A közbeszéd a női választójog bevezetését sokszor kapcsolja az első világháborúhoz, pontosabban a nőknek a háborús hátországokban tanúsított helytállásához – ha úgy vesszük, egyfajta jutalomként tekinti azt. Tény, hogy a nők világszerte 1918 után jutottak választójoghoz, azonban ez általában valamilyen feltételhez,
A fenti címmel kívánt „nagy nyilvános népgyűlést” tartani a szociáldemokrata párt 1916 szeptemberének közepén, de ahogy az várható volt, a rendőrfőkapitány nem engedélyezte a rendezvény megtartását. A biztos elutasítás ellenére mégis miért próbálkozott ezzel a parlamenten kívüli baloldali párt?
1915 végén ismét előtérbe került a politikai jogegyenlőség kérdése. A háborús helyzetben a különféle ellenzéki erők egyre határozottabban követelték az általános választójog törvénybe iktatását.
A parlament 1915. decemberi ülésszakára készülve a szociáldemokrata párt
Az első világháborúból – bár ez némileg paradoxon, de – mégiscsak a nők profitáltak a legtöbbet. Jelen esetben nem a halott, illetve a hazatért rokkant családtagokra gondolunk, hanem az új életpályára, amit a házi tűzhely elhagyása kínált a nők számára.
1914 nyarán a brit nők tüntetései és bombamerényletei tartották lázban Londont. A háború kitörésével azonban a választójogi mozgalom kettészakadt – akárcsak maga a Pankhurst család, amelynek egyik ága a férfiakat a lövészárkokba akarta kergetni, míg a másik ága női békekonferencián szerepelt. Végül 1918-ban a nők választójogot kaptak Nagy-Britanniában.
1915 nyarán járt le az öt évvel korábban választott országgyűlés mandátuma, így szükségszerűen dönteni kellett: az adott helyzetben megtartják a következő választásokat vagy a „háború kényszere miatt” meghosszabbítják a regnáló hatalom mandátumát.
A politikáról való beszéd az első világháború előtt sem nélkülözte a lekicsinylő elemeket. Az úri huncutság, a pártoskodás és korteskedés képzete, az egyszerű ember minimális befolyása népszerű fordulatai voltak bármely politikai beszédnek.
