Pesti Napló

A Szent István csatahajót elsüllyesztik

A Pesti Napló 1918. június 13-án tragikus hírről számolt be a „császári és királyi hadügyminisztérium tengerészti osztálya” előző napi közleménye alapján: „Őfelsége Szent István hajóját az Adrián egy éjszakai útján torpedólövéssel elsüllyesztették. Rövid Miksa sorhajóhadnagy, Scarnitz gépüzem-vezető, Müller Antal tengerészhadapród és a legénységnek mintegy 80 emberéről nem tudunk. Serda József tengerészeti tisztjelölt meghalt. A legénység többi részét megmentettük.” A Szent István elsüllyesztése jelképes erejű volt: ez volt ugyanis az osztrák-magyar haditengerészet legújabb nagy csatahajója.
A több mint 21 ezer tonnás, 20 tengeri mérföld sebességű dreadnought (csatahajó) fegyverzete tizenkét „30 és feles ágyú, 12 darab 15 centiméteres és 18 darab 7 centiméteres ágyú” volt. „Hat torpedócsöve volt és 300 milliméteres páncélzata. Hossza 151,4 méter, szélessége 27,3 méter és mélysége 8,2 méter volt. Személyzete 962 emberből állt” . A csatahajót a fiumei Danubius gyárban kezdték építeni 1912-ben, még a háború előtt, 1914 januárjában bocsájtották vízre.
Természetesen nem a Pesti Napló számolt be egyedül a tragikus veszteségről: a Magyarország című lap ugyancsak június 13-án ezzel a címmel adott hírt az esetről: A „Szent István” dreadnoughtot torpedólövéssel elsüllyesztették. Az alcímek szerint „84 emberről nem tudnak – A legénység többi részét megmentették”.
A Pesti Napló az olasz vezérkar jelentését is idézte, illetve pontosította. Eszerint június 10-én szürkületkor a dalmát szigeteknél, Luigi Rizzo korvettkapitány hét kis olasz torpedóhajót irányított, „majd megtámadott egy, két nagy Viribus Unitis típusú cirkálóból és tíz torpedóvadász-hajóból álló osztrák-magyar különítményt.” Az olaszok közlése szerint Rizzóék áthatoltak a torpedóvadász-hajók vonalán és „az elöl haladó cirkálót két torpedólövéssel, az utána jövőt pedig egy torpedóval eltalálták. Ezután egységeink, amelyek az üldözésükre siető torpedóvadász-hajók közül egyet súlyosan megrongáltak, sértetlenül visszatértek kikötőikbe.” Az osztrák-magyar haditengerészet közleménye szerint viszont „sem a második hajót nem találták el, sem a kísérő járművek közül nem rongáltak meg egyet sem”. A háborús kutatások szerint ez a hír utóbb igaznak bizonyult, mert a Szent Istvánnal együtt Pólából kifutó Tegetthoff csatahajóra kilőtt két torpedó tényleg nem talált célba.
Manfred Rauchensteiner hadtörténész szerint 1918 tavaszán megváltozott a tengeri hadviselés az Adriai-tengeren. Az olaszok és az osztrákok egyaránt igyekeztek „kisebb rajtaütésekkel, partraszállási akciókkal és a hadikikötőkbe való behatolással veszteséget okozni”. Az antant a tengeralattjárók ellen kezdett hatékonyabban védekezni: csak 1918 januárjában több német búvárhajót süllyesztettek el, mint 1917 egészében. A britek közben fokozták légitámadásaikat a Monarchia egyik fontos haditengerészeti támaszpontja, Cattaro (ma: Kotor) ellen.
Horthy júniusban – ekkor már a Monarchia egyik haditengerészeti vezetőjeként, miután a februári cattarói matrózlázadás után leváltották az addigi parancsnokot – meg akarta ismételni az Otrantói-szoros elleni korábbi támadását. (A szorost az antant tartotta ellenőrzése alatt, így a Monarchia tengeri blokádján akart enyhíteni Horthy ellentengernagy, aki egyszer már sikeresen támadt a tengeri zárat alkotó hajókra.)
„Ez alkalommal azonban nem csupán egy viszonylag kis hajórajnak, hanem az 1. csatahajó-hadosztálynak is részt kellett vennie a hadműveletben, amelyet június 11-re terveztek. Június 8-án este az első csatahajóraj, a Tegetthoff-osztály két hajójával elhagyta Pólát” – írja Rauchensteiner. (Póla a Monarchia másik nagy haditengerészeti bázisa volt. Horthy a flotta zászlóshajóján, a Viribus Unitisen tartózkodott, míg a második hajóraj, a Szent István és a Tegetthoff csatahajók június 9-én futottak ki Pólából.)
Ám az antant tudott az akcióról, egyrészt a rádióforgalom is megnőtt, másrészt a fokozott légi tevékenység felhívta figyelmüket a veszélyre. Ekkor viszont „június 10-én, még szürkület előtt az olasz MAS (Motoscafo Anti Sommergibile) torpedóhajók kilőttek két torpedót a Szent Istvánra. A csatahajó olyan súlyosan megsérült, hogy három órán belül elsüllyedt”. Mindennek hallatán Horthy megszakította a műveletet, hiszen így a „meglepetés ereje kétségtelenül odalett”. Más feltételezések szerint a Szent István és a Tegetthoff csatahajók és öt kísérő torpedónaszádjuk géphibák okozta késés miatt futottak bele az olasz gyorsnaszádokba. A Szent Istvánon az áldozatok száma a végleges adatok szerint összesen 88 volt: négy tiszt és a legénység 84 tagja. A sebesültek száma 29 fő volt.

Felhasznált irodalom:
A Szent István csatahajót elsüllyesztették = Pesti Napló, 1918, június 13.
„Szent István” dreadnoughtot torpedólövéssel elsüllyesztették = Magyarország, 1918. június 13.
A Szent István elsüllyesztése In: Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. főszerk.: Szijj Jolán. Budapest, 2000.
Manfried Rauchensteiner: Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása. Budapest, 2017.

Készítette: Szegő Iván Miklós

Pesti Napló, 1918. június 13.
A Szent István csatahajót elsüllyesztették
Olasz torpedónaszádok támadása
Bécs, június 12.

A császári és királyi hadügyminisztérium tengerészti osztálya közli:
Őfelsége Szent István hajóját az Adrián egy éjszakai útján torpedólövéssel elsüllyesztették. Rövid Miksa sorhajóhadnagy, Scarnitz gépüzem-vezető, Müller Antal tengerészhadapród és a legénységnek mintegy 80 emberéről nem tudunk. Serda József tengerészeti tisztjelölt meghalt. A legénység többi részét megmentettük.
x
(A Szent István csatahajót 1914. január 17-én bocsátották vízre. A hajó 21370 tonna vizet szorított ki. Sebessége 20 tengeri mérföld; fegyverzete 12 darab 30 és feles ágyú, 12 darab 15 centiméteres és 18 darab 7 centiméteres ágyú. Hat torpedócsöve volt és 300 milliméteres páncélzata. Hossza 151,4 méter, szélessége 27,3 méter és mélysége 8,2 méter volt. Személyzete 962 emberből állt. A fiumei Danubius gyárban épült; 1912. január 29-én kezdték építeni.)

Az olasz vezérkar jelentése
Róma, június 12.

(Stefani ügynökség) A tengerészeti vezérkar jelenti:
Június 10-én szürkületkor a dalmata szigeteknél hét kis olasz torpedóhajó, amelyeket Rizzo Luigi korvettkapitány vezetett, megtámadott egy, két nagy Viribus Unitus típusú cirkálóból és tíz torpedóvadász-hajóból álló osztrák-magyar különítményt. Egységeink keresztül hatoltak a torpedóvadász-hajók vonalán és az elöl haladó cirkálót két torpedólövéssel az utána jövőt pedig egy torpedóval eltalálták. Ezután egységeink, amelyek az üldözésükre siető torpedóvadász-hajók közül egyet súlyosan megrongáltak, sértetlenül visszatértek kikötőikbe.
x
(Utalunk a cs. és kir. hadügyminisztérium tengerészeti osztálya által kiadott közleményre. Sem a második hajót nem találták el, sem a kísérő járművek közül nem rongáltak meg egyet sem.)