Címke: társadalmi szolidaritás

Kis pénz, kis tábla, nagy pénz…

A nemzeti áldozatkészség emlékművét 1915. szeptember 12-én avatták fel a Deák téri Anker-ház előtt. A reneszánsz lovasszobrokra hajazó, elvileg Mátyás király egy lovagját ábrázoló alkotás, Sidló Ferenc műve csak egy volt az ekkoriban

A tornaórát vissza a tornaterembe!

A háború idején a rászorulók megsegítésére minden nagyobb városban hadikonyhákat üzemeltettek. 1915-ben Budapesten már hozzávetőleg 15 ezer adag olcsó ételt osztottak ki ilyen módon. A Népszava 1915. augusztusi olvasói leveléből azonban az is kiderül, hogy a népkonyhák elhelyezése konfliktusokkal is járt. 

Hol marad az adakozókedv?

A háború által leginkább sújtott társadalmi csoportok, elsősorban a hadiárvák és hadiözvegyek segélyezésére nyilvánvalóan nem volt alkalmas a hagyományos jótékonykodás, még annak államilag patronált formájában sem. A probléma megoldására a szociális

A társadalom jó szíve bekopogtat az iskolába

Milyen konkrét eredményekkel jártak a különböző segélyakciók a háború alatt? – tehetjük fel az utólagos kérdést. A Népszavában 1914 végén megjelent olvasói levél arra utal, hogy a sajtóban meghirdetett nagyszabású tervek és a gyakorlati megvalósítás nem

Pesti Hírlap, 1914

A jótékony Sherlock

Sir Arthur Conan Doyle nevét minden detektívregény-kedvelő ismeri. A legendás Sherlock Holmes-t 1887-ben teremtette atyja, aki ekkor még gyakorló orvos volt.