Címke: általános választójog

A Választójogi Blokk feloszlása, Károlyi és Vázsonyi vitája

A januári sztrájk után radikalizálódó magyar közélet 1918 elején ahhoz vezetett, hogy az addig a Monarchia magyar felének megreformálására törekvő pártok is egymással kezdtek vitatkozni, a szociáldemokraták pedig szakítottak a polgári reformerőkkel. Mindennek rövid távon a konzervatív Tisza István lett a nyertese,

Wekerle lemondása után újra miniszterelnök, de kormánya átalakult

1918. január 18-án általános sztrájk tört ki a magyar fővárosban, amely másnap vidékre is átterjedt. A sztrájk megrengette a magyar politikai életet, ám a hazai elit nem adott jó választ a kihívásra. A jogot követelő munkásoknak továbbra sem engedtek, elmaradt a választójogi reform, sőt megkezdődött a leszámolás a forradalmi szocialistákkal.

„az állam politikájának következményeit minden nő megérzi családjában, otthonában” – a női választójog követelése

1917–1918-ban a magyarországi belpolitika egyik fő kérdése a választójogi reform volt: ebbe bukott bele 1917 májusában a változtatást ellenző Tisza István, míg az őt követő miniszterelnökök programjában ez szerepelt központi helyen – legalábbis elméletben. A konkrét megvalósítás azonban lassan haladt, 1917 őszén még mindig csak a törvénytervezet előkészítésénél tartottak.

Justh Gyula halálára

„…harmonikusan egyesítette a maga személyében a magyarság és a demokrácia eszméjét”

Haza és haladás – a magyar történelem kulcsfogalmai a reformkor óta. A 100 évvel ezelőtt, 1917. október 9-én elhunyt Justh Gyula függetlenségi politikus szerencsésen tudta összeegyeztetni e kettőt – legalábbis így értékelték őt a korabeli szociáldemokraták, akik szerint

„Demokraták voltunk és vagyunk, nem az osztálygyűlölet alapján (…), hanem a keresztény felebaráti szeretet alapján” – Bethlen István bírálja a radikális választójogi követeléseket

A 20. század egyik legjelentősebb, korszak-meghatározó politikusa volt a „nagy konszolidáló”, az 1921 és 1931 közötti miniszterelnök, Bethlen István (1874–1946). Bethlen azonban nem 1919-ben, az ellenforradalmi mozgalom szervezőjeként, az Antibolsevista Comité életre hívójaként kezdte politikai pályáját.