondott posztjáról. A szociáldemokraták pedig elégedetten nyugtázták, hogy Tisza István után az a Boda Dezső is távozni kényszerült hivatalából, aki szerintük „fölfelé alázatos és hajbókoló, lefelé irgalmatlan és kíméletlen” volt, és többek között az 1912. május 23-i „vérvörös csütörtökért”, a fővárosi munkástüntetés brutális feloszlatásáért is felelős.

Felhasznált irodalom:
A tömegek a munkapárt ellen = Népszava, 1917. június 28.
Boda bukása = Népszava, 1917. június 29.
Boda főkapitányt felmentették az állásától = Az Est, 1917. június 29.
Romboló tüntetés a fővárosban = Budapesti Hírlap, 1917. június 28.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1917. június 28.
A tömegek a munkapárt ellen

A munkásság nagy tüntetése – Óriás népgyűlések a városháza udvarán – A munkapártot a rendőrség védte meg – A rendőrség ellentüntetése

Budapest tömegei újra megmozdultak. A gyárak, a műhelyek, az irodák újra elküldték dolgozó ezreiket az utcára. Az ország politikájának igazi lokomotívja ma a dolgozó tömeg követelő akarata. A tömegek negyedmilliós föl vonulása hozta meg a választójog kormányát és emelte miniszteri székbe a demokrácia bizalmi embereit. A tömegek ma este úgy érezték, hogy újból meg kell mozdulni ok, hogy veszedelem fenyegeti nagy eszményüket: az általános választójogot.
A munkapárti parlament még mindig nem akar kimúlni. A formális többség, amely nem más, csak a vesztegetés, csak az erőszak, csak a só többsége, még mindig obstruál, még mindig parancsként szögezi szembe reakciós akaratát a választójogot követelő tömegekkel. A képviselőház tárgyalásai valósággal fölbőszítették a tömegek minden indulatát. Hihetetlen, hogy hét évi kormányzás után, hét esztendő annyi bűne, gonosztette és hitványsága után, még így, ilyen hangon merészel a munkapárti maffia a parlamentben beszélni. Hihetetlen, hogy napokon keresztül milyen alávaló és cinikus sértésekkel merészkedtek elhalmozni a kormánynak éppen a választójogban leginkább exponált tagjait. Elképesztő és fölháborító, hogy milyen hangon, milyen kocsmai alantisággal merészeltek beszélni a választójogot követelő tömegekről. A választójog miniszterét egyszerűen szélhámos zsidónak becsmérelték, a választójog tüntető tömegeit pedig naplopóknak és suhancoknak bélyegezték.
Ezt a pökhendi provokálást nem tűrhette szó nélkül a tömeg és ma este megmutatta, hogy jó lesz vigyázni a munkapárti uraknak a nyelvükre, jó lesz, ha minden szót megfontolnak, amit ezután a választójog ellen kiejtenek, mert a választójogot követelő tömegek nem hajlandók tovább tűrni a munkapárt brutalitását és cinizmusát. Ma este hatalmas tüntetésekkel figyelmeztették a tömegek a munkapártot, hogy legyenek óvatosak a terrorral, mert kihívják magukkal szembe a tömegek terrorját.
A hatalmas tüntetés megrázta ma este egész Budapestet. Mindenfelől fölvonuló tömegek kígyóztak végig az utcákon, hogy a Város szívében találkozzanak. A városháza roppant udvarain a nép mérhetetlen sokasága tolongott és ezrek meg tízezrek nagy népgyűlései zajlottak le. Hatalmas gyűléssé csomósodott a tömeg a Károly körúton, a munkapárt körhelyisége előtt. Végigviharzott a tömeg fenyegető tüntetése a „Budapesti Hírlap” előtt, hogy azután minden szeretetével és lelkességével a Népszava szerkesztősége felé forduljon.
[…]
Ez volt a munkásság nagy tüntetése. De volt ezen az estén még egy tüntetés: egy munkapárti ellentüntetés. Egy meglepően jól szervezett apró csoport járta körül a város főbb utcáit és tört össze egy sereg kirakatot. Hiteles tanúk bizonysága szerint a szervezett munkásság hevesen tiltakozott e gyanús kis csapat munkája ellen. A szociáldemokrata munkásság elhárít magáról minden felelősséget ezért. Boda Dezső ezzel az ellentüntetéssel akarta a hatalomba visszaemelni Tisza Istvánt, hogy Tisza István megtartsa a főkapitányi állásban Boda Dezsőt. Mi pedig nyomatékosan követeljük, hogy Boda Dezsőt azonnal mozdítsa el a kormány. Tiszával végre buknia kell a Tisza-rendszer eszközeinek is.
[…]

Az Est, 1917. június 29.

Boda főkapitányt felmentették az állásától
Sándor Lászlót bízták meg a főkapitányság vezetésével
A tegnap esti rombolás

[…]
Tegnap késő este, a szervezett szociáldemokrata munkásságnak a munkapárt ellen rendezett tüntetése után, a mikor a munkások már elvonultak az utcáról, fiatal, éretlen suhancokból összeverődött csoportok eléggé nem kárhoztatható és meg nem bélyegezhető rombolási és fosztogatást vittek véghez a főváros főbb útvonalain. Egész sereg kereskedőnek kirakata, cégtáblái és a kirakatokban elhelyezett áruja, vagyona esett áldozatul ennek a pusztító rombolásnak, a mely a rendőrség passzív, tétlen szemlélődése mellett folyt csaknem éjfélig.
Tegnap este hat óra után a Központi Városháza udvarán a gyárakból kiözönlő munkásság nagy tüntető népgyűlést tartott, a melyen a szociáldemokrata párt vezetősége közül többen felszólaltak. A tüntető népgyűlés, a melyen mintegy 25000 munkás vett részt, a legnagyobb rendben folyt le. A gyűlés után a munkások egy csoportban, végtelennek látszó menetté alakulva megindultak a Károly király úton a munkapárti klub háza elé, hogy ott is tüntessenek a választói jog ellenségei, Tisza és a munkapárt ellen.
A munkapárti klub előtt az úttesten megállították a villamosokat, sok ezer főnyi tömeg leírté el az úttesteket, és a klubbal szemben, a villamoskocsik tetejéről intézett újabb beszédet Garbai Sándor a munkássághoz. A beszéd is és a munkásságnak a klub elől való elvonulása is rendben ment volna végbe, ha maga a munkapárt egynéhány tagja nem szolgáltat okot arra, hogy az amúgy is felizgatott kedélyek kitörjenek.
Garbai beszéde alatt ugyanis a munkások észrevették, hogy a munkapárti klub ablakainak függönyei mögül nevetgélve tekintgetnek ki a munkapárt egyes tagjai. Erre valóságos dühroham fogta el a tömeget, éktelenül kezdtek ordítozni, botok, öklöd emelkedtek a levegőbe, a tömeg közé keveredett suhancok zsebéből pedig előkerültek a kövek, csavarok, vasdarabok, ökölnyi kavicsok kopogtak, mint a jégeső a klub ablakain, amelyek egymás után csörömpölve zúzódtak be, de az épen maradt ablakok mögül még akkor is nevetgélve néztek ki a munkapárti fejek, a mi még jobban felbőszítene a munkásságot.
A kövek zápora alatt csörömpölve törlek be a Károly király út 3. szám alatt lévő üzletek kirakatai s különösen sokat szenvedett Kozma Lajos kalapkereskedőnek kirakata és a Korpa-központ ablakai, valamint a Hunnia műszergyár és a Magyar Általános Hitelbank fiókjának nagy kirakatüvegei.
A szervezett munkásság így is, néhány apró incidenstől eltekintve, nyugodtan elvonult a munkapárt elől, de a közéjük keveredett csőcselék tömegében már feltámadt a rombolási düh, és mint a tomboló orkán, úgy rohant végig a Rákóczi úton, Erzsébet körúton, Teréz körúton, a Vilmos császár úton ez a vad áradat, mely féktelen romboló kedvében összevissza zúzott mindent.
Alig hogy a munkásság elvonult, 50–60 főből álló csapatok cirkálták végig a város főbb útjait, betörték a nyitva álló kirakatokat s a hol csak lehetett, fosztogattak.
És a rendőrség mindezt tétlenül nézte, mindenhová megkésve érkezett. Rendőrtisztviselők panaszkodtak, hogy míg őket már korán délutánra permanens szolgálatra berendelték ez egyes kerületi kapitányságokra, rendőröket egyáltalán nem adtak melléjük, mert azokat Boda részint a munkapárti klub elé vezényelte, másik részét pedig a jó távol fekvő Mosonyi utcai laktanyában helyeztette el. Ilyenformán, amikor a rendőrtisztviselők kivonultak, hogy a rombolást és fosztogatást megakadályozzák, nem volt emberük, meg kellett várni, míg a laktanyából megérkezett a legénység.

A tüntetés elfajulásának a rendőrség és annak feje is az oka.

Sem Boda Dezső, sem pedig a főkapitány-helyettes nem tartotta szükségesnek, hogy személyesen kimenjen az utcára, személyesen igyekezzék a rend helyreállításában közreműködni. Pedig annak, hogy ez milyen jótékony hatású lett volna, legjobb bizonyítéka az, hogy Palugyay Móric belügyi államtitkár, aki végre maga volt kénytelen kimenni az intézkedést átvenni, néhány higgadt, nyugodt szavával a Károly király úton a munkapárti klub előtt több ezer főnyi tömeget vett rá, hogy rövidesen, csendesen, nyugodtan elvonuljanak.
[…]

Budapesti Hírlap, 1918. június 28.
Romboló tüntetés a fővárosban

[…]
A fölvonulás
A kora délutáni óráikban apró falragaszok jelentek meg az utcasarkokon, a melyek fölszólították a munkásságot, hogy hat óra után a munka befejezésekor ne oszoljanak szél, hanem vonuljanak a Munkapárt Károly király körúton levő párthelyisége elé. A plakátok szövegét élőszóval terjesztették a bizalmiférfiak, akik felhívták elvtársaikat, hogy lépjenek föl erőteljesen. Hangoztatták, hogy a tétlenség ideje elmúlt és elérkezett a tettek ideje.
A munkásság engedelmeskedett vezetőségének és hat órakor Budapest valamennyi gyárából elindult a munkásság tömege a Munkapárt klubja elé. A Szociáldemokrata Párt vezetősége időközben mást gondolt. A klub előtt néhány agitátor várta a tüntetőket és utasította őket, hogy előbb a középponti városháza udvarán gyülekezzenek, a hol nagy népgyűlés lesz. A munkások közül legelőször a fegyvergyári munkások jelentek meg. Az első fölszólításra azonnal visszafordultak és a Gerlóczy utcán keresztül a Városháza udvarára vonultak.
A munkapárt előtt kisebb tömeg verődött össze. A régi Nemzeti Színház telkén várakoztak a rendőrök, a klub előtt egyet sem lehetett látni. Az újabb csapatok is átvették az utasítást és a választójog éltetése mellett követték a fegyvergyári munkásokat. Az elvonuló tüntetők aránylag csendesen viselkedtek és a felvonulásnál komolyabb természetű rendzavarás nem is történt.
Hét óra tájban befejeződött a fölvonulás. Szoros sorokban vonultak föl az újpesti és a Váci úti gyárak munkásai. A Vilmos császár úton jöttek és egyenesen a főkapun mentek be a Városháza udvarára. A Rákóczi úton a külső területek munkássága érkezett meg, a Mehmed szultán úton a budai gyárak tömegei vonultak föl. A két emberfolyam összefolyt és a Gerlóczy utcai kapun keresztül mentek be a Városháza udvarára.

A menet a József körúton

Hét óra volt, amikor a tömeg fölvonulássá rendeződve a Józsefváros gyárnegyedéből elindult és a József körútra ért. A merre elhullámzott lecsapódtak a vasfüggönyök és a polgári közönség a gyalogjárón állott föl, ahol csakhamar több volt az ember, mint magában a menetben.
A tüntetők élén biciklis vezetők mozogtak és hol ide, hol amoda karikáztak buzdítván a tüntetőket, kiknek jöttét (hangzavar és morajlás hirdette, melybe belevisítottak a füttyök.
[…]
– Pis-ta, gyere ki! Pis-ta, gyere-ki!
Ez Tisza István grófra vonatkozott. Ekkor ugyanis már közel jártak a munkapárti körhöz. A munkapart ablakai alatt elementáris erővel fakadt ki a tömegből a programszerű kiszólások káosza, de egyetlenegy kar sem mozdult meg és egyetlenegy kő sem röpült a levegőbe. A tömegszenvedelem nem korbácsolódott ekkor még föl, a munkások arca még vidám volt, mint a gyerekeké, kiket kedvére szabadon eresztenek, de már útban voltak oda, ahol előkészítették és alkalmassá tették őket a következő órák eseményeire, már megindultak a középponti városháza felé.
[…]

A munkapárt előtt

A munkapárt helyiségének épületét ekkorára már körülfogták a rendőrök. Kettős sorban négyszáz rendőr állt az épület mellett, az utcasarkokon lovas rendőrök álltak készenlétben. Egész sereg rendőrtisztviselő állt a kapu alatt. Az intézkedés Sándor László rendőrtanácsos kezében volt.
A tömeg a munkapárt épületével szemben helyezkedett el, de egy része a szomszédos Dohány utcába szorult, a későn jövőknek pedig csak a Dob és a Wesselényi utcában jutott hely. Eleinte csak kiáltásra szorítkoztak, de később megszólalt a füttyhangverseny.
[…]
A munkapártban igen sok képviselő járt fönn az este. Ott volt Tisza István gróf is, a volt kormánynak csaknem valamennyi tagjával. A tagok teljes nyugalomban nézték a tüntetést. A legtöbben nem is törődtek vele. A kártyaszobában is zavartalanul folyt a játék.
A villamos közlekedés teljesen megszűnt. A kocsik a tömegben nem tudtak tovább haladni, a tüntetők fölugráltak, fölmentek a kocsik tetejére és a villamosok valósággal eltűntek az embertömegben.
Ekkor röpült az első kő, a mely a ház márvány ékítését találta és visszapattant. Ekkor aztán megeredt a kőzápor. [itt három sor a cenzúra miatt hiányzik]
A Kozma-féle kalapüzlet kirakatába egy tégla repült, amely még a kirakat állványait is széttörte. Néhány perc múlva alig maradt a palotán egynéhány ép ablaktábla.
Sándor tanácsos kiadta az utasítást, hogy a rendőrök tisztítsák meg a térséget. A tömeg egy kissé hátrálni kezdett, de hamarosan megint előre tört.
Egy suhanc fölugrott a villamoskocsira és bezúzta az ablakot. A nagy csörömpölésre a rendőrök kardot rántottak, de a rendőrtisztek letiltották. Ettől a perctől kezdve egészen fölbomlott a rend.
[Az újság tudósítása folytatóik, de a cenzúra miatt egyre több üres sorral és bekezdéssel.]