Háború – aprópénzre váltva

1915 őszén már gőzerővel dübörgött a háborús biznisz, amit jól szemléltetnek Az Est híradásai is. Már 1914 augusztusában olvashattunk háborúsdit játszó gyerekekről – a játékgyárak senkit nem hagytak az útszélén (favesszővel a kezében).

Kitüntetések ideje

1915 késő nyarán–kora őszén többször is foglalkozott Az Est a legmagasabb német katonai kitüntetésekkel. A Nagy Frigyes porosz király által 1740-ben alapított Pour le Merité a Porosz Királyság legmagasabb kitüntetése volt, francia elnevezését a porosz királyi udvarban

Nemzeti hadszíntér internacionalista szemmel

Bombatölcsérek robbanását, frontkórházak véres valóságát, orosz csizmák lába nyomát vitték el a haditudósítók a hátországi olvasókhoz. Legalábbis azon lapok olvasóihoz, amelyek újságíróit befogadta a Monarchia sajtó-főhadiszállása.   

Fegyverszünet – 60 percre

A véres háborúban is megjelenik az emberség, ha csak rövid időre is. A Népszava cikke egy, a holttestek összegyűjtésére és eltemetésére szolgáló, órányi fegyverszünet történetét meséli el. A szociáldemokrata napilap már a világégés előestjén értelmetlennek tartotta a háborút és az azzal járó ellenségkép-gyártást.

A hadifoglyok etetése szigorúan tilos!

1914 augusztusának végén érkeztek magyar területre a háború első szerb és orosz hadifoglyai, akiket az Esztergom melletti Kenyérmezőn kialakított táborban helyeztek el. Számuk gyorsan gyarapodott (év végére elérte a 10.000 főt), és elhelyezésükről az államnak folyamatosan gondoskodnia kellett.