George Bernard Shaw hamar világossá tette, hogy nem minden európai értelmiségi rajong a háború gondolatáért, és semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak, hogy különböző színű uniformisokba öltöztetett emberek mészárolják egymást olyan érdekekért,
Címke: hadszíntér
Ordenáré, büdös, költészet nélküli – John Keegan és a somme-i csata „arca”
„A halál ordenáré, büdös, minden költészet nélkül való dolog” – írta Ignotus Bródy Sándor nekrológjában, de az idézet akár a somme-i csatáról szóló visszaemlékezések mottója is lehetne. Négy és fél hónap öldöklés és 1,2 millió ember halála után csak 11 kilométerrel került közelebb a front Berlinhez, vagyis méterenként több mint száz katona veszett oda.
Hanyas vagy? Harmickettes? – egy ezred történetének a margójára
2016 szeptemberében világháborús bombát találtak a budapesti Harmickettesek terén. Ennél stílszerűbben nem is kezdhetnénk rövid írásunkat a tér névadójáról, a 32. honvéd gyalogezredről.
Miért felelős egy főváros polgármestere?
1916 nyarán Bárczy István, Budapest „mozgékony” polgármestere (1906–1918) az olasz fronton, Isonzónál látogatta meg a fővárosi katonákat. A Népszava ennek kapcsán szóvá tette, hogy Bárczynak itthon, a „budapesti fronton” is akadna dolga, főleg, hogy ha komolyan gondolja a harcoló katonáknak,
Cvibak – csak a szádban olvad, nem a kezedben. Utazás az élelmiszerek körül. 2. A fronton
Írásunk előző részében összegeztük, hogyan alakult az élelmiszer-ellátás a hátországban az első világháború idején. 1914-ben még „istenes” volt a helyzet, de az elhúzódó háború, a mezőgazdasági termelés visszaesése, a termékek rossz elosztása
A világ múló dicsősége
A háború első nagy hőskölteményei közé tartozott a német SMS Goeben csatacirkáló és az SMS Breslau könnyűcirkáló szökése Isztambulba. A két hajó 1912-es hadrendbe bocsájtása óta a Földközi-tengeren őrjáratozott, mint (legyünk fellengzősek) a német császári haditengerészet mediterrán flottakülönítménye.
Háború kezdődik Dél-Tirolban
1915 nyarán hadszíntérré vált az a vegyes lakosságú terület, amely a legnagyobb konfliktusforrást jelentette Olaszország és a Monarchia között: Dél-Tirol. Tirol tartományt már évszázadok – egészen pontosan 1363 – óta a Habsburgok uralták, igaz, az olasz egységmozgalom