A civil lakosság ellen elkövetett erőszak mai szemmel nézve szerves része a háborúnak. A 19. század korlátozott kiterjedésű (azaz elsősorban a tényleges hadműveleti területre szorítkozó) összecsapásai azonban messze nem érintették annyira a polgári lakosságot,
1914 januárjában titokzatos holttestet találtak Budapesten egy utazókosárba rejtve. Az áldozatot először Keresztessy Gyula rendőrkapitány sógornője ismerte fel – a kapitány családi vacsorán mutatta körbe a holttestről készült képet, amit mindenki érdeklődve nézegetett, mikor is a sógornő felkiáltott: hiszen ez az Elza!
Az első világháborúban is részt vett dinasztikus hadseregekben (porosz, bajor, orosz, osztrák–magyar, brit stb.) régi szokás volt az ún. ezredtulajdonos. Általában kiemelkedő katona, arisztokrata vagy egy uralkodóház tagja töltötte be ezt a szerepet, ami ekkor már
Nem csak a békeidőkben, hanem a háborúban is a női kéz erejére apelláltak a társadalom férfitagjai. A hírlapok víziója szerint jóformán minden sarkon kötögető, horgoló és fehérneműt varró nőkkel kellett volna találkozni az utca emberének 1914-ben (és később is).
Gyilkossági ügyet tárgyaltak elsőként a világháború idején Budapesten – minderre szeptember 15-ig kellett várni, ám az nem a háború kitörése miatt húzódott ilyen sokáig, hanem a bíróságokon általában szokásos nyári szünet miatt.
„A kávésok és vendéglősöm nem tudták hirtelen, hogy mit csináljanak, hát mozgósították a pincérek feleségét vagy leányát, és most Budapesten néhány kávéházában női kiszolgálás van. Mindenki úgy szolgálja a hazát, ahogy tudja.” – írta Az Est három nappal a Szerbiának küldött hadüzenet után.
A Pesti Hírlap 1914. augusztus 9-i Napi Hírek rovatában egész hasábnyi cikk jelent meg, amelyben a szerkesztőség arról tudósít, hogy Irénke kisasszony (vezetéknév ismeretlen) és barátnői egy cukrászdai süteményezés közben meghányva-vetve a haza dolgát úgy döntöttek, hogy megalakítják az első magyar leányezredet.
