Árszabályozás, ármaximálás, árukorlátozás és jegyrendszer – mindez az első világháború végére megszokottá vált a központi hatalmak országaiban, így Németországban, Ausztriában és Magyarországon is. A nyersanyagok elosztását, a szolgáltatások igénybevételét szabályozta az állam, mintát adva
1918 júliusában és augusztusában a közellátás olyannyira romlott, az alapvető élelmiszerek hiánya oly mértékben fokozódott, hogy több vidéki településen is zavargásokra került sor. Döntően a sorban álló vagy még sorban sem álló (mivel nem volt miért várniuk) nők tüntetései, akciói keltettek pánikot a helyi vezetőkben.
A hadigazdaság abszurditása 1918-ra elérte tetőpontját, de a rántotta betiltása alighanem kuriózumszámba ment még ezen intézkedések között is. Márpedig – legalábbis vendéglőkben, büfékben és kávézókban – ez történt meg 1918 júliusában.
Vérlázító esetről írt egy levelező a Népszavának 1918. június 28-án. Egy beteg édesanya számol be arról, hogy mi történt vele a monori vasútállomáson. Férje a háború első napjától fogva katona volt. Négy kisgyereket nevelt a 16 hónapja tüdőbeteg (és a beszámoló szerint feltehetően szívritmuszavarban is szenvedő) nő,
A magyar kormány egyre konzervatívabb irányba tolódott a világháború utolsó évében, és igyekezett korlátozni az erősödő munkásmozgalmat. Ennek ellenére a szociáldemokrata párt központi lapjának, a Népszavának 1918 tavaszán sikerült elérnie,
Újpesten az I. világháború idején már többször robbant ki spontán tüntetés, 1916 októberében például a rossz helyi ellátás miatt a piacon vásárló asszonyok kövekkel dobálták meg a polgármesteri hivatal épületét, szidalmazták a város vezetőjét, sőt a polgármester házának ablakait is betörték.
1917-re olyan mérvű lett az áruhiány a hátországban, hogy már nem csak az élelmiszerek központi elosztásáról kellett gondoskodnia az államnak – novembertől a cipők és ruhák egy része sem a „szokásos módon” talált gazdára. A magyar kormány 3966/1917. M.e. számú rendeletében határozott a Népruházati Bizottság felállításáról.
