A szakszervezetek és a szociáldemokrata párt Magyarországon 1918-ig szinte szimbiózisban működtek: az egyik a politikában, a másik a munkahelyeken jelenítette meg a munkásmozgalmat és a munkásérdekeket. Ez az érdekképviselet nem volt eredménytelen, jóllehet az elégedetlenség 1918 tavaszára kezdett egyre élesebbé válni.
A munkaidő szabályozásának kérdései komoly konfliktusokat okoztak az első világháború második felétől. A húsipari munkásoknak csak 1918 tavaszán (!) adták meg a vasárnapi munkaszünetet. Ezzel közel egy időben a vasmunkásoknál
Az állami alkalmazottak egyre romló helyzete folyamatos témát adott egyes sajtóorgánumoknak, így a Pesti Naplónak is. 1917 végén pedig olyasmire került sor, ami néhány évvel korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna: az állami alkalmazottak kormánykritikus szervezkedésbe kezdtek.
1917. október 20-án megálltak a villamosok Budapesten, de a megszokottól eltérően nem a túlzsúfoltságból eredő akadály vagy baleset, és nem is az egyre romló műszaki állapotú kocsik miatt – aznap jól szervezett tiltakozásra került sor. „Szombaton este pontban 7 órakor megállott a főváros vérkeringése:
A Pesti Napló 1917 őszén sokat emlegette Svájc fővárosát, Bernt. A cikkek döntő többsége egy készülő békéről szóló nemzetközi konferencia körüli huzavonát mutatta be, amelyen Károlyi Mihály is részt kívánt venni. Az írások hangneme igazodott a propaganda elvárásaihoz:
Az 1917 tavaszi események – az orosz forradalom, majd a magyarországi társadalmi mozgalmak és a kormányváltás – nyomán munkások tömegei csatlakoztak a magyarországi szakszervezeti mozgalomhoz: 1917 folyamán 55 ezerről 215 ezer főre nőtt a szakszervezetek taglétszáma,
1916 fordulatot hozott a magyar munkáskérdésben. Lezárult a szociáldemokrata szakszervezeti mozgalom „zuhanórepülése”, amelyet a háború kitörése okozott, a szervezett munkások száma dinamikusan növekedni kezdett, a taglétszámmal párhuzamosan a szakszervezetek jelentősége is megnőtt.
