Címke: Budapest

Közlekedési kínok a fővárosban

„Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt. Lent nyikorogtak a kerekek, s felettünk nevetett a telihold.” – szólt Zerkovitz Bélának, az 1910-es évek legnépszerűbb dalszerzőjének egyik slágere. Az omnibuszok, azaz a ló vontatta tömegközlekedési eszközök 1915-ben már több mint nyolcvan éve járták Buda és Pest

A kabaré királyából háborús propagandista

Nagy Endrét (eredetileg Grósz Endre, 1877–1938) a magyar kabaré megalapítójaként őrzi az emlékezet. Az Adyval egyidős és vele egy időben (1900 elején) a Szabadság című – kormánypárti – lapnál dolgozó Nagy a századforduló utáni évtizedben a Pesti Napló munkatársa

Hiányzó mondatok a hiányról

A Pesti Napló kezdettől fogva pozitív módon viszonyult a háborúhoz, nem csupán a haditudósításokban, hanem kommentárjaiban és publicisztikáiban is. Ha problémákról számolt be, azt is pozitív végkicsengéssel tette, ennek megfelelően oldalait

Csak katonásan azzal az seprűvel!

A behívások miatt előállt munkaerőhiány a budapesti közlekedés után 1915 májusára a közszolgáltatások újabb részét érte el. Előbb a városi gázüzem, majd a köztisztasági szolgálat működtetése, vagyis nagyrészt az utcaseprők munkájának megszervezése ütközött

Mire elég a jegyre kapható heti 20 dekagramm liszt?

1915 májusában a főváros tanácsa kénytelen volt jegyrendszert bevezetni, hogy a „lisztfogyasztás tekintetében kívánatos és elkerülhetetlen takarékosságot” elérje. A cél érdekében tett korábbi intézkedések ugyanis nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.